Kerek születésnapját ünnepli a valaha volt egyik leghíresebb és legnagyobb hatású filmrendező, aki nemcsak máig aktív, de a legújabb filmjével is képes ámulatba ejteni a világ mozinézőit. Az alábbi listára összegyűjtöttük azok a filmeket, amiket semmiképp sem érdemes kihagynod a 75 éves Steven Spielberg munkásságából.

Párbaj (1971)

Steven Spielberg a tévében kezdte a rendezői pályafutását, többek között ő vezényelte le a Columbo tévésorozat első epizódját is. A Párbaj is tévéfilmként készült, de aztán olyannyira jól sikerült, hogy a producerek megbízták Spielberget még néhány jelenet hozzáforgatásával, és a moziba küldték a filmet, amelyben a végtelen amerikai országutakon egy hétköznapi autós és egy fenyegető kamion közlekedési konfliktusnak induló küzdelme válik hátborzongató élet-halál harccá.

 A cápa (1975)

Máig, azaz négy és fél évtized múltán is ez a minden idők legjobb cápás film a jó néhány próbálkozó ellenére, amivel talán érzékelhető Spielberg filmjének minősége és jelentősége, és amellyel egyben a horror műfaját is megújította. A kisvárosi fürdőhely turistáit terrorizáló óriáscápa és a vele szembeszálló férfiak története egyúttal megteremtette a hollywoodi blockbuster fogalmát is. A megnézése után pedig egy ideig nem nagyon akaródzik senkinek a tengervízbe menni.

Harmadik típusú találkozások (1977)

Steven Spielberg egyik közismert visszatérő témája a földönkívüliek jelenléte, és több korszakos filmjében is feltette a kérdést, hogy az emberiség egyedül van-e vajon a világegyetemben. A hazánkfiának, Zsigmond Vilmosnak operatőri Oscar-díjat eredményező Harmadik típusú találkozások történetében megtörténik a nagy találkozás az emberek és a földönkívüliek között, méghozzá egy másik híres magyar, Kodály Zoltán zenei módszerének segítségével.

 Az elveszett frigyláda fosztogatói (1981)

A hatvanas évek végén induló, az európai modernizmusból ihletet merítő, új-Hollywoodnak nevezett amerikai rendezőgeneráció ifjú titánjai egy idő után többségükben a nagy költségvetésű szórakoztató filmek világában kötöttek ki, és ha már ott voltak, azt is megújították, mint például Spielberg és George Lucas, akik közösen hozták tető alá az Indiana Jones-filmeket: Spielberg rendezte őket, Lucas pedig az ötletgazda és producer volt. Így született meg minden idők egyik leghíresebb popkulturális karaktere, a kalandozó régészprofesszor Indiana Jones, akit a 2023-ra tervezett újabb folytatásban Steven Spilelberg már ötödszörre visz majd vászonra.

 E.T., a földönkívüli (1982)

Már említettük, hogy Steven Spielberg egyik legkedvesebb műfaja a sci-fi, és minden sci-fije közül a legvarázslatosabb egy családi mozi, amiben egy bénácska külsejű, a bolygónkon felejtett kis földönkívüli és a neki segítő gyerekek kalandjait izgulhattuk végig — a Hold előtti átbiciklizésnél pedig a mai napig garantált az elérzékenyülés.

 Jurassic Park (1993)

A Jurassic Park nemcsak a valaha volt legnagyobb bevételt elérő mozi lett a maga idejében, de a dinoszauruszok szerepeltetésével máig tartó divatot teremtett, az egyetemeken pedig hirtelen megnövekedett a jelentkezők száma a paleontológia szakokon. Azóta pedig folytatások sora született (és születik folyamatosan) a jelenkorban dinókat klónozó és veszélyes állatkertben tartó park sztorijából. Immár Spielberg nélkül, de Spielberg nyomdokán.

  Schindler listája (1993)

Oly sok korszakos és sikeres filmet rendezve a évtizedek alatt Steven Spielbergnek csak egyvalami hiányzott egészen sokáig: az Oscar-díj. A Schindler listájával pedig nemcsak régi tervét, vagy ahogy ő mondta: adósságát tudta rendezni, de díjesőben is részesült érte, többek között a legjobb filmnek és a legjobb rendezőnek járó Oscart is elnyerve. A második világháborúban zsidókat mentő német gyáros sorsa pedig így elfoglalta a helyét a filmtörténelemben.

Ryan közlegény megmentése (1998)

A sci-fi mellett Spielberg másik kedvenc zsánere a történelmi film, olyan rendezésekkel, mint a Bíborszín, A Nap birodalma, az Amistad, a München, a Hadak útján, a Lincoln, vagy a Kémek hídja. Közülük talán a második világháborús Ryan közlegény megmentése emelkedik ki leginkább, minden idők egyik legjobb és legéletszerűbb (szintén egy honfitársunk: a fotós Robert Capa képei ihlette) csatajelenetével a normandiai partraszállásnál, és egy később gyümölcsöző alkotói kapcsolat első állomásaként Tom Hanksszel.

 Kapj el, ha tudsz (2002)

Leonardo DiCaprio egy színészi álomszerepet kapott meg Spielbergtől a kétezres évek elején: egy szélhámosét, aki folyamatosan új szerepekbe bújik, miközben belül csak mások életére és szeretetre vágyik. A megtörtént eseményeken alapuló filmben a főhős és a nyomában loholó FBI ügynök párharcát Tom Hanks és Leonardo DiCaprio briliáns módon keltette életre Spielberg értő irányítása alatt.

 West Side Story (2021)

A legfrissebb Spielberg-rendezés épp elcsíphető a mozikban is, és nemcsak emiatt került rá a toplistánkra, hanem a minősége okán is. A klasszikus musicalt újrafeldolgozó rendezőt sokan féltették ettől a vállalkozástól, mondván, mi újat tud nyújtani a mai közönségnek egy sok évtizedes történet: ő azonban bebizonyította, hogy az egyik személyes kedvenc filmjéhez nem ötletek híján, hanem ötletekkel telve nyúlt.

 

Hangolódj a karácsonyra a Life.hu-val!

Szuper ünnepi receptekkel, mutatós, de egyszerűen elkészíthető dekorációkkal és ajándékötletekkel vár a Life.hu karácsonyi rovata. Készülődj velünk az év legszebb időszakára!