Való Világ 4 Alekosz Ildikó villalakó
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Túl vagyunk Éva második párbaján, a Törtető lány már legyőzte Leonidaszt és Ildikót is. Rapszodikus jellem, akit vagy nagyon kedvelnek, vagy a pokolba kívánják. Elmondásai alapján a családján és a szerelmén kívül nem igazán vannak barátai, s örül, hogy a ValóVilágban igaz barátokra lelt. Hogy ez a nagy békesség megmarad-e a harmadik párbaj után is, az még kérdéses.

Búcsúfilmek villa módra

Annyira nem értettük, hogy miért maguk a párbajozók állnak a kamera mögött, mindenesetre Éva és Ildikó is felvette a többiek üzeneteit. Voltak jókívánságok, tanácsok a jövőre nézve, de beszólásokból még a búcsúzásra is jutott. Először Béci köszönte meg Ildikónak a nagy büdös semmit, majd Szandika egy hosszú monológgal kifejtette a lánynak, hogy neki bizony a pszichológusnál a helye, no meg nem ártana néha elhagyni Tordas határát és világot látni. Ildi természetesen már a felvétel alatt reflektált a szilikoncica gondolataira. Ő sokat jár Pestre, punktum! Gigi elképesztő műmosollyal hadarta el Ildikónak szánt mondatait.


Ildikó őrületbe kergette Jerzyt és Szandikát

Persze, szürke kisegér, de sosem hagyja magát, vagy legalábbis próbál visszavágni másoknak. Jerzyt szavazták meg a nézők, hogy mondjon kampánybeszédet Ildi mellett, le is ültek, hogy Ildikó lediktálja azokat a szavakat, amelyeket mindenképp hallani szeretne Jerzytől. Beszédtechnikai órát tartott a szépfiúnak, kifogásolta az olvasását és sokszor a nyakára járt, hogy ez vagy az nem jó. A vége az lett, hogy Jerzy stresszesen állt ki a pódiumra, és fel sem tudta olvasni az egészet. Ezen Ildikó mérgelődött egy sort.

Szandikával még a párbajt megelőzően összeszólalkoztak, megint az értékeivel jött Ildi, és azzal, hogy Szandika nem is ismeri. A nagyszájú szőke nem sok ideig bírta Ildikó önfényezését és kivonult cigizni, miközben azt mormolta az orra alatt, hogy "jobb lesz, ha kivonulok, mert csúnya verekedést rendezek itt a végére!" Súlyos szavak ezek, Ildi fenyegetésnek vette, majd Gigi és Anikó csitította. A párbaj vetett véget lényegében a szókaraténak. Szandi mikor beszélték, hogy hogy fogják várni Ildit, csak diszkréten rúgott egyet a levegőbe, mondván, Ildinek kívül tágasabb.

Olivér és Alekosz megromlott kapcsolata

Oli egyre többet beszél arról, hogy túl sok a konfliktusa régi nagy cimborájával. Olyannyira negatívan áll az ügyhöz, hogy Szandikának azt mondta, szerinte Alek simán kivinné hű barátját párbajozni. Nem hisszük, hogy Oli komolyan mondta, csupán szeret túlozni, s félti a barátságot. Alek egyre több meglepetést tartogat számunkra, új énjét látjuk kibontakozni már másfél hete. Lehet ez csupán taktika? Vagy már agyára ment a sok önmegtartóztatás és visszautasítás?

Barátkozz a Life.hu-val az iWiWen és a Facebookon is!




Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.