Sara Burack, a Netflix Million Dollar Beach House című sorozatának ismert szereplője június 19-én reggel halt meg a New York állambeli Hampton Baysben, miután egy jármű elgázolta és a sofőr elhagyta a helyszínt.
A Southamptoni Rendőrkapitányság tájékoztatása szerint Buracket hajnali 2:45 körül találták meg eszméletlen állapotban a Montauk Highway-n, a Villa Paul Étterem közelében. A kiérkező rendőrök olyan sérüléseket észleltek rajta, amelyek szerint gázolás áldozata lett. A 40 éves nőt a Hampton Bays Önkéntes Mentőszolgálat szállította a Stony Brook Egyetemi Kórházba, ahol Sara Burack később belehalt sérüléseibe.
Sara Burack ingatlanügynök volt, aki luxuskategóriás tengerparti villákkal foglalkozott. 2020-ban vált ismertté, amikor szerepelt a Netflix Million Dollar Beach House című sorozatában.
A hatóságok tájékoztatása szerint egy 32 éves virginiai nőt, Amanda Kemptont tartóztattak le a gázolással összefüggésben. A Southamptoni Rendőrkapitányság közlése szerint Kemptont azzal vádolják, hogy elhagyta a halálos közúti baleset helyszínét. Amennyiben elítélik, négy év szabadságvesztésre is számíthat. A hatóságok egyelőre nem közöltek részleteket arról, milyen bizonyítékok alapján azonosították Kemptont gyanúsítottként, továbbra is nyomoznak. A New York Post értesülései szerint a nőt szombaton állítják bíróság elé.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.