Öt film és sorozat, amit ne hagyj ki szeptemberben

Brad Pitt Maggie Gyllenhaal Downton Abbey film Az (film) sorozat mozi Almási Tamás New York Time Square
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Brad Pitt az űrbe megy, mozivászonra költözik a tokaji bor és a horrorbohóc is visszatér: rovatunkban minden hónapban összegyűjtjük azokat a bemutatókat, amiket szerintünk nem érdemes kihagyni. Jöjjenek hát szeptember ajánlott filmjei és sorozatai!

AZ: Második fejezet (It: Chapter Two)

Hazai mozis premier: 09.05.

Minden idők legsikeresebb horrorfilmje lett Stephen King nagyszabású, mára már klasszikusnak számító regényének moziváltozata két évvel ezelőtt. Most itt a második rész, ami igazából nem is folytatás, hanem a történet második fele, hiszen King eredetileg úgy írta meg a gyilkos bohóccal szembeszálló kisvárosi srácok történetét, hogy abban együtt szerepeltek a gyerekkori és felnőttkori események, a filmesek pedig egyszerűen kettébontották ezeket kronológia szerint. Két éve a sztori gyerekkori részét kaptuk meg, most pedig jönnek a megszeretett karakterek felnőtt változatai, hogy végleg leszámoljanak Azzal.

Fülledt utcák (The Deuce) 3. évad

Hazai tévés premier: 09.10. (HBO)

Az utóbbi évek egyik legmagasabb minőségű, de kevesebb figyelmet kapó sorozata a befejező évadához érkezik szeptemberben, és így minden bizonnyal azt is megtudjuk belőle, végül hogyan lett New York egyik leglepukkantabb, pornómozikkal, stricikkel és drogokkal teli kerületéből a mai csillogó Times Square. Mindezt sok párhuzamos sorson keresztül, hihetetlenül aprólékos korfestéssel, és olyan színészekkel, mint James Franco, vagy Maggie Gyllenhaal.

Downton Abbey (Downton Abbey)

Hazai mozis premier: 09.12.

A magyar nézők körében is közkedveltnek számított a Downton Abbey sorozat, ami egy angol arisztokrata család tagjainak (és a lakhelyükként szolgáló kastélynak) a történetét mesélte el hat évadon keresztül, alaposan kitérve benne a 20. század elejének sorsfordító eseményeire is. A sorozat 2015-ben befejeződött, de most kap egy folytatást, méghozzá mozifilm formájában, az eredeti alkotók és szereplők közreműködésével.

Ad Astra - Út a csillagokba (Ad Astra)

Hazai mozis premier: 09.19.

Brad Pitt nemrégiben a színészi karrierje legnagyobb kihívásának nevezte ezt a filmet, így csak eggyel több okunk van rá, hogy várjuk az Ad Astrát, ami ettől függetlenül is az év egyik legizgalmasabb mozijának ígérkezett, pláne a sci-fi műfajának kedvelői számára. A filmben Brad Pitt egy olyan küldetésre indul az űrbe, amiben az eltűnt apját keresi, aki idegen létformák után kutatott.

Folyékony arany

Hazai mozis premier: 09.19.

Almási Tamás, a magyar dokumentumfilm legkiemelkedőbb és legelismertebb alkotója a Puskás Hungary után ismét moziba küldi új filmjét. A rendező ismét olyasvalamit választott témájául, ami messze földön is híres magyar nemzeti szimbólum: a tokaji bort. Annak titkát pedig, hogy miért is egyedülálló a tokaji, azokon keresztül mutatja be, akik nap mint nap küzdelmet folytatnak azért, hogy a végén a poharakba kerülhessen a folyékony arany.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.