Tengeri fúriák, avagy három nő, aki kalóznak állt

Forrás: Shutterstock -
kalóznő érdekesség kalóz magazin történelem
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
A tengerészek ritka babonás népség hírében álltak, akik számos szabályt betartottak annak érdekében, nehogy balszerencse sújtsa a hajót és utasait. Az egyik legfőbb intelem pedig úgy szólt, hogy fehérnép nem léphet a hajóra, de a legénység soraiba biztosan nem kaphat helyet, mert az bizony rossz ómen. Ennek ellenére mégis akadtak olyan nők, akik kifejezetten sikeressé váltak a tengeren, méghozzá kalózként.

Most mindenki gondoljon egy kalózra. Mit látunk lelki szemeink előtt? Valószínűleg egy marcona férfit, aki esetleg szakállat visel, talán fából van a fél lába és kampóból a fél keze, a másikban meg kardot szorongat és éppen valami kincset próbál megszerezni. Biztos vagyok benne, hogy szinte senki nem gondolt egy nőre, aki ugyancsak karddal a kezében éppen ádázul küzd egy tengeri csata közepette. Pedig a történelem során akadt nem is egy kalóz, aki a gyengébbik nem tagjai közül került ki.

Teuta – az illírek kalóz királynője

Forrás: Augustyn Mirys

Ki gondolná, hogy már az időszámításunkat megelőző évszázadokban is léteztek női kalózok és főleg ki gondolná, hogy egy királynő is kalózkodásra adhatta a fejét? Pedig a történelmi feljegyzések ezt igazolják, ugyanis Illíria királyának halála után felesége, Teuta kezdte irányítani az országot, férje flottája mellett pedig a kalózokat is bevetette, hogy növelje haderejét.

A kalózok királynője nyíltan támogatta a tengeri fosztogatást

és még akkor sem másította meg a véleményét, amikor Róma felszólította erre. Teutának ez lett a veszte, a római hadsereg ugyanis bevonult az illír területekre és megadásra kényszerítette a kalózkodást támogató uralkodónőt. Hogy mi történt Teutával ezután, azt senki sem tudja. Az életét meghagyta, sőt a trónját sem követelte Róma, ő azonban inkább lemondott a hatalomról a vereségét követően.

Ching Shih – Kína tengeri boszorkánya

Forrás: Wikipedia

Ching Shih, vagy egyes források szerint Zheng Yi Sao a Dél-kínai-tengert tartotta rettegésben, ugyanis Ching nem csupán egyszerű kalóz volt, hanem egy igazi kalózvezér, aki egy egész kalózflottát irányított nő létére. Fiatalon prostituáltként dolgozott, így ismerkedett meg későbbi férjével, a félelmetes kínai kalózkapitánnyal, akihez nőül is ment. Az asszony gyorsan beletanult a hajózásba és a kalózkodásba is, olyannyira, hogy amikor a férje meghalt, ő vette át hajójuk irányítását, sőt más hajókat is a felügyelete alá vonva komoly bűnszervezetet épített ki. Persze akadtak olyanok, akiknek nem tetszett, hogy egy asszony dirigál nekik, ám Ching Shih nem tartozott az ijedős fehérnépek közé:

aki ellenszegült, annak egyszerűen a fejét vette.

Bár többször is megpróbálták megölni a hírhedt tengeri boszorkányt, ez senkinek sem sikerült. Ching Shih, amikor megunta a kalózkodást, visszatért a szárazföldre, ahol saját bordélyházat nyitott, illetve szerencsebarlangot üzemeltetett.

Rachel Wall – az amerikai lány, aki a betevőért fosztogatott

Forrás: Shutterstock

Rachell Wall kalózkarrierje akkor kezdődött, amikor a családja kitagadta, mert feleségül ment egy szegény halászhoz. Hamar kiderült azonban, hogy a szerelemtől nem lehet jóllakni, így Rachell és férje merész lépésre szánták el magukat. Szereztek egy hajót, összeálltak pár sorstársukkal,

kihajóztak a tengerre, majd úgy tettek, mintha nagy bajban lennének,

aki pedig közel merészkedett hozzájuk, hogy segítsen, azt bizony kifosztották, sőt túlélőket sem nagyon hagytak maguk után. A családi vállalkozás meglehetősen jól ment, egészen addig, amíg Rachell férje egy viharban az életét nem vesztette. Az asszony ugyan tekinthette volna ezt intő jelnek is és felhagyhatott volna a bűnöző életmóddal, ám ő továbbra is fosztogatásból próbálta fenntartani magát. Egy alkalommal azonban, amikor valakit a nyílt utcán akart kirabolni, pórul járt. Elfogták és börtönbe zárták. Itt már hiába könyörgött az életéért felakasztották – viszont ő lett így az utolsó nő, akit Massachusettsben kivégeztek.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.