Az első csók élménye harminc év távlatából, méghozzá David Hasselhoff-fal

Sabrina Hungaroring Samantha Fox Vengaboys Mogyoród David Hasselhoff retró
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Valójában az egész olyan megfoghatatlan volt. Tudtuk, hogy lesz ez a buli augusztus végén, mert láttuk a plakátot, amin a kisminkelt Hasselhoff ült egy aranytrónon. Volt, aki azonnal megvette a jegyét, sokan azonban inkább halogatták, mert nem merték elkötelezni magukat egy ilyen furcsa mulatságra. Mert mégis mit várhatunk egy marék ötven feletti gigasztártól? Nos, egy nem mindennapi nyárzáró retrópartit! Ebből persze a Life.hu sem maradhatott ki.

A Baywatch sorozat Mitch Buchannonjaként az emlékezetünkbe vésődött David Hasselhoff névadóként, szervezőként és porondmesterként is joggal jegyezheti az augusztus 29-i bulit. Olyan sztárokat hozott el nekünk, akikre már alig emlékeztünk, de akik zenéikkel fontos részei voltak az életünknek. Méghozzá generációtól függetlenül.

Ott voltak a gyermekéveinkben, amikor még a szüleink hallgatták őket a rádióban. Aztán a diszkókban, ahová lassacskán már minket is elengedtek, később pedig a zenetévéken keresztül bámulhattuk és imádhattuk őket. Aztán egyszer csak nem jöttek az új számok, fiatalabbak váltották fel őket a képernyőn, szépen lassan pedig a feledés homályába merültek az őrült dallamok. A 2014-es nyár utolsó péntekén azonban egész estés időutazás kezdődött. Michael Knight ugyanis meghívta Magyarországra Samantha Foxot, a 2 Unlimitedet, a Vengaboyst, Sabrinát, Haddawayt, a Turbo B of Snap!-et, DJ SASH-t és a Twenty 4 Sevent. És persze hű társával, beszélő autójával, Kitt-tel érkezett.

Zsanett, 23, dizájner

"Azért mentünk el a barátnőmmel, mert mindketten retrózenefanok vagyunk. Bár Hoff nem a mi generációnk zenéje, Knight Rideren és Baywatchon nevelkedtünk. Számunkra az est csúcspontja egyébként a Vengaboys volt.

Ezeket az előadókat amúgy névről ismertük, de nem mindenkihez tudtunk elsőre zenét társítani, viszont amikor ott voltunk, gyakorlatilag nem hangzott el olyan szám, amit ne ismertünk volna.

Az átkötő videóknál a tömeg egy emberként sírt és/vagy nevetett, például Leo elsüllyedésekor, a Backstreet Boys zenéinél, vagy éppen a tamagochis videónál, stb."
Wikipedia: "Kitt és Michael Knight barátsága nem indult túlságosan jól. Michael eleinte képtelen volt megérteni Kitt világnézetét, ahogyan Kitt sem értette Michaelt és az embereket úgy általában." Forrás: Facebook/David Hasselhof

Elképesztő színpadi show, fiatal korunkat idéző retrónóták és még a Sziget fesztiválon árultnál is drágább, 750 forintos, vagyis másfél zsetonos sör várta a nosztalgiázni vágyókat Mogyoródon. Mondjuk aki nem rendelkezett megfelelő helyismerettel, nem is igazán tudta, hol helyezkedik el a versenypályán, és hogy merre is kanyarog a lábai alatt a híres magyar aszfaltcsík. Ettől függetlenül a Hungaroring kiváló helyszíne volt ennek az őrületnek, és végre egy olyan hazai bulit élhettünk át, amit nem mosott el az eső. A Looking for Freedom például így hangzott a csillagos ég alatt:

Andrea, 26, újságíró

"Gyerekkoromban sokat nyaraltam a nagymamáméknál, ahol régi kazettákat hallgattunk a tesómmal, miközben játszottunk. Később tudatosult csak bennem, hogy a '80-as évek legnagyobb diszkózenéi voltak ezek, csak éppen anya már leselejtezte akkor a kazikat.
Amikor aztán 20 évesen egy retrópartiba fordult leánybúcsún találtam magam, nagy örömmel töltött el, hogy ismertem a számok felét. Azóta is imádom ezeket a dallamokat, pedig nem az én generációm zenéi voltak."

Természetesen Hasselhoff is előadta kedvenc slágereit, majd pedig az este folyamán, és leginkább a show kedvéért, de bevállalta a mostanában oly népszerű Ice Bucket Challenge-et is. Tette ezt nem is olyan meglepő módon, modern kori Baywatch-lányok gyűrűjében.

Forrás: Facebook/David Hasselhof

Péter, 29, termékmenedzser

"David Hasselhoffot látni kell. Bármit csinálhattunk volna péntek este, de ha egyszer ő itt van, akkor miért mentünk volna máshova? Ismerős zenék, vicces arcok, retróérzés és egy szupermodern show egyszerre. A zenéit annyira nem szeretem, bár a kedvenc videómat azért átküldöm tőle:"

És hogy mégis mit várhatunk egy marék ötven feletti gigasztártól? Nos, azt, hogy mindenki tízéveket tagadhat le a korából. Sabrina Salerno 46 évesen brutáldögös volt, de Samantha Foxról se mondtuk volna meg, hogy már 48. Az egy dolog, hogy körülöttük a fiatal táncoslányok szexik voltak, de kijelenthetjük, hogy bizony simán lealázták őket a retródívák. Mind mozgásban, mind pedig mellbőségben.

Sabrina Salerno és Samantha Fox 45 felett is ultradögösek Forrás: Facebook/SABRINA SALERNO Official/Samantha Fox

Dóri, 31, tánctanár

"Talán ciki, de én kb. akkor találkoztam először Samantha Fox nevével, amikor a 2000-es évek közepe táján egy DJ feldolgozta a Touch Me-t, és a fiatal zenész mixét elkezdték játszani a szórakozóhelyeken. Akkor tetszett meg a szám, és amikor a YouTube-on keresgéltem a remixet, akkor futottam bele az eredetibe. Ugyanígy voltam egyébként a Snap-féle Rhythm Is A Dancerrel is, amit meg a zenetévéből ismertem meg.

Vagyis én olyan fordított retrórajongó vagyok, aki előbb találta meg a modernt, mint a régit. Ennek ellenére nagyon örültem, hogy láthattam Samanthát az Accelerationon."

Magdi, 46, vállalkozó

"Én a lányomtól kaptam a jegyet a show-ra, alapból nem is mentem volna el. Így is nehezen vettük rá magunkat a barátnőmmel, hogy kimozduljunk, de végül megérte. Hatalmas élmény volt újraélni a régi dalokat, amikre fiatalon táncoltunk. Hallottam például azt a slágert is, amire anno az első csókomat kaptam. Elképesztő!"

A cikk hozzászólóinak korából is látszik, hogy igen széles skálán mozgott a retróshow közönségének életkora. És hogy mi az oka annak, hogy ilyen sok húsz és harminc körüli vett részt a nyárzáró szuperbulin? Egész biztosan az, hogy ennek a generációnak lehetőségek tárháza áll már rendelkezésre, hogy megismerje és megszeresse a '80-as, '90-es évek zenéit. Amellett, hogy gyermekkori emlékeket hordoznak, videomegosztók tucatjai segítik számukra az emlékezést, népszerű retróbulikon tudnak pörögni, a legmodernebb partizenék alapjait pedig, amit a kocsiban ülve hallgatnak, sokszor a múlt nagy zeneszámai kölcsönzik. Külön rádióműsorok és tévéadók specializálódnak az ilyen típusú retróra, időnként pedig olyan nagyszabású show részesei is lehetnek, mint amilyen ez a mostani, mogyoródi esemény volt.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.