Vecsei H. Miklós Pál Utcai Fiúk Vígszínház
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Távozik a nagysikerű musical, A Pál utcai fiúk szereposztásából Vecsei H. Miklós, aki Nemecsek Ernő szerepét játszotta a  Vigszínház előadásában - tudatta a színház közösségi oldalán.

"Nemecsektől búcsúzik Vecsei H. Miklós, aki ebben az előadásban nem fog többet színpadra lépni, de a többi szerepét megtartva vendégként továbbra is részt vesz a Vígszínház életében, és a Szerelmek városa című decemberi bemutatónk szövegkönyvét írja"

"Pénteken este Nemecsek szerepében Dino Benjámin debütál, az idősebb Pásztort pedig Ertl Zsombor játssza majd. Szombaton, azaz augusztus 22-én Bokaként Sándor Pétert láthatják a nézők, akivel szemben vasárnap este Brasch Bence fog Áts Feriként megküzdeni a Grundért. Csónakos szerepében is új színészt köszönthetünk: Rábaközi Gergő Gyöngyösi Zoltánnal kettőzve játssza majd ezt a szerepet. A jövőben Boka, Áts Feri, Csónakos és az idősebb Pásztor szerepét kettőzve tűzzük műsorra" - olvasható a bejegyzésben.

Dés László - Geszti Péter és Grecsó Krisztián által írt musicalt, augusztus 21-én 276-odszor játsszák majd el.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.