Szex és New York 3 Kim Cattrall Samantha Jones
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Hatalmas sokk volt minden rajongónak, amikor Sarah Jessica Parker szeptember végén bejelentette, hogy nem lesz harmadik része a Szex és New York filmeknek. Most azonban újra felcsillant a remény a folytatásra, ugyanis a legfrissebb hírek szerint megtalálták Kim Catrall utódját.

A kilencvenes évek kultsorozatából, a Szex és New Yorkból készült film harmadik részét Kim Cattrall már nem vállalta. Több interjúban is hangsúlyozta, hogy nem akar már szerepelni, sőt kolléganőiről sem mondott szépeket. Állítása szerint a másik három színésznővel sosem voltak jóban, és azért is a sorozatot okolja, hogy nem tudott családot alapítani. Nyilatkozatai elszomorították a rajongókat.

Kim Cattrall nem vállalta a Szex és New York harmadik részét Forrás: AFP

Úgy tűnik azonban, mégis van remény arra, hogy még egyszer, utoljára együtt láthassuk a fantasztikus négyest a mozivásznon. A férfifaló Samantha szerepét ugyanis nem más játszaná el, mint a nagyágyú Nicole Kidman. A Star magazinnak kotyogta ki egy bennfentes, hogy a szereplőválogatás után a producerek úgy döntöttek, hogy Kidman a legalkalmasabb arra, hogy pótolja Cattrallt a filmben. Szerencsés egybeesés, hogy Kidman és Sarah Jessica Parker nagyon jóban vannak, így az informátor azt is tudni vélte, hogy Kidman örömmel fogadta a felkérést.

Nicole Kidman lesz az új Samantha Forrás: AFP/2017 Getty Images/Alberto E. Rodriguez




Történelmet írt Kevin Spacey új sorozatahttp://www.life.hu/kult/20130719-emmy-jelolesek-tortenelmet-irt-a-house-of-cards-sorozat-amelynek.htmlA House of Cards lett az első interneten sugárzott széria, amelyet a legjobb drámai sorozatok kategóriájában jelöltek Emmy-díjra. A díjakat szeptember 22-én adják át.KultMárton-napi programajánlóhttp://www.life.hu/kult/20171108-marton-napi-libas-programajanlo.htmlSzereted a libát? Akkor a Szent Márton-napot neked találták ki! Ezen a napon degeszre eheted magad a finomabbnál finomabb falatokkal, és mindezt isteni borokkal öblítheted le. Márton-napi válogatásunkkal az egész országot bebarangolhatod ezen a néhány napon. Kult--Elhunyt Karin Dor színésznő, az egyetlen német Bond-lányhttp://www.life.hu/kult/20171109-elhunyt-karin-dor-szineszno-az-egyetlen-nemet-bond-lany.htmlHetvenkilenc évesen elhunyt Karin Dor német színésznő, az egyetlen német Bond-lány, aki a Csak kétszer élsz című epizódban szerepelt Sean Connery oldalán. Kult--Marie McDonald: a színésznő, akit az otthonából raboltak el, de soha nem tudták bizonyítanihttp://www.life.hu/kult/20171105-marie-mcdonald-az-unnepelt-szineszno-elrablasanak-tortenete.html1957. január 4-én éjjel 11:15-kor a Richard D. Corn teherautósofőr, a Kaliforniában található Coachella-völgyben haladt, amikor megpillantott egy nőt az utakon. Az asszony fürdőköpenyt és papucsot viselt. Szőke haja tele volt homokkal. „A nő hisztérikusan és zavarodottan viselkedett. Könyörgött, hogy álljak meg" – mondta a sofőr. Az asszony nem volt más, mint Marie McDonald ünnepelt színésznő, akinek 24 órával korábban az eltűnésével voltak tele az újságok... KultOrigoElhunyt Hans Schäfer, az 1954-ben világbajnok német futballválogatott tagjahttp://www.life.hu/kult/20171107-elhunyt-hans-sch-fer-az-1954-ben-vilagbajnok-nemet-futballvalogatott-tagja.htmlKilencvenéves korában elhunyt Hans Schäfer, aki tagja volt a magyar válogatottat az 1954-es labdarúgó-világbajnokság berni döntőjében 3-2-re legyőző nyugatnémet válogatottnak. A sportember keddi halálhírét korábbi klubja, az 1. FC Köln közölte. KultOrigo72 évesen elhunyt Robert Knight, a legendás énekeshttp://www.life.hu/kult/20171107-72-evesen-elhunyt-robert-knight-enekes.html72 éves korában hunyt el Robert Knight. Egy rövid betegség után távozott az élők sorából a legendás zenész, akinek leghíresebb száma az Everlasting Love volt. Kult--

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.