Csajok a képernyőn - szerintünk ezek a legjobb női sorozatok

film sorozat tévé
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Hatalmas kis hazugságok címmel új, nőkről és női sorsokról szóló sorozat indult február 20-án, sztárok egész sorával és izgalmas alaphelyzettel. Megvan rá az esélye, hogy bekerüljön minden idők legjobb női sorozatai közé – amelyeket most listába szedtünk.

Szex és New York (1998–2004)

A bővérű Samantha, a csípős nyelvű Miranda, a naiv Charlotte, és persze Carrie, aki tudja, milyen a jó szex (vagy nem fél megkérdezni): a négy New York-i barátnő kalandjai először bizonyították be, hogy lehet tévében is nyíltan beszélni a női szexualitásról és a szinglilétről – és hogy erre van közönségigény is. A hat évadot megélt szériát még követte két mozifilm és egy előzménysorozat (Carrie naplója) is, de azok inkább már csak a „még egy bőr lehúzása” jegyében készültek.

Szívek szállodája (2000–2016)

Ilyen címmel lehetne más, mint női sorozat? Mondjuk az eredeti címe teljesen más (Gilmore Girls, azaz 'A Gilmore lányok'), de hazánkban így a férfi közönségnél esélye sem volt ennek a szériának, ami pedig egyáltalán nem annyira sztereotipikusan csajos stílusú darab. A középpontjában két nő: anya és lánya párosa áll, az ő mindennapi életük, konfliktusaik, kapcsolataik, egymáshoz fűződő viszonyuk... Mindez sok-sok pergő párbeszéddel és sajátos humorral előadva, az egykori hét évadhoz tavaly egy lezáró, négyrészes miniszériát is hozzácsapva.

Született feleségek (2004–2012)

Mi rejlik az idilli felszín alatt? Ha Amerikában ezt a kérdést feszegetik, akkor leggyakrabban a kertvárosok mintapolgárainak életéhez nyúlnak a filmek és a sorozatok is, jelen esetben a Lila Akác köz díszfeleségeinek nézőpontján keresztül. Titkok, bűntények, szerelmek, kalandok: minden előfordulhatott nyolc évadon keresztül – a sorozat enyhén groteszk hangnemét pedig az is kiválóan mutatja, hogy a narrátora végig egy (a legelső részben) öngyilkosságot elkövetett feleség volt – a sírból.

Gossip Girl – A pletykafészek (2007–2012)

A fiatalabb csajkorosztályt célozta A pletykafészek, ami a manhattani felső tízezer tinédzsereinek életébe vitte el a nézőit, méghozzá egy bulvárblogger kalauzolásában – aki végig kommentálta az eseményeket, akinek a blogját a szereplők is olvasták (és aki így kihatott a történésekre is), és akinek kilétét csak a legutolsó rész fedte fel. A sorozat pedig nem mellesleg sztárrá tette Blake Lively-t, aki azóta már mozifilmekben is húzónévnek számít.

Csajok (2012–2017)

A Szex és New York 21. századi, karcosabb, életszerűbb verziója, egy tízessel fiatalabb korosztályról: talán így lehetne körülírni leginkább a Csajokat. A sorozatot író és rendező, és benne Hannah-t alakító Lena Dunham egyedi stílusa és humora persze mindent áthatott ebben az HBO-szériában, aminek épp most fut az utolsó, hatodik évada. Ha pedig valakinek bejön a Csajok hangvétele, érdemes egy próbát tennie az eggyel elvetemültebb Broad Cityvel is.

Orange is the New Black (2013–)

Egyszerre nagyon női sorozat is, meg nem is: egyrészt olyan helyen játszódik, ahol aztán tényleg csak nők vannak, és tényleg csak női konfliktusok fordulhatnak elő (egy női börtönben), másrészt a főszereplői cseppet sem tipikus női karakterek (börtöntöltelékek). Aztán persze pont az a jó ebben az egyszerre drámai és humoros szériában, hogy kiderül: azok a „csak női” konfliktusok valójában egyetemes problámákat érintenek, azok a női sittesek meg ugyanúgy sokfélék, mint a kinti emberek.

Hatalmas kis hazugságok (2017–)

Az HBO új sorozata február 20-án indult el, nem akármilyen alkotógárdával: a főbb szerepeit olyan sztárok játsszák, mint Nicole Kidman, Reese Witherspoon, Shailene Woodley, Zoe Kravitz, Laura Dern és Alexander Skarsgaard, de a rendező Jean-Marc Vallée (C.R.A.Z.Y., Mielőtt meghaltam, Vadon) sem akárki. A műfaja leginkább fekete komédiára hajaz, a története pedig egy kisvárosban történt gyilkosságból bomlik ki, hogy aztán leginkább a női sorsokról és életlehetőségekről meséljen.

First ladyk a filmvásznonhttp://www.life.hu/kult/20170221-jackie-kennedy-nancy-reagen-lincolnne-es-a-tarsaik-first-ladyk-a-filmvasznon.htmlAmerikai elnökök rengeteget szerepelnek mozifilmekben, mi is listára gyűjtöttük már a legemlékezetesebbeket közülük. A feleségeik jóval ritkábban kerülnek rivaldafénybe – az életben és a mozivásznon egyaránt. Most a Jackie című film mégis egy first ladyt állít a középpontba, mi pedig utánanéztünk: kik voltak eddig a filmvászon jelentős elnökfeleségei. KultOrigoPásztor Anna: „Elfelejtettem felnőni!”http://www.life.hu/kult/20170223-pasztor-anna-interju.htmlAz Anna & the Barbies énekesnője cirkuszba vonult, hogy az Utópia turné megkoronázásaként egy dokumentumfilmet készítsen. Emellett Anna elkészítette legújabb dalát is, ösztönözve a maximalizmus csapdájában élő embereket egy boldogabb életre. A filmezés és az új album mellett hamarosan motivációs előadást is hallhatunk az énekesnőtől. De hogy pontosan hogyan is zajlik mostanában Pásztor Anna élete? A Life.hu utánajárt. KultOrigo22 érdekesség A sötét ötven árnyalatárólhttp://www.life.hu/kult/20170220-erdekessegek-a-sotet-otven-arnyalatarol.htmlTudtad, hogyan készültek fel a főszereplők a szexjelenetekre? Hogy miért kapott borostát a második részben Christian? Hogy mi az összefüggés A sötét ötven árnyalata és a nizzai terrortámadás között? A híres-hírhedt BDSM love story második része már hasít a világ és Magyarország mozijaiban, úgyhogy épp itt volt az ideje, hogy összegyűjtsünk róla egy nagy adag különleges információt. KultOrigo5 tuti esemény, amire mindenképpen menj el 2017-benhttp://www.life.hu/kult/20170214-esemenyek-amikre-erdemes-elmenni-iden.htmlNagyágyúk látogatnak Magyarországra idén. Ha kíváncsi vagy, kik érkeznek kis hazánkba, és miért, látogass el te is az alábbi eseményekre. KultOrigoHasadt elmék a filmvásznonhttp://www.life.hu/kult/20170127-egy-testben-tobb-szemelyiseg-hasadt-elmek-a-filmvasznon.htmlA frissen mozikba került Széttörve főszereplőjének nem kevesebb, mint 23 személyiség lakozik a testében, James McAvoy pedig bravúrosan játssza el mindegyiket – ezzel csatlakozva a listánkon szereplő, disszociatív személyiségzavarban (és nem skizofréniában!) szenvedő, emlékezetes filmes karakterekhez. KultOrigoMilla Jovovich legemlékezetesebb filmszerepei: egy kelet-európai szépség Hollywoodbanhttp://www.life.hu/kult/20170130-milla-jovovich-legemlekezetesebb-filmszerepei.htmlA Kaptár – Utolsó fejezet című, napokban mozikba került új filmjével Milla Jovovich lezár egy korszakot: végleg elbúcsúzik az összesen hat filmben eljátszott akcióhősnő, Alice karakterétől. Mi pedig ez alkalomból számba vettük: kik voltak Alice legfontosabb társai a színésznő karrierjében? KultOrigo

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.