Emléktáblával viszik tovább Csala Zsuzsa szellemi örökségét

Forrás: RTLKLUB/Sajtóklub -
örökség komika Csala Zsuzsa
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Talán lassan már mi is megpillanthatjuk Csala Zsuzsa szellemi örökségét? Emléktáblát állítanak a híres komika tiszteletére. 

2014 februárjában hunyt el Csala Zsuzsa színésznő. A 81 éves színművész hosszas betegeskedés után távozott, egy ország gyászolta. Különleges humorérzékével mindannyiunk arcára mosolyt csalt.

A családban többen is megörökölték a humorát, ám ennek ellenére mégsem lépett senki Zsuzsa nyomdokaiba:

„Magam sem tudom, miért alakult így, de senki nem állt színpadra a fiatal generációból sem, pedig a fiam is sokat örökölt a Csala-humorból, ami az édesanyámnak, Mártának és a testvérüknek, Csillának is ugyanolyan sajátos" - mondta Zsuzsa unokahúga, Dankó Dóra.

Emléktáblát állítanak Csala Zsuzsa tiszteletére Forrás: RTLKLUB/Sajtóklub

Mégis sokan úgy érzik, hogy valamilyen módon meg kellene örökíteni a Jászai Mari-díjas színművész emlékét, ezért a Vidám Színpad társulata elhatározta, hogy emléktáblát állít Zsuzsának. Straub Dezsővel az élen, aki Zsuzsa legjobb barátja volt.

„Évekkel ezelőtt már felmerült az ötlet, hogy a teátrum társulata egy emléktáblát avasson Zsuzsának. Az évek azonban elrepültek, és most azon kaptuk magunkat, hogy még mindig nem állítottunk méltó emléket a tiszteletére. Zsuzsa egykori Lupa-szigeti otthonának falára tervezünk felszerelni egy kis táblácskát, amely jelzi a jövő generációjának is, hogy az ország egyik legnagyobb komikája abban a házban élt" - mondta Straub Dezső a Blikknek.

21 érdekesség az Alien-filmekről http://www.life.hu/kult/20170530-huszonegy-erdekesseg-az-alien-filmekrol.htmlMár látható a mozikban az Alien: Covenant, amely egyszerre szolgál folytatásul az öt évvel ezelőtti Prometheushoz és előzményül A nyolcadik utas: a Halálhoz és klasszikus társaihoz - miközben fényt derít minden idők legfélelmetesebb űrszörnyének eredetére is. Ezen jeles alkalomból pedig az Alien-filmek érdekességeiből szemezgettünk. Kult--Emlékezetes anya-lánya párosok a filmvásznonhttp://www.life.hu/kult/20170529-noi-mozis-generaciok-emlekezetes-anya-lanya-parosok-a-filmvasznon.htmlMár látható a mozikban az Ó, anyám! című vígjáték, amiben Goldie Hawn és Amy Schumer alakít nyaraló anyát és lányát, ebből a jeles alkalomból pedig mi is listára gyűjtöttük a kedvenc és legfontosabbnak tartott hasonló párosainkat. Kult--Különleges fagyikompozíció lett az Év Fagylaltjahttp://www.life.hu/kult/20170530-ez-a-finomsag-lett-az-ev-fagylaltja.htmlMinden évben feszült figyelemmel várjuk az eredményhirdetést, hogy kiderüljön, melyik fagylaltot érdemes leginkább megkóstolni a nyári szezonban. Megszületett az idei eredmény. Kult--A 7 legigazabb idézet Diana hercegnőtőlhttp://www.life.hu/kult/20170529-7-idezet-diana-hercegnotol.htmlDiana hercegnő élete során sokakat segített, nem csoda, ha halála még most is rengeteg embernek fáj, többeknek példaképe is volt. Íme, 7 idézet a hercegnőtől, ami megmutatja, milyen jó ember is volt ő. KultAFPMeghalt Litauszki János rendezőhttp://www.life.hu/kult/20170527-meghalt-litauszki-janos-balazs-bela-dijas-rendezo.htmlÉletének 64. évében szombaton elhunyt Litauszki János Balázs Béla-díjas rendező, a közmédia munkatársa –közölte a család az MTI-vel. KultThinkstock23 érdekesség A galaxis őrzői-filmekrőlhttp://www.life.hu/kult/20170524-23-erdekessegek-a-galaxis-orzoi-filmekrol.htmlMár épp a mozikban hasít nagy sikerrel a második rész, így itt az ideje, hogy összegyűjtsünk és átnyújtsunk egy nagy adag kevéssé közismert speciális információt az Űrlord, Mordály, Groot és a társaik filmes kalandjairól. KultOrigo

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.