A magyar származású Báró Orczy Emma megélhetési reményekkel ragadott tollat, végül több kaland- és detektívregény szerzőjeként - elsősorban A Vörös Pimpernel című regényével - írta bele nevét az irodalom- és mint később kiderült a film- és színháztörténetbe. Egy „sztorival", ami látszólag könnyen érthető és jó szórakozást ígér, ugyanakkor – ha mesterek kezébe kerül – legalább annyira alkalmas a továbbgondolásra, mint a puszta értelmezésre.

Jelen esetben olyan alkotók kezébe került az eredeti szöveg és annak eddigi utóélete, akik megtalálták a rést a pajzson, és akikkel úgy kalandozhatunk a francia forradalom idejére, hogy közben a kulisszákat is bejárjuk. Történeti értelemben szó szerint vehetik az ígéretet: a klasszikus szerelmi szál csak „fedősztori" egy izgalmas és nem csak történelmi, de – és ami még ennél is fontosabb – mentalitástörténeti drámához. Figyelmes néző számára gyorsan kiderül, hogy a korabeli problémák és kérdések nemhogy porosodtak volna, de máig élénken foglalkoztatnak bennünket, mert az emberi szabadság fajsúlyos kérdései – amiktől a francia forradalom oly hangos volt – azóta sem leltek megnyugtató válaszra.

Az emberi szabadság fajsúlyos kérdései még nem leltek megnyugtató válaszraForrás: Udvari Kamaraszínház

Az Udvari Kamaraszínház A Vörös Pimpernel című darabját éppen ezért nem csak megnézni kell, de nagyon oda kell rá figyelni. Óvakodjunk attól, hogy pusztán a szórakoztatás reményében megírt szövegkönyvet és rendezést keressünk benne, már csak azét is, mert ez a színház ennél magasabb célokkal stafírungozza repertoárját. Például, ami történelmi, erkölcsi és művészi hitelességgel nem tanítható, az nem szokott előfordulni ezen a színpadon. A történelmi események érvényes és értő feldolgozása természetesen „színházcsinálói" koncepció: ebbe illeszkedik A Vörös Pimpernel ősbemutatója is.

Szigeti Réka dramaturgForrás: Udvari Kamaraszínház

Szigeti Réka dramaturg remek érzékkel nyúl a történethez. A „jó alapanyagokon", míves történelmi darabokon szocializálódott szakember tolla karakteres vonásokkal rajzolja újra a nemzetközi karriert is befutott sztorit: többet kapunk, mint az eredeti történet és korábbi feldolgozásai eddig mutattak.

Számomra ez a regény azért két szálon mozog. Azt tudni kell, hogy az írónő a regény cselekményét először az orosz forradalom korára tette, de pont, amikor meg akart jelenni a regény, akkor Oroszország és Anglia között valami nagyon fontos megállapodást kellett aláírni, és a kiadó nem szerette volna, hogy oroszellenes hangulat legyen, ezért az írónő áttette a regény cselekményét a francia forradalom korára. Nagyon jól tette, mert azon kívül, hogy ez a regény egy klasszikus romantikus szerelmi történet, és mindannyian tudjuk, hogy a Vörös Pimpernel figurájából lett a Zorro karaktere, ez kicsit kémtörténet is, de egy házasság történeteként is nézhetjük a darabot" – mondja Szigeti Réka, akiről már a beszélgetés elején kiderül: nagyon élvezte ezt a munkát.

Az Udvari Kamaraszínház ezzel az előadással kimozdul a komfortzónájából, mert eddig nem nagyon foglalkoztunk mással, mint inkább magyar történelmi sorsfordulókkal. A francia forradalom pedig világtörténelmi esemény volt, A Vörös Pimpernel cselekménye pedig 1792-ben játszódik. Úgy gondolom, valójában a francia forradalommal indult el az a folyamat, ami a mai napig tart, vagyis, hogy a világot egy olyan materialista, ateista világgá alakítsuk, amikor kivesszük Istent, és megpróbáljuk behelyettesíteni valami teljesen mással. Nem mellékesen még az embert is úgy ültetjük ennek a világnak a középpontjába, hogy azt mondjuk neki: te több vagy, mint Isten, vagy ugyanolyan vagy, mint Isten. Gondoljunk csak a kommunizmusra, ami kvázi vörös vírusként terjedt egész Európában, vagy arra, ami most történik, amikor rossz értelemben vett liberalizmus néven terjed mindenféle valláspótló ideológia. Azt gondolom, hogy ma is forradalmat vívunk, csak teljesen más eszközökkel zajlik ez a forradalom, mint mondjuk 1792-ben. Tehát valójában ennek az előadásnak ez a jelentősége" – nyitja meg az előkészület és a darab kulisszáit a dramaturg.

A Vörös Pimpernel több feldolgozása ismertForrás: Udvari Kamaraszínház

Több feldolgozását is ismerjük az eredeti műnek, leginkább az 1934-es filmes feldolgozást – amelynek Korda Sándor volt a producere, Bíró Lajos a forgatókönyvírója és a magyar származású Leslie Howard a főszereplője, aki később, az 1941-es Modern Pimernelben is játszott –, valamint az 1982-es megfilmesített történetet, Anthony Andrews, Jane Seymour, Ian McKellen főszereplésével. Magyar színpadi feldolgozások közül a Szolnoki Szigligeti színház musicaljét és a Győri Nemzeti Színház előadását ismerjük. A két utóbbi darab eredetijét The Scarlet Pimpernel címmel a Broadway-en mutatták be 1997-ben: zeneszerzője Frank Wildhorn, szövegírója pedig Nan Knighton. Ezúttal azonban nem musicalt láthatunk, hanem prózai darabot, mely sok szempontból színháztörténeti kuriózumként is megállja a helyét. Vajon hogyan hatottak az előzmények az Udvari Kamaraszínház saját darabjának elkészítésére?

Egyetlen feldolgozást néztem meg: az 1982-es filmet, amit valójában az írónő két regényéből gyúrtak össze. Ebből egyetlen dolgot vettem át, mégpedig azt, hogy a főszereplő, Chauvelin szereti a főszereplőnőt, Marguerite-et, aki végül is nem hozzá megy feleségül. A Vörös Pimpernel című regényben nincsen benne. Ezt átvettem a filmből. De kerültek bele olyan szereplők is, akik például nincsenek benne a regényben, tehát azért megjelenítjük Robespierre-t, meg van egy nagyon érdekes, számomra kedves figura, akit én találtam ki a Brogardine, aki szintén nem szerepel az eredeti regényben" – árulja el Réka.

Nem kis dolog egy sokszereplős művet úgy megírni, hogy azt végül a rendező is magáénak érezze. Aki kicsit is jártas színházi berkekben, pontosan tudja, mekkora kincs és egyáltalán nem triviális, hogy művészek zökkenőmentesen tudjanak együttműködni. Szigeti Réka dramaturg és Krizsik Alfonz rendező emberileg is, szakmailag is „egy húron pendültek" ebben a folyamatban, még a nehezített körülmények ellenére is: a darab korábbi rendezőjétől kellett átvenni a színpara állítás munkálatait.

„Hasonlóak az elveink Alfonzzal, hasonló dolgokat követünk az életben is, és ez nagymértékben megkönnyítette, hogy ő is úgy lássa ezt a kort meg ezt a darabot, ahogy én látom. Emberileg is hasonlóak vagyunk, és amikor megkapta ezt a feladatot, akkor ő nagyon értette azt, amit én szeretnék. Nekem például nagyon fontos ennek az előadásnak a nyelvezete, a szöveg. Nem hiszek a szövegközpontúságban, de abban viszont igen, hogy szép a magyar nyelv, és igenis szép szöveget kell írni. Hozzátenném, kiváló alkotótársra találtunk a zenében is: Zsoldos Béla Liszt Ferenc-díjas zeneszerző szerezte a darab zenéjét. Fülbemászó lesz. Pompás jelmezek készültek a darabhoz, Papp Janónak köszönhetően, idézik azt a kort, amelyről szól, ugyanakkor ízig-vérig modernek, akárcsak a díszlet" – mondja a dramaturg.

Vajon kiknek szólhat egy mai darab, amely a francia forradalom korába invitálja a nagyérdeműt? A klasszikus polgári műveltséggel rendelkező érett generációnak vagy a „túlfejlett" kritikai érzékkel megáldott sihedereknek, akik a heves gesztusokban saját erejükre ismerhetnek rá és a szerelmi szálat önnön zsigereikben érzik? A kérdést mindkét alkotónak feltettem, és ha másból egyelőre csak művészi ígéretként, de a válaszokból egyértelműen kiderült, hogy ez a két ember tényleg hasonlóan gondolkodik:

Szerintem 13-14 éves kortól ez már kortalanul nézhető" – mondja a dramaturg. „Hát én is azt szeretném, én is azt szeretném, hiszen a darab maga az 1700-as évek Angliájában és Franciaországában játszódik, és ebből lehetne akár egy érdekes történelmi tabló is, de nem az, szándékaink szerint több ennél" – csigázza tovább kíváncsiságunkat Krizsik Alfonz, a rendező, akinek ugyancsak személyes „viszonya" van a darab alapproblematikájával.

Hál' Istennek a báró Orczy Emma ragyogóan megírt benne például egy úgynevezett bizalom-deficitet az egyik házaspár vonatkozásában, illetve egy bimbózó, nyilatkozó kis szerelmi történet magvát is elhelyezte, és belehelyezte ezt a korabeli vérgőzös, borzasztó forradalmi hangulatba. Abba a szemléletbe, ahogy a csatorna túlpartján az angolok tekintenek erre az egész borzalomra, akik azóta is meg tudták őrizni a monarchia és az uralkodó iránti tiszteletüket, ami a franciáknak nem sikerült. Ugyanakkor van egy korosztály, az én korosztályom, aki annak idején dicsőségesnek tanulta ezt a francia forradalmat, természetesen azzal a hátsó szándékkal, hogy a nagy októberi szocialista forradalmat is dicsőségesnek lehessen tekinteni. De hogyha alaposan áttanulmányozzuk a történelmet, akkor világossá válik, miért jelenik meg az előadásunkban Robespierre az előadás elején és végén, hiszen rájövünk, hogy ami ott akkor történt, az egy borzasztó dolog volt" – folytatja a rendező.

Azt ígértük, tanítható darabként lehet majd nézni az Udvari Karamaszínház A Vörös Pimpernel című darabját, amelynek ősbemutatójára október 9-én kerül sor a pozsonyi úti altemplomban. Nos, itt is van „nyitányként" egy rendezői „lecke" a francia forradalom értékeléséhez:

„A forradalmat ugyan a nép jogos felháborodása szülte, de azért volt egy szűk hatalmi elit, amely a nép tevőleges vagy hallgatólagos közreműködésével egy lázálom gőzében ezeket a cselekedeteket végrehajtotta: elkezdte módszeresen kiirtani azokat az arisztokratákat, akiknek és akik őseinek köszönhette Franciaország a maga gazdaságát, pompáját és erejét. Távol áll tőlünk, hogy aktualizáljunk, de a nézőben óhatatlanul felmerül, hogy a forradalmak azért sajnos mindig is igen-igen nagy hibaszázalékkal dolgoztak, ráadásul ez mintegy vetésforgó módjára ismétlődik a történelemben. Jó, lehet, hogy most már sokkal rafináltabban, mert nem tudjuk egymást kardélre hányni.

Ha például Európára nézünk, meg a fejlettebb, gazdagabb országokra, társadalmakra, folytatódik ez is, csak egészen másfajta eszközökkel. Tehát nagyon-nagyon kényes téma, amire az előadás legvége fog utalni: mindez a gyógyszeriparban, a kibertérben, a mi hétköznapjainkban a Facebookon is folytatódik, tehát tulajdonképpen ugyanazt csináljuk mi egymással, amit annak idején a francia forradalomban a konvent csinált az emberekkel. Nem csak az arisztokratákat ölte meg, hanem azokat is megölte, akik nem működtek együtt velük, vagy akik akár csak közömbösek voltak, mert gyanúsak voltak számukra, azokat is kíméletlenül elpusztították egy szent eszme nevében, a szabadság, egyenlőség, testvériség eszméjének nevében, amit – hát valljuk be őszintén – az emberiségnek, azóta sem sikerült megvalósítani"– szól a rendezői summázat, amely alapján biztosak lehetünk benne, hogy egyedi hangon megszólaló történetet láthatunk majd az Udvari Kamaraszínház színpadán.

Az Udvari Kamaraszínház feldolgozásában több újítás is vanForrás: Udvari kamaraszínház

Az eredeti szereposztást megtartva, újításokat is bevezetve született meg A Vörös Pimpernel, amelyben a szövegkönyv-író és a rendező az idő sűrítésével is jelzi: többet akarnak mutatni a puszta felszínnél.

Mi sűrítettük az időt: a forradalom kitörésétől kezdve egészen a francia uralkodópár kivégzésén át pár napban sűrítettük ezt a történetet. Shakespeare Othellója volt a minta ebben: az lebegett a szemünk előtt, hogy, ha a mesternek sikerült megcsinálni, hogy pár nap alatt lebonyolította azt a történetet, amit egyébként reálisan valóságban csak hosszú hetek alatt lehetett volna – hiszen nyilvánvaló, hogy a tengeren nem lehet eljutni Velencébe pár óra alatt, még most sem, szárnyas hajóval, és pár nap alatt megtörtént az, hogy Othello győztes csatája, elcsábította Desdemonát, elvette feleségül, elment Velencébe, aztán utána a Jago Cassio rászedésével Othellót galád módon becsapta, majd Othello tette, amit tett – akkor mi is élünk ezzel a dramaturgiai lehetőséggel" – árul el újabb kulisszatitkot a rendező, akinek ez az első rendezése az Udvari Kamaraszínházban, ahol mostanáig színművészként volt a társulat tagja, ám aki rendezőként kétszer is színpadra vitte a Shakespeare-klasszikust, a Rómeó és Júliát.

Én magam is színész vagyok, és ágálok az ellen a rendezői felfogás ellen, hogy a színészeket csak a rendezői utasításoknak a végrehajtóiként alkalmazzuk. Már az olvasópróbán felhívtam a színész kollégáim figyelmét arra a lehetőségre, hogy tulajdonképpen van egy alapanyag, a báró Orczy Emma által írt regény, de azért a darab vonatkozásában mégiscsak élő szerzővel, szerzőkkel dolgozunk, tehát, hogyha van valami kívánságuk vagy ötletük, egészen nyugodtan közöljék, mert akár még a próbafolyamat közben is lehet apró változtatásokat eszközölni. Itt apróságokra gondolok, de azok az előadásban, az előadás stílusában meghatározók lehetnek. És jó pár kollégám élt is ezzel a lehetőséggel. Nem titok, hogy van benne egy monológ, amit az a színész írt, aki maga el is mondja ezt a monológot" – avat be az alkotás még intimebb részleteibe Krizsik Alfonz rendező, aki egyúttal rendezői munkamódszerét is elárulja ezzel.

Nos, nem maradt más hátra, meg kell néznünk a darabot! Vajon az iskolákban miért csak kötelező olvasmányokkal vegzálják az ifjúságot? Kötelező színházlátogatás miért nincs? Ha van színház, ahová didaktikai megfontolásból is egész éves bérletet kellene váltani, garantáltan az Udvari Kamaraszínházat tekinthetjük ilyen művészeti műhelynek. A Vörös Pimpernel például itt nem csak a halálraítélt francia arisztokratákat menti meg, hanem a nézőt is a téveszméktől, a sablonoktól és a felszínesség csapdájától! Tessék megnézni! Kikérdezem!