Repülők, vonatok, autók Oscar-díj Tom Hanks Emmy-díj örömapa Texas bendzsó Pablo Picasso Diane Keaton Anne Stringfield magazin Steve Martin évforduló Disneyland Grammy-díj filozófia születésnap
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Bendzsósként is nyert Grammy-díjat, majdnem filozófiaprofesszor lett, és Picassók lógnak a háza falán. Ezekről, és még sok más érdekességről olvashatsz cikkünkben a 75. születésnapját ünneplő Steve Martin kapcsán.

1.

Stephen Glenn Martin néven született a texasi Wacóban, az édesanyja háztartásbeli volt, az édesapja pedig ingatlanügynökként dolgozott, miközben amatőr színészként is próbálkozott, utóbbit kevés sikerrel.

2.

Tinédzserként Disneylandben dolgozott, és itt tanult meg többek között bűvészkedni, zsonglőrködni, bendzsón játszani, lasszót vetni, lufiból állatokat hajtogatni, és élő közönséget poénokkal szórakoztatni.

3.

A bendzsózásban aztán olyan jó lett, hogy nem csak komikusként vált egyik védjegyévé a hangszer, de zenészként is komoly sikereket ért el vele, többek között három Grammy-díjjal is jutalmazták játékáért és az albumaiért.

4.

Az egyetemi tanulmányai alatt filozófiát hallgatott, és komolyan tervbe vette, hogy inkább filozófiaprofesszor lesz belőle, mint színész. Végül az utolsó pillanatban mégis átváltott drámatagozatra, de a filozófiát máig élete meghatározó részének tartja, és a fellépésein gyakran beépíti a poénjaiba is.

5.

A szórakoztatóipari karrierjét humoros műsorok írójaként kezdte, a The Smothers Brothers Comedy Hour című produkcióért pedig ezen minőségében már huszonhárom évesen elnyerte a legrangosabb televíziós elismerést, az Emmy-díjat.

6.

A hetvenes évek második felében már olyan sikeres stand-up komikusnak számított, hogy rendszeresen tízezrek előtt lépett fel, a műsorait tartalmazó hanglemezek pedig egymilliónál is nagyobb példányszámban keltek el. Utóbbiakért Grammy-díjat is nyert, így azon kevesek egyike, akik ezt zenészként és komikusként is meg tudták tenni.

7.

A színészi díjakkal kevésbé volt szerencséje, öt alkalommal jelölték Golden Globe-ra, de egyszer sem kapta meg, Oscarra pedig még csak nem is jelölték soha. 2014-ben viszont tiszteletbeli életmű-Oscarral jutalmazták „a rendkívüli tehetségéért és az egyedi inspirációért, amit a munkássága jelent a mozi számára".

Steve Martint Oscar-díjra sohasem jelölték, de 2014-ben tiszteletbeli életmű-Oscarral jutalmazták Forrás: Getty Images/FilmMagic/Jon Kopaloff

8.

Kétszer kötött házasságot, az első alkalommal Victoria Tennant színésznővel, ez a frigy 1986 és 1994 között élt. A második házassága Anne Stringfield írónővel 2007 óta tart, és ennek révén lett először apa is, hatvanhét évesen.

9.

A második esküvője meglepetésbuli volt, ugyanis a vendégek (többek között Tom Hanks és Diane Keaton) csak egy vacsorára számítottak Martinéknál, ám egyszer csak elkezdődött a ceremónia. Steve Martin az esküvőn bajuszosan vett részt, ugyanis ekkor forgatta A rózsaszín párduc 2.-t, amiből nem hiányozhatott Clouseau felügyelő híres arcszőrzete.

10.

Több mint ötven éve gyűjt műtárgyakat, a kollekciójában többek között Pablo Picasso, Edward Hopper, David Hockney és Roy Lichtenstein festményei is megtalálhatók.

11.

Az irodalmi munkássága is jelentős, megjelentek regényei, novelláskötetei, önéletrajza, gyerekkönyve, játszották darabjait színházak, a New Yorker magazinban pedig publicisztikákat jegyzett. Az eladólány című 2005-ös film forgatókönyvét a saját regényéből írta.

12.

Háromszor volt az Oscar-gála házigazdája, kétszer egyedül, egyszer pedig Alec Baldwinnal közösen. Utóbbival együtt tartják a legtöbbször meghívott vendégházigazda rekordját is a legrangosabb amerikai tévés komédiashowban, a Saturday Night Live-ban.

13.

A saját filmjei közül a kedvence a Repülők, vonatok, autók (1987).

14.

A filmszínészi karrierje kezdetén megkereste őt Stanley Kubrick, hogy szerepelne-e a Traumnovelle című tervezett vígjátékában. Az együttműködés elmaradt, a film pedig később Tágra zárt szemek címmel, és egyáltalán nem vígjátékként valósult meg.

15.

Saját bevallása szerint a humorára a legnagyobb hatást a brit komédiashow-k, leginkább a Monty Python csapata tette. Az irántuk érzett tisztelet miatt elvállalta egy róluk szóló dokumentumfilm (Parrot Sketch Not Included) narrátori szerepét is.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.