Szemétből lett milliomos Tom Szaky: „Amihez lehet, igyekszünk használtan hozzájutni"

Tom Szaky, szemtéből lett milliomos
Fanny magazin -
Sikersztori Tom Szaky hulladék milliomos
Míg a legtöbben a szemetet szemétnek látjuk, addig Tom Szaky lehetőségként néz rá. A magyar származású, Amerikában élő üzletember küldetése, hogy minél kevesebb dolgot dobjunk ki a kukába, amivel nem csak a környezetet védjük, hanem a pénztárcánkat is kíméljük.

Tom hatalmasra nőtt cégének a fő bázisa New Jersey, de mellette van irodája Budapesten és Japánban is. Az egyik különlegességük, hogy csak használt bútorokkal rendezték be őket, sőt, a legtöbb mindent szemétből alakítottak át, például az asztalok kidobott ajtókból készültek, a csillárok kávéskapszulából, a térelválasztók pedig petpalackból. 

Tom Szaky egyik irodája
Tom Szaky egyik irodája
Forrás: Fanny magazin

„A szemét nem szexi”

A sikeres üzletember évente négyszer, ötször látogat szülőföldjére, hiszen Budapesten dolgozik az informatikai csapata. A beszélgetésünk elején jelzi, hogy nem tökéletes a magyar nyelvtudása, bár annak ellenére, hogy gyerekkora óta külföldön él, folyékonyan beszéli az anyanyelvünket. Örömmel idézi fel, hogy fiatal srácként, miért fogta meg a környezetvédelem és újrahasznosítás területe. 

„Négyéves voltam, amikor a szüleimmel elköltöztünk Budapestről" – meséli. „Három évig éltünk Európa különböző részein, majd Kanadában telepedtünk le. Nagyon tetszett az ottani mentalitás, mert azt láttam, hogy könnyedén lehet bármilyen ötletből vállalkozást építeni. Már gimnáziumban belevágtam az első cégembe, a mostani vállalkozásomat pedig az egyetemi évek alatt indítottam be. Amerikában tanultam, többek között közgazdaságtant, ahol természetesen azt mondták, hogy a profit a lényeg. Engem viszont az kezdett el érdekelni, hogy hogy lehet olyan üzletet csinálni, amiben nem a haszon az elsődleges, hanem az, hogy a cég, mit tesz a világért. Innen jött a szemét ötlete. Ez egy viszonylag új fogalom, hiszen az 1950-es évek előtt nem létezett szemét a világban. A természet nem termel felesleges dolgokat. Sokan úgy állnak a szeméthez, mint valami, amit gyorsan ki kell dobni, amitől gyorsan meg kell szabadulni. Látni sem akarják, sőt, hozzá sem akarnak érni, mert az az általános szemlélet, hogy az koszos, büdös. Ez a téma egyáltalán nem számított szexinek, ezért gondoltam, hogy itt bőven van mit fejleszteni."

Kényelem, spórolás, környezetvédelem

Kezdetben gilisztaürülékkel üzletelt, a gilisztákat étel hulladékkal etette, a szerves trágyát pedig használt üdítős palackokban árulta. Azóta rengeteget változott a cége, de a cél nem változott: minél kevesebb legyen a szemét.  

„21 országban vagyunk jelen a világon" – meséli a Fanny magazinnak. „Foglalkozunk újrahasznosítással, újrafelhasználással, újrafeldolgozással, komposztálással. Például Japánban, Franciaországban, Hollandiában gyűjtjük a használt pelenkákat. Először egy sugárzáson esnek át, hogy az összes baktérium elpusztuljon, aztán feldaráljuk őket, gépek segítségével külön válogatjuk az anyagokat, amiket különböző módokon dolgozzuk fel, van olyan része is, amit komposztálunk. Az újrahasznosításon belül árulunk pamut pelenkákat, amit használat után begyűjtünk a vásárlóktól és helyette, kapnak tisztát, így nekik nem kell bajlódni a mosással, hiszen az a tapasztalatunk, hogy az emberek fő szempontja a kényelem. Nagyon szeretném azt hinni, hogy a környezetvédelem miatt használják a módszereinket, de szerte a világon ez csak a harmadik motivációjuk a listában. Egyébként a második az ár, a spórolás. Az egyik legújabb szolgáltatásunk pedig a diagnosztika, ez egyelőre csak Amerikában működik. Meg lehet venni az erre készített dobozunkat, a szülő elküldi benne a gyerek használt pelenkáját, mi pedig eljuttatjuk egy laboratóriumba, ahol a pelusban található ürülékből rengeteg információhoz juthatunk a gyerek fejlődésével kapcsolatosan."

„Új játék helyett fa kardot készítünk”

Tom a magánéletében is igyekszik példát mutatni. Számukra, izraeli feleségével ott kezdődik a környezetvédelem, hogy nem fogyasztanak húst. Négy gyermeküket is arra nevelik, hogy a már nem használt dolgokból egy kis kreativitással számtalan új tárgyat lehet varázsolni. 

Tom Szaky és családja
Forrás: Fanny magazin

„Természetesen nekünk is sok cuccunk van" – árulja el. – „De amihez lehet, igyekszünk használtan hozzájutni, nem igénylünk új termékeket. Minden hétvégén bolhapiacra megyünk és régi kincsekre vadászunk. A házunkat mi magunk bővítgetjük, újítjuk fel használt dolgokból. Hétköznap az én munkám többnyire tárgyalásokból áll. Imádom, hogy hétvégén alkothatok, kiélhetem a művészi énemet. 

A gyerekeink 8, 6, 2 és 1 évesek. Alapelvünk, hogy nem veszünk nekik játékokat. A világon mi vagyunk a legnagyobb játék újrahasznosító cég, úgyhogy időnként beviszem őket a raktárba és onnan választhatnak valamit. A másik lehetőség pedig az, hogy együtt építünk nekik játékot. Például a nagyobbakkal, a fiúkkal elmegyünk fát keresni és kardot fabrikálunk belőle. Az az igazság, hogy ez így sokkal izgalmasabb nekik, mintha újan kapnának valamit az üzletekből.

A gyerekeknek nagyon tetszik ez a szemlélet, amiben mi élünk. Büszkén mutatják meg a barátaiknak is ezt a hozzáállást, hogy a szemét az valójában nem szemét, csak egy ötlet kell hozzá, hogy valami más szülessen belőle. Igyekszünk nekik megmutatni, hogy mennyire fontos a környezetünk, de szerencsére a mai gyerekeknek ez már sokkal lényegesebb, mint mondjuk nekünk volt…"

 

 

 

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.