Hosszan tartó, súlyos betegség után, 41 évesen, 2024 május 31-n elhunyt Tompos Kátya Jászai Mari- és Junior Prima díjas színművész, énekes. Tehetséges és sikeres volt színésznőként és énekesnőként is, az egész ország imádta. Sokáig csak a családja és a szűk baráti köre tudta, hogy évek óta ritka rákbetegséggel küzd, ő maga nem tárta a nagyközönség elé a problémáját. Csak szerettei unszolására egy drága, külföldi kezelés miatti segítségkérés kapcsán hozta nyilvánosságra az állapotát, de sajnos, már későn. Hiába fogott össze érte az egész ország, a segítség későn érkezett. Kátyának rengeteg terve volt még az életben, ám a sors sajnos mást akart...
Tompos Kátya 1983. március 13-án született Budapesten. Gimnazista korában néhány évig Földessy Margit stúdiójába, majd 2001 és 2005 között a Színház és Filmművészeti Egyetem operett-musical szakára járt. 2004-ben Edith Piaf Mylord című dalával megnyerte a színművészeti egyetem dalversenyét. Az egyetem elvégzése után 2005-2007-ben a József Attila Színház tagja volt, majd 2007-2008-ban a Bárka Színházban szerepelt. 2008 és 2018 között a Nemzeti Színház tagja volt. Országos ismeretségre a Vacka Rádió folytatásos mese-hangjáték főszerepével tett szert.
A Life.hu évekkel ezelőtt készített interjút a színésznővel, amelyben Tompos Kátya elmondta, hogy mennyire érdeklik őt az élet különböző szakaszai, kíváncsi rá, hogy milyen lesz idősebb korában, hogy néz majd ki 50-60 évesen. A magánéletét igyekezett megtartani magának, már amennyire az ő szakmájában ez lehetséges, és nagyon szeretett volna anya lenni. „Hosszú távon gondolkodom. Az is érdekel, hogy fognak állni a ráncok az arcomon. Felfele görbülnek, mint a mosolyé, vagy lefele. Vajon mi alapján dől el? (...)" — tette fel a kérdést egykor a beszélgetésben a színésznő, akinek felépüléséért egy ország drukkolt.
Amikor kiderült, hogy Kátya beteg, az emberek összefogtak, támogatták a színésznőt. A gyógyulást ígérő immunterápiára az adományokból napok alatt össze is jött a pénz. Ám Kátya megfázásos tünetei, amelyekkel kórházba került folyamatosan romlottak. Szerettei kórházba vitték és mindvégig mellette voltak, de a betegségben kimerült szervezete már nem tudta legyőzni a kórt. Három nappal később elhunyt.
A Fábián Juli Emlékalapítvány köszönetét fejezte ki közösségi oldalán mindazoknak, akik támogatták a gyűjtést és azoknak is, akik részvétüket vagy együttérzésüket fejezték ki Tompos Kátya váratlan, tragikus halála kapcsán, és azt is közölték akkor, mi lesz a maradvány-összeg sorsa. „Alapítványunk alapszabálya szerint a számlánkon megmaradt összeget a továbbiakban beteg, vagy nehéz helyzetben lévő zenészek és zeneipari háttérmunkások támogatására fordítjuk. Más karitatív célokat nem támogathatunk, valamint más szektorban dolgozó személyek segítésére nincs módunk” - szerepelt az alapítvány Kátya megrázó halála utáni közleményében.
A Viszlek haza című dal 2019-ben készült el, a Színházak éjszakájára íródott, amelyben Udvaros Dorottya, Tóth Vera, Vecsei H. Miklós, Beck Zoltán, Scherer Péter és Mucsi Zoltán is közreműködtek, a szöveget Hrutka Róbert írta.
A színművésznőre emlékezve a legtöbben a Magányos csónak című dalból idéznek, melyet Tompos Kátya a Valami Amerika 2. című, 2008-as filmben énekelt. Az országos ismertséget ez hozta el számára.
2009-ben a Magyar Televízió az Eurovíziós Dalfesztivál nyilvános pályázatára beérkező művek közül Zentai Márk dalának kizárását követően bejelentette, hogy Tompos Kátya a Valami Amerika 2. főcímdalával, a Magányos csónakkal fogja képviselni Magyarországot Moszkvában. Az énekesnő azonban a kiválasztását követően nyilatkozatot adott, miszerint vissza kell utasítania a dalfesztiválon való szereplést a színházi elfoglaltságai miatt.
Fellépett többek között Goran Bregoviccsal, a Budapest Klezmer Banddel, Hrutka Róberttel, valamint a Söndörgő zenekarral Indiában is. 2013 novemberében Keresztül Európán címmel jelent meg első szólólemeze.
Tompos Kátya személyes kedvence volt Jacques Brel, akitől nagyon szerette a La Valse à mille temps című dalt, az Óbudai Danubia Zenekar közreműködésével ő maga is előadta. A videó 2019-ben készült a Művészetek Palotájában.
Tompos Kátya több filmben is játszott, látható volt a Valami Amerika 2-ben (2008), Poligamyban (2009), a Köntörfalakban (2010), Nőm, nejem, csajomban (2012), Coming outban (2013), Valami Amerika 3-ban (2018) vagy például a Most van most című filmben (2019).
Munkásságát 2005-ben Máthé Erzsi-díjjal ismerték el. 2007-ben a Bárka Színházban a legjobb színésznő közönségdíját nyerte el. 2009-ben Gundel Művészeti Díjjal, 2010-ben Junior Prima Díjjal tüntették ki. 2014-ben Jászai Mari-díjat kapott. 2019-ben átvehette a Vidor fesztivál legjobb női szereplőjének díját a Varsói melódia címszerepéért.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.