Soha ne lopd el egy gengszter kutyáját!

film filmművészet mozi szórakozás program
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Mert semmi jó nem fog kisülni belőle - esetleg csak egy jó film. A kultikus Erőszakik rendezőjének nem kevésbé sötét humorú új mozijában kutyatolvajokat és filmeseket üldöznek a rosszfiúk. A hét pszichopata és a si-cu, kritika.

Martin McDonagh a kortárs mozi egyik legizgalmasabb alkotója: ez az ír-angol fickó drámaíróként futott be Londonban (és szerte a világon, nálunk is játszották-játsszák számos darabját), majd utána lett filmrendező. A filmjeit persze nemcsak rendezi, de ő írja a forgatókönyvüket is, és ahogyan a színművei filmszerűek (maga sem tagadja Tarantino, Lynch vagy Scorsese hatását a drámáiban), úgy a filmjei pedig erősen merítenek a színházi tapasztalatokból: színész- és szövegközpontúak. Konkrétan tele vannak jobbnál jobb párbeszédekkel, jobbnál jobb színészek előadásában.

www.sevenpsychopaths.com
www.sevenpsychopaths.com

Így volt ez már a Six Shooter című rövidfilmjében (amelyért Oscar-díjat nyert), és így volt a debütáló mozifilmjében, a nevét egycsapásra a filmvilágban is ismertté tevő kultmoziban, a (rendkívül elbaltázott magyar címmel rendelkező) Erőszakikban is. És így van a második mozifilmjében is, amelyet az Erőszakik sikere után különösen nagy várakozás előzött meg, azt követően meg pláne, hogy nyilvánosságra került a vagány cím (A hét pszichopata - a béna si-cu kutyanév ezúttal is csak a magyar forgalmazásban került hozzá), valamint a benne szereplő sztárszínészek (Colin Farrell, Christopher Walken, Tom Waits, Woody Harrelson, Sam Rockwell) sora.

www.sevenpsychopaths.com
www.sevenpsychopaths.com

A sztori pedig nem kevésbé őrült, mint a belga kisvárosba vakációzni utazó két bérgyilkos története az Erőszakikban - de hát egy ilyen címmel rendelkező filmtől el is várjuk, hogy őrült legyen. A főhős ezúttal egy filmes, egy forgatókönyvíró, természetesen alkotói válságban, és jó néhány vonásában emlékeztetve Martin McDonagh-re. Annál is inkább emlékeztet rá, mert ő is egy olyan forgatókönyvön dolgozik, aminek a címe 'A hét pszichopata' - miként McDonagh is dolgozott azon a filmen, amit épp nézünk. És a filmen belüli és kívüli valóság, valamint a filmen belüli és kívüli képzelet nem ezen egyetlen módon keveredik csak össze, sőt a későbbiekben néhol alapos agymunkát igénylő gombolyagokba kuszálódik.

A forgatókönyvíró által a leendő filmjébe kitalált történetek ugyanis az életében is visszaköszönni látszanak, miközben a "valóság" is mozgalmasan alakul a számára: egy idióta színészhaverja révén belekeveredik egy kutyalopási ügybe, aminek a végén menekülni kénytelenek a feldühödött gazdi, egy (mondanunk sem kell: pszichopata) gengszter elől. Amikor pedig immár a saját élete filmjének írása a tét, akkor is rá kell jönnie: mások is bele akarnak szólni a sztoriba, ráadásul furcsa műfaji szabályok szerint.

www.sevenpsychopaths.com
www.sevenpsychopaths.com

Mindez talán meglehetősen intellektuálisan hangzik, és egy szinten az is, de csak pont annyira, hogy a film nem nézi nyálcsorgató tökfejeknek a nézőket, és feltételez a részükről némi (élvezetes) agymunkát. Egy másik szinten viszont maga is baromira élvezi a fegyverpárbajokat, a lazábbnál lazább beszólásokat, a leszámolásokat és a lökött figurákat. No és a humort: A hét pszichopata eszementen szórakoztató száguldásának, kacskaringóinak, még a szándékosan, fricskából "eseménytelen" részeinek is folyamatos útitársa a sziporkázó humor, a fekete fajtából.

Tippünk: Nézd meg a film előzetesét!

http://videa.hu/videok/film-animacio/a-het-pszichopata-es-si-byLlkzXmaoXkHu36


Kiknek ajánljuk?

- akiknek tetszett az Erőszakik
- akik szeretik a fekete humort és a jó dumákat
- akiknek bejönnek a filmkészítésről szóló filmek

Kiknek nem ajánljuk?

- akik nem szeretik az erőszakot a filmekben
- akik utálják, ha egy film összekeveri a valóságot és a képzeletet
- akik egy szimpla vígjátékra számítanak


Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.