Idén is elmarad a Hollókői Húsvéti Fesztivál: ez lesz helyette

Fotó: Csudai Sándor - Origo -
elmarad Hollókői Húsvéti Fesztivál koronavírus
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Idén sem rendezik meg a Hollókői Húsvéti Fesztivált és a locsolkodást, elmaradnak a Nógrád megyei világörökségi faluban a hagyományőrző programok is - tájékoztatta az MTI-t a Hollókői Világörökség-kezelő Nonprofit Kft. ügyvezető igazgatója hétfőn.

Kelecsényi Péter közleményben azt írta: az immár két éve elmaradó húsvéti fesztivál, annak hagyományőrző forgatagával a vendégeknek és a szervezőknek is hiányzik, ezért úgy döntöttek, hogy augusztus 20. és 22. között háromnapos hagyományőrző fesztivált szerveznek ugyanolyan formában, mint húsvétkor teszik. Ennek részleteiről a későbbiekben adnak tájékoztatást.

Locsolkodás Hollókőn Fotó: Csudai Sándor - Origo


Kelecsényi Péter kitért arra, hogy a hatályos szabályoknak megfelelően a kézműves- és ajándékboltok mellett a kiállítások sem látogathatók, nem kereshetik fel a turisták a várat sem.

A településre érkező túrázókat, sétálni vágyókat korlátozott számban, a településen rendelkezésre álló parkolóhelyek erejéig tudják fogadni, míg a forgalmat a helyi polgárőrség mellett a rendőrség is irányítani fogja. A helyi vendéglők, élelmiszert árusítók és a helyi piac árusai elvitelre értékesíthetnek a szabályokat szintén betartva írta.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.