Istenes Bence új feladata: szorosabb kapcsolata lesz a zenével

2019.05.22. 20:37

A zenére és a focira koncentrálna egy kicsit jobban Istenes Bence. A műsorvezető most az UNICEF jótékonysági segélykoncert házigazdája lesz Budapesten. 

„Ha bakancslista, akkor egyértelműen a zene van az első helyen. Érzem, hogy a zenével még dolgom van ebben az életben” – mondta Istenes Bence, aki nagy izgalommal készül arra, hogy június 16-án a Budapest Park x UNICEF Segélykoncert műsorvezetője legyen.

A Németországban élő tévés ezer szálon kötődik a zenéhez. Évekkel ezelőtt saját bandával lépett fel és rengeteg zenei eseményt vezetett, együtt utazott, élt az együttesekkel. Máig élete egyik legszebb korszakaként emlékszik vissza ezekre az évekre. Bence a zene iránti szenvedélyét az utóbbi időben parkolópályára tette, azonban nem adta fel teljesen.

„Ha újrakezdhetném az életem, akkor biztos, hogy a focira és a zenére még jobban koncentrálnék. Profi futballista már nem leszek, arra azonban tudatosan készülök, képzem magam, hogy a zenét beépítsem a jövőmbe. Nagy öröm számomra, hogy újra ebben a közegben lehetek. A Budapest Park a hazai könnyűzenei műfaj egyik legfontosabb helyszíne, igazi megtiszteltetés lesz itt közönség elé állni. Főleg ilyen sztárok társaságában” – mondta Bence.

 

Istenes Bence többet foglalkozna a zenével, ha újrakezdhetnéForrás: Czabán Máté

A segélykoncerten a Bagossy Brothers Company, a Blahalouisiana, Caramel, a Lóci játszik, a Magna Cum Laude, a Parno Graszt, a Punnany Massif, a Supernem alkotta line-up zenél majd. A jegybevétel teljes egészében az UNICEF legnehezebb sorsú gyerekekért végzett munkáját támogatja.

„Kétgyermekes apa vagyok és tudom, hogy a mi családunkban minden feltétel adott ahhoz, hogy gyermekeink boldogságban, egészségben éljenek. Sajnos sok gyereknek azonban csak a szenvedés jut osztályrészül. A koncerttel most nekik próbálunk meg segíteni, ezért is fontos számomra ez az este” – tette hozzá Istenes Bence, aki arra kér mindenkit, aki szeretne segíteni és jól szórakozni, hogy vegyen jegyet, jöjjön el a különleges koncertre.

Istenes BenceCaramelsegélykoncertkoncertzenegyerekekBagossy Brothers CompanyUNICEFMagna Cum Laude