Hatalmas aszteroida halad el nagyon közel a Föld mellett ezen a héten

Forrás: Shutterstock -
csillagászat aszteroida égitest
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Október 22-én halad a legközelebb a Földhöz a 2020 TGI jelű aszteroida. 11 millió kilométerre lesz tőlünk, ami csillagászati szempontból igen kicsi távolságnak számít.

A Föld felé tart az óriási a 2020 TGI jelű aszteroida, ám szerencsére becsapódástól nem kell tartani. Viszont kifejezetten közel lesz a bolygónkhoz, csupán 11 millió kilométerre, ami csillagászati viszonylatban kis távolságnak minősül.

A fotó illusztráció. Forrás: Shutterstock

A NASA szerint akár 100 méter széles is lehet, ha becsapódna a Földbe, az katasztrófához vezetne.

Természetes jelenség, hogy kisebb-nagyobb égitestek elhaladnak a Föld mellett. Ezek a legtöbbször ártalmatlanok ránk nézve, és egyre jobban be lehet őket azonosítani a fejlődő technológiának hála, de bizony lehet köztük olyan is, ami akár veszélyt is jelenthet – írja a Sputnik News.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.