Aaron Taylor-Johnson a felesége miatt nem játszhatott A szürke ötven árnyalatában

Forrás: Getty Images/Rich Polk -
Tom Ford Sam Taylor-Johnson John Lennon Aaron Taylor-Johnson Éjszakai ragadozók A szürke ötven árnyalata Golden Globe-díj Charlie Chaplin évforduló korkülönbség születésnap
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Tizenévesen jött össze az akkor negyvenes rendezőnővel, aki A szürke ötven árnyalatát jegyzi, eljátszotta számos híresség gyerekkori énjét, egy alkoholmámorban forgatott szerepért pedig a Golden Globe-ot is megkapta. Sok egyéb mellett ezekről az érdekességekről is olvashatsz cikkünkben a 30. születésnapját ünneplő filmsztár, Aaron Taylor-Johnson kapcsán.

1.

Aaron Perry Johnson néven született az angliai Buckinghamshire-ban. A Taylor nevet a házasságkötésekor vette fel, a feleségével összekötve a vezetékneveiket is.

2.

A felmenői között angolok és oroszországi zsidók találhatók, ő maga zsidó vallás szerint nevelkedett.

3.

Amióta az eszét tudja, színész szeretett volna lenni. „Az iskoláimban mindig azt mondták, legyen azért egy B-tervem is, de nekem sosem volt."

Aaron Taylor-Johnson amióta az eszét tudja, színész szeretett volna lenni Forrás: Getty Images/Vincent Sandoval

4.

Így hát már hatéves kora óta színészkedik, eleinte színpadi előadásokban és reklámokban szerepelt, az első filmje pedig A Biblia: Apokalipszis volt 2000-ben.

5.

Gyerekszínészként az első filmjeiben sokszor a főszereplők fiatalkori énjét játszotta, mint például A mágusban Edward Nortonét, a Londoni csapásban pedig ő volt a gyerek Charlie Chaplin.

6.

Az első jelentősebb sikerét is egy hasonló szerep hozta el, a John Lennon – A fiatal évek című filmben a tinédzser zenészlegendát alakította, de ez esetben ez már főszerepet is jelentett. A filmben maga adta elő a dalokat is, az alábbi jelenetben például John Lennon és Paul McCartney első közös szárnypróbálgatásait megelevenítve.

7.

A John Lennon – A fiatal évek más tekintetben is fontos állomást hozott az életében. A film forgatásán ugyanis összejött Sam Taylor-Wood rendezőnővel. Aaron tizennyolc éves volt ekkor, a rendezőnő negyvenkettő. Ők ketten azóta is egy párt alkotnak, 2012-ben összeházasodtak, és két közös gyerekük is született.

8.

A felesége később azzal került a figyelem központjába, hogy ő rendezte meg A szürke ötven árnyalata mozifilmet. Sokan feszegették a kérdést, hogy miért nem Aaront választotta a férfi főszerepre, de ő maga nem örült volna ennek. „Olyasfajta figyelmet irányított volna ránk egy ilyen választás, ami nem túl szerencsés. Ez a karakter nők millióinak bálványa, és erre a feleségem engem választ ki rá? Vicces és fura lenne. Biztosan fogunk még együtt forgatni, de valami mást."

Sam és Aaron Taylor-Johnson Forrás: Getty Images/Rich Polk

9.

A nemzetközi és hollywoodi ismertséget a Ha/Ver című képregényfilm (és annak második része) hozta el számára, amiben egy szuperhősi babérokra vágyó átlagos tinit játszott.

10.

Az eddigi legnagyobb színészi sikerét Tom Ford rendezése, az Éjszakai ragadozók révén érte el. A bomlott elméjű, kiszámíthatatlan főgonosz eljátszásáért Golden Globe-díjat is kapott. A forgatás alatt alig aludt, állandóan alkoholt vedelt és a saját önpusztító tiniéveit idézte fel, hogy minél jobban átlényegüljön.

11.

A kedvenc színésze és példaképe egy másik nagy átváltozóművész, Daniel Day-Lewis.

12.

Öt kedvenc filmje van, a következők: Ponyvaregény, Harcosok klubja, Apokalipszis most, Boogie Nights és A nagy Lebowski.

13.

Ő volt az első számú jelölt a Kingsman: A titkos szolgálat főszerepére, de visszautasította a lehetőséget, így végül Taron Egerton játszotta el helyette. Idén viszont mégis látható lesz egy Kingsman-filmben, hiszen a nevezetes titkosszolgálat előzménytörténeteként szolgáló King's Man: A kezdetek már az utómunka fázisában tart, és várhatóan szeptemberben érkezik a mozikba.

14.

A feleségével valóban megvalósult az idők során több közös munka is. Például a Million Little Pieces című drogdráma, aminek Aaron Taylor-Johnson játszotta a főszerepét, Sam Taylor-Johnson pedig rendezte. Szintén ez volt a felállás az R. E. M. zenekar ÜBerlin című dalának videoklipje esetében is.

15.

Alig pár hetet kell csak várnunk rá, hogy ismét láthassuk Aaron Taylor-Johnsont a filmvásznon. Az immár a generációja legtehetségesebbjei között számontartott színésszel Christopher Nolan is együtt akart dolgozni, és szerepet adott neki a július közepén érkező, a nemzetközi mozis újranyitás szimbólumát jelentő Tenetben.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.