Nemcsak a Jóbarátokban lépett ringbe – 10 érdekesség az 55 éves Jon Favreau-ról

Forrás: NurPhoto via AFP -
Jon Favreau Jóbarátok magazin
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Kerek születésnapját ünnepli Hollywood egyik legfontosabb alkotója, akit színészként még a Jóbarátokból ismerhetünk, de azóta rendezőként neki köszönhető a Marvel filmjeinek beindítása; de a Star Wars és a Disney újrafazonírozása is. Az alábbi 10 érdekességet pedig biztos te sem tudtad róla!

Súlyos tragédia árnyékolta be a kamaszkorát.

A New York-i születésű Favreau mindkét szülője tanárként dolgozott. Apai ágon francia-kanadaiak, németek és olaszok az ősei, anyai oldalról pedig oroszországi zsidók. A felnövését pedig egy súlyos család tragédia árnyékolta be: 13 éves volt, amikor hosszú betegeskedés után az édesanyja leukémiában elhunyt.

Brókerként is dolgozott.

Miután kirúgták a New York-i egyetemről, egy rövid ideig brókerként dolgozott a Wall Streeten. Azonban ez sem jött be neki: még azt is komolyan fontolóra vette, hogy elmegy tűzoltónak. Szerencsére ehelyett inkább Chicagóba költözött, és csatlakozott egy színpadi komikuscsapathoz.

55 éves lett Jon Favreau Forrás: NurPhoto via AFP

Vince Vaughn vitte bele a showbusiness-be.

Chicagóban a színházazás mellett eljárkált mindenféle film- és tévésorozat castingjaira is a befutás reményében. Az egyik ilyen alkalmat siker koronázta, és a Mindent a győzelemért! című filmben komoly mellékszerepet kapott. A forgatáson megismerkedett Vince Vaughn-nal, és életre szóló cimborák lettek. Sőt, Vaughn biztatására költözött át Los Angelesbe, és vágott bele komolyan a filmes karrierbe.

A kedvenc partnere a barátja.


Vince Vaughn nemcsak a kezdeteknél állt ott Favreau mellett, de azóta is: ők ketten rendszeresen szerepelnek egymás filmjeiben. Így volt ez már a mindkettejük karrierjét beindító Bárbarátok esetében is, azóta pedig folytatódott a sor a Pofozó pénzmosókkal, a Szakíts, ha bírsszal, a Négy karácsonnyal, a Páros mellékhatással és a Term Life-al.

Nemcsak a Jóbarátokban lépett ringbe.

A népszerű komédiasorozatban Monica gazdag udvarlóját játszotta, és egy emlékezetes epizódban még egy ketrecharcot is bevállalt. De nemcsak itt szállt ringbe: a Pofozó pénzmosókban is bokszolót játszott, egy 1999-es tévéfilmben pedig magát a legendás Rocky Marcianót alakította.

Miatta lett Robert Downey Jr. a Vasember.


Favreau egy ideje már sokkal inkább a rendezői, mint a színészi karrierjére koncentrál. Ő indította be például a jelenkor legsikeresebb filmsorozatát, a Marvel szuperhősfilmjeit a 2008-as Vasemberrel. És ő ragaszkodott ahhoz, hogy az akkoriban a karrierje mélyéről épp csak visszakapaszkodó Robert Downey Jr. játssza el Tony Starkot, mert azt érezte, hogy a színész életének csúcspontjai és traumái ugyanúgy a nagyközönség előtt zajlottak, és képes kihozni a szerepből azt a „szerethető seggfejet", akire szükség volt.

Igazi konyhai szakértő.


Rendezői munkásságának egyik legszerethetőbb darabja A séf című film, amelynek a főszerepét is eljátszotta, és amelyre Roy Choi világhírű mesterszakáccsal készült fel. Ők ketten pedig olyannyira jóban lettek, hogy később a Netflix számára egy saját főzős sorozatot is indítottak The Chef Show címmel.

Rengeteg filmje ellenére is lustának tartja magát.


„Alapvetően egy nagyon lusta ember vagyok. Viszont ha valami mellett igazán elköteleződöm, akkor lustából megszállottá válok. Nem tudtam soha megtanulni a kémiát, de fejből tudtam az összes Dungeons and Dragons könyvet. Nevetséges volt. A trükk az, hogy megtaláljam: mit szeretek csinálni" – nyilatkozta erről.

Háromgyerekes apuka.


2000 óta él házasságban orvosként dolgozó feleségével, Joya Tillemmel. Három gyerekük született, két lány és egy fiú.

A kártyázás a hobbija.


A kártyajátékok közül is legfőképp a póker, sőt ebben a műfajban még hivatalos versenyeken, a World Poker Tour-on is elindult.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.