Pesti mesék: Bőkezű mecénás adományozta a budai ifjaknak a Marczibányi teret

A mai Marczibányi tér területe évszázadokon át kívül esett a budai Vár és annak alsóvárosa, vagyis a korabeli Buda településének határain. Nem sokkal, hiszen az említett alsóvárost elkerítő középkori falak pár száz méterrel arrébb, a mai Széna tér környékén húzódtak, a maradványaik még mindig láthatók a környéken, ha a többségüket a török hódoltság befejeződésével el is bontották. A környéket képét meghatározó másik fontos elem az Óbudát a Dunántúllal összekapcsoló országút volt, ami errefelé haladt el (a Széna tér épp arról kapta a nevét, hogy a szekereket húzó lovak itt jutottak „üzemanyaghoz"). De házak akkoriban még nem álltak itt: egészen a 18. század végéig beépítetlen maradt a terület, mindenféle mezőgazdasági művelésre használt dűlőkkel, szőlőskertekkel a budai hegyek felé.

Az egyik ilyen, épp kihasználatlan dűlőt vette meg 1803 körül Puhói Marczibányi István királyi tanácsos. Az addig Lauswiese, vagyis Tetűrét néven dokumentált területet emiatt rövidesen Marczibányi-rétnek kezdték el hívni a környékbeliek, majd a névadó halála után ez vált a hivatalos elnevezéssé is. De ki volt Marczibányi István, hova tűnt a Marczibányi tér nevéből a keresztneve, hogy lett rétből tér, és miért nem hasonlít egyáltalán egy térhez ez a közterület?

Puhói Marczibányi István a magyar történelem és a magyar főváros egyik legbőkezűbb mecénása volt. Mindezt úgy érte el, hogy igazából csak az élete utolsó évtizedében kezdett bele igazán eme áldásos tevékenységébe, sőt előtte nem is a fővárosban élt. 1752-ben egy rendkívül tehetős makói földbirtokos nemesi családba született. A kor legjobb iskoláiba járt (Budán, Pozsonyban, Nagyszombaton, Egerben), tizenévesen árván maradt, és egyben rendkívül gazdaggá is vált jelentős öröksége, valamint később a Csanád, Arad, Szerém vármegyékben lévő birtokai értő igazgatásával és bővítésével. Csanád megye alispánjaként hivatalt is vállalt, és feleséget is a korabeli elitből választott: Majthényi Mária egy királyi tanácsos lánya volt. De Marczibányi István már 1786-ban lemondott a tisztségeiről a betegsége miatt, és visszavonult a dombegyházi birtokaira.

Visszavonultságából a porosz háború mozdította ki, jelentős mennyiségű hadtest felállításában segédkezett, pénzzel, lovakkal és takarmánnyal segítette a császári sereget. Ennek jutalmaként kapta meg aztán I. Ferenctől az udvari tanácsos címet, és ennek következtében költözött már meglett férfikorában, élete utolsó tíz évére Pest-Budára. Itt kezdett bele igazán mecénási-jótevői tevékenységébe. Megalapította Buda első kórházát a Császár fürdő megvásárlásával. Gimnáziumot alapított Léván, iskolákat, templomépítéseket, szegényeket támogatott pénzzel. A Ludovika Akadémián a magyar nyelvű képzésre adott jelentős summát. Létrehozott egy díjat a magyar tudományos és szépirodalmi művek jutalmazására. Pártfogolta Kazinczy Ferenc és Révai Miklós nyelvészeti munkásságát. Amikor pedig utódok nélkül elhunyt, a drágaság- és régiséggyűjteményének nagyobb részét a Nemzeti Múzeumra hagyta.

De vissza a Marczibányi térre! Az említett dűlőt Marczibányi István a végrendeletében a budai ifjúságnak ajándékozta, „játék és testgyakorlás" céljából. Sokáig ezt egyszerűen egy réten művelhették itt a budai ifjak, majd a 20. század elejétől kezdődően épült be a terület. Ekkor lett Marczibányi rétből Marczibányi tér, az István nélkül. Sok budapesti közterület nevében megfigyelhető jelenség, hogy amennyiben nagyon régen viseli már az adott nevet, akkor az egykori névadó keresztneve kikopott: mivel olyan sokáig emlegették pusztán a vezetéknév használatával a helyet a fővárosiak, hogy így vezették át azt a dokumentumokba. A Marczibányi tér 1972-ben nyerte el a ma is ismert arcát, amikor megépült itt az a művelődési központ, ami máig szolgálja a budapesti fiatalok „játékát és testgyakorlását", az eredeti elképzelés szellemében. Ezzel viszont be is épült a tér közepe, aminek így egyáltalán nincs tér formája: ma tulajdonképpen négy, a sarkokon egymásba kapcsolódó utcaszakaszt nevezünk Marczibányi térnek.

A Pesti mesék című cikksorozatunk korábbi részeit itt olvashatod!