Hetvenéves lett a sci-fi királynő, tizenöt érdekesség Sigourney Weaverről

Annie Hall film A nagy Gatsby sci-fi Woody Allen Alien mozi Geena Davis Sigourney Weaver Susan Sarandon
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Tudtad, hogy miért változtatta meg a nevét? Hogy eredetileg melyik szerepet játszotta volna az Alienben? Hogy mit köszönhet Woody Allennek? Hogy kikkel keverik rendszeresen össze? Ezeket és még sok minden mást is megtudhatsz cikkünkből a 70. születésnapját ünneplő Sigourney Weaverről.

1.

Nem azon a néven született, amin a világ ismeri, hiszen Susan Alexandra Weaverként anyakönyvezték. A Susan keresztnevet az édesanyja egyik barátnője, a felfedező Susan Pretzlik után kapta.

Susan Alexandra Weaverként anyakönyvezték Forrás: Getty Images/FilmMagic/2016 Jason LaVeris

2.

A különleges Sigourney keresztnevet tizenhárom évesen, a saját döntéséből vette fel. Ekkor olvasta A nagy Gatsby című regényt, és annak egyik mellékszereplőjét hívják Sigourney-nak. Megtetszett neki a hangzása, és különben sem szerette, hogy mindenki Sue-nak, vagy Suzie-nak becézte, valami hosszabbat szeretett volna. Mióta megtörtént a névváltoztatás, mindenki Signek, vagy Siggynek becézi.

3.

Az édesapja, Sylvester L. Weaver neves televíziós személyiség volt, aki egy időben az egyik legnagyobb amerikai csatorna az NBC igazgatójaként is tevékenykedett. Ő találta fel azt a műsorformátumot, ami a The Tonight Show-ban azóta is él és nagy népszerűségnek örvend.

4.

Tizennyolc évesen meglátogatott egy izraeli kibucot, és olyannyira megtetszettek neki az ott látott dolgok, hogy hónapokig maradt is önkénteskedni. Ebben szerepet játszott az is, hogy szerelembe esett a riporter Aaron Lathammel, sőt el is jegyezték egymást, házasság azonban már nem lett belőle.

5.

182 centiméter magas, ez pedig sok gondot okozott neki a karrierje során. A kezdeti években számos szereptől esett el amiatt, mert a rendezők mindig csak prostikat vagy félelmetes öreg nőket akartak játszatni vele. Később pedig híres színésznőként a nála rendszerint alacsonyabb férfisztárokkal gyűlt meg a baja, akik nem szerettek kicsinek tűnni a filmvásznon.

Magassága sok gondot okozott neki a karrierje során Forrás: WireImage/2018 Stefania D'Alessandro/Stefania D'alessandro

6.

Élete első filmszerepét és a kiugrást Woody Allennek köszönheti, aki az Annie Hall című nagysikerű filmjében egy aprócska, szöveg nélküli szerepet bízott rá, de az olyannyira jól sikerült, hogy sokan felfigyeltek rá.

7.

Két évvel később már meg is érkezett élete nagy, filmtörténeti jelentőségű, és a női akcióhősök forradalmát elindító szerepe, amikor Ripley hadnagyot játszotta A nyolcadik utas: a Halálban. Eredetileg jobban érdekelte Lambert karaktere a filmben, próbafelvételeket is készítettek vele hozzá, sőt a később Lambertet játszó Veronica Cartwright volt a fő esélyes eljátszani Ripley-t. Végül a rendező Ridley Scott csere mellett döntött, és ezt Veronica Cartwright csak akkor tudta meg, mikor felhívták, hogy jöjjön be ruhapróbára – Lambert szerepéhez.

8.

A forgatókönyv egy korai változatában Ripley hadnagy még férfi volt, ráadásul Sigourney Weaver pályafutása során ez nem egyedi eset. A TV játék és a Nyolc tanú című filmekben is olyan karaktereket játszott, akiket eredetileg férfinak szántak.

9.

A nyolcadik utas: a Halálért Oscarra jelölték, ami horrorfilmben játszó színésznőkkel nagyon ritkán fordult elő a történelem során. A következő évben pedig már egyből két oka is akadt jelen lenni az Oscar-gálán. A Gorillák a ködben és A dolgozó lány című filmekért jelölték, a Legjobb női főszereplő és a Legjobb női mellékszereplő kategóriákban, és bár a díjat végül egyikért sem kapta meg, a Golden Globe-bal vigasztalódhatott, amit mindkét filmért hazavihetett.

A nyolcadik utas: a Halálért Oscarra jelölték Forrás: NORTHFOTO/Copyright 1979 by 20TH CENTURY FOX./20Th Century Fox

10.

Ripley-t később még három folytatásban is eljátszotta. Az Alien 4: Feltámad a Halálban nyújtott alakításáért már nagyobb gázsit kapott, mint amennyi az első film egész költségvetése volt.

11.

Noha a legtöbben a sci-fik és az akciófilmek hősnőjeként ismerik a filmvásznon, a magánéletben kimondott ellenszenvvel viseltetik a fegyverek iránt.

12.

Van egy olyan tulajdonsága, ami a legtöbb általa alakított hősnőnek nagyon-nagyon rosszul jött volna. Fél a liftekben, ezért igyekszik minden lehetséges alkalommal elkerülni az így történő utazást.

13.

A Paul című 2011-es filmben már azért bukkant fel egy rövid, de annál hatásosabb kameószerep erejéig, mert a megjelenése magát a sci-fi műfajt és annak klasszikusait idézte fel, ezt pedig ő rendkívül mókásnak találta. A filmet íróként és főszereplőként is jegyző Simon Pegg nem mellesleg akkora Sigourney Weaver-rajongó, hogy egyetemista korában verset is írt róla.

Sigourney Weaver a Paul című filmben Forrás: Universal Studios

14.

A rajongók gyakran összetévesztik őt Susan Sarandonnal és Geena Davis-szel, azt feltételezik, hogy ő játszotta valamelyik főszerepet a Thelma és Louise-ban. Érdekes módon Susan Sarandont és Geena Davist viszont sosem keverik össze egymással.

15.

A közeljövőben leginkább a korábbi sikerfilmjei újrájában láthatjuk majd Sigourney Weavert a filmvásznon: 2020-ban érkezik majd egy új Szellemirtók, és bár furcsának tűnhet (a karaktere sorsa miatt), de elvileg az összes (egyszerre, most) készülő Avatar-folytatásban is benne lesz.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.