A halálból tért vissza a kanadai színészlegenda, Donald Sutherland

Oscar-díj Donald Sutherland A piszkos tizenkettő Francine Racette magazin Kiefer Sutherland Federico Fellini évforduló Bernardo Bertolucci M.A.S.H. Kelly hősei születésnap
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Eljátszotta Homer Simpsont is, kanadai létére amerikai elnökkel áll rokonságban, és szeret rogyasztott térdekkel, fordított sorrendben forgatni. Ezekről, és még sok más érdekességről is olvashatsz cikkünkben a 85. születésnapját ünneplő Donald Sutherland kapcsán.

1.

Noha az amerikai mozi legendájaként tartjuk számon, Donald Sutherland eredetileg kanadai. Donald McNichol Sutherland néven a kanadai New Brunswick tartomány Saint John nevű városában született 1935. július 17-én.

2.

Az egyik dédnagymamája harmadunokatestvére volt az Egyesült Államok 1877-1881. közötti elnökének, Rutherford B. Hayes-nek.

3.

192 centiméteres magasságával rendszerint kiemelkedik a színésztársak közül. Ennek kompenzálására fejlesztette ki azt a szokását, hogy a szemtől szembeni párbeszédes jeleneteit rendszerint rogyasztott lábakkal játssza végig.

Donald Sutherland 192 centiméteres magasságával rendszerint kiemelkedik a színésztársak közül Forrás: Getty Images/Brad Barket

4.

Későn döntötte el, hogy a színészetnek szenteli az életét. Előtte dolgozott rádiós dj-ként és mérnöki diplomát is szerzett a torontói egyetemen.

5.

A befutáshoz természetesen az Egyesült Államokba kellett költöznie, és egy véletlen is a segítéségére sietett. A piszkos tizenkettő című háborús klasszikusban úgy kapott szerepet, hogy az eredetileg szerződtetett színész az utolsó pillanatban lemondta a munkát. A karakterének pedig a forgatókönyv szerint nem is lett volna szövege a filmben, de Sutherland lelkesedése és képességei meggyőzték a rendezőt, hogy átírják a jeleneteit. A piszkos tizenkettő révén végre ismert lett, majd néhány éven belül két másik háborús film, a M.A.S.H. és a Kelly hősei végleg sztárrá tették.

6.

1976-ban két filmmel is kirándulást tett az európai, közelebbről az itáliai filmművészetbe. Bernardo Bertolucci történelmi filmeposzában, a Huszadik században egy Attila nevű kegyetlen fasisztavezért játszott el, Federico Fellini stilizált életrajzi filmjében pedig a történelem leghíresebb nőcsábászát, Giacomo Casanovát.

Federico Fellini stilizált életrajzi filmjében a történelem leghíresebb nőcsábászát, Giacomo Casanovát alakította Forrás: Produzioni Europee Associate

7.

Háromszor nősült, ebből az első két házassága rövid ideig, hét illetve négy évig tartott. A harmadik frigy viszont annál jobban sikerült, hiszen már 1972 óta tart Francine Racette kanadai színésznővel.

8.

A házasságaiból öt gyermeke született, akik közül kettőt is olyan filmrendezők után nevezett el, akikkel nagyon szeretett együtt dolgozni. Kiefer Sutherland a keresztnevét Warren Kiefer után kapta, aki Donald élete első mozifilmjét rendezte, Roeg Sutherland pedig Nicolas Roeg után, akinek a papa az egyik legemlékezetesebb szerepét köszönhette a Ne nézz vissza! című filmtörténeti jelentőségű remekműben.

9.

A gyerekei és unokái közül többen is színészi pályára léptek, messze legismertebb Kiefer Sutherland lett közülük. Vele három alkalommal játszott együtt, a Gengszterpapa, Forsaken és Ha ölni kell című filmek közül utóbbiban ráadásul egymás ellenfeleit alakították.

Donald Sutherland és fia, Kiefer Sutherland együtt szerepelt a Forsaken című filmben Forrás: Momentum Pictures

10.

Nagy rajongója a 24 című sorozatnak, ami Kiefer fia leghíresebb alakítását hozta el (a titkosügynök Jack Bauer szerepében), egy epizódot sem hagyott ki belőle. Ugyanakkor visszautasította a felkérést, hogy a hatodik évadban játssza el Jack Bauer apját.

11.

A sáska napja című 1975-ös filmben egy Homer Simpson nevű karaktert játszott. A közel másfél évtizeddel később induló animációs kultsorozat, a Simpson család főhősét ugyanígy hívják, és Donald Sutherland egy epizódjában elvállalt egy vendégszerepet is.

12.

1979-ben olyan súlyos agyhártyagyulladást kapott, hogy egy rövid ideig a klinikai halál állapotába került, és a saját bevallása szerint testen kívüli élményt élt át.

1979-ben olyan súlyos agyhártyagyulladást kapott, hogy egy rövid ideig a klinikai halál állapotába került Forrás: Getty Images

13.

Szereti úgy forgatni a filmjeit, hogy a nyitójelenetet veszik fel legutoljára. Szerinte ugyanis a forgatás végére alakul ki igazán a film hangneme, amit pedig tanácsos már a film elején átadni a nézőknek.

14.

A kedvenc filmje a Charles Dickens regényéből készült klasszikus adaptáció, az 1946-os Szép remények.

15.

Azon kevés színészlegenda közé tartozik, akiket még csak nem is jelöltek soha Oscar-díjra. 2018-ban az amerikai Filmakadémia ezt az adósságát egy tiszteletbeli életmű-Oscarral igyekezett pótolni.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.