Sziget 2019: félmillió belépés fölött zár a fesztivál

Forrás: sziget.hu/rockstarphotographers -
Sziget Fesztivál látogatószám sziget 2019
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
A Sziget látogatószáma idén is átlépi a félmilliót az egy hét alatt, de a tavalyi látogatócsúcsot biztos nem dönti meg.

Teltházzal nyitott a sziget, de a főszervező, Kádár Tamás szerint a zárónapon biztos nem lesz teltház:„Sajnos az időjárás előrejelzés hatása a napijegy vásárláson már látszik, de így is a végső heti látogatószám közel lesz az 530 ezerhez."

A főszervező kitért az első napi teltházas hírekre is. „A teltház a Sziget infrastruktúra fejlődésével és a helyszínek, nézőterek pozícionálásával nőtt az évek során 95 ezerre, a hatóságoktól is ekkora napi létszámra van rendezvénytartási engedélyünk" – mondta Kádár, aki hozzátette, a nyitónapon nem volt vészhelyzet, a sok egyéb program mellett egy hazai viszonylatban rekordlétszámú koncert zajlott le és a nap végén a teltházas tömeget a protokollnak megfelelően vezették ki a területről. Ed Sheeran első magyarországi fellépése egyébként hatalmas koncertélmény volt a rajongóinak.

A médiában az is felröppent, hogy „aggódhat a Sziget", miután a K-híd felújítása akár másfél évig is eltarthat. Ezzel kapcsolatban a főszervező elmondta, hogy az ismereteik szerint a K-híd tulajdonosa olyan felújítási tervet készített, ami belekalkulálta a Gyerek Sziget és a Sziget időpontját is. Mindamellett egy nemrég végzett statikai felmérés szerint a híd alkalmas a biztonságos közlekedés lebonyolítására.

Ed Sheeran köncertje a Szigete Forrás: sziget.hu/rockstarphotographers


Jól vizsgázott a Szigeten a biztonsági szolgálat operatív csapata is. Ők felelősek a belső ellenőrzésért és a Sziget kezdete előtti napon ők vették észre és adták át a rendőrségnek azt a két holland fiatalembert, akikről aztán kiderült, hogy nagy mennyiségű drogot próbáltak árusítani a fesztiválon.

A csütörtöki nap egyik "sztárfellépője" Jane Goodall főemlőskutató volt, aki a Sziget Love Revolution mozgalmának jegyében lépett a Nagyszínpadra egy tízperces előadással, megfogalmazva azt, amit a Sziget a kiáltványában is leír: "együtt képesek vagyunk rá, együtt meg fogjuk tenni" – utalva a környezetvédelemre. A főszervező elmondta, hogy már a jövő évi „speaker"-ek meghívásán dolgoznak, s bár konkrétumokat még nem árult el, de utalt arra, hogy ismert, jelentős személyekről van szó.

A zárónap programjába sajnos a rossz idő is beleszól, pedig, mint ahogy Kádár elmonda, a két headliner gázsijára többet fizettek, mint a 2016-os összes headlinerért. A főszervező felhívja a figyelmet, hogy mindenki esőkabátban jöjjön és ne esernyőt hozzon magával.

A Sziget idén mintegy 100.000 külföldi látogatót vonzott Budapestre a világ több mint 100 országából. A legtöbben az Egyesült Királyságból érkeztek, majd sorban Hollandia, Franciaország, Németország illetve Olaszország, hogy csak a legnagyobbakat említsük. A több mint 1000 fellépő a világ 62 országából érkezett és az egyszerre bentlévő látogatók idén kb. 53-47%-ban magyarok illetve külföldiek.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.