TOP 2022: Ezeket a filmeket várjuk a legjobban az idén

Forrás: Warner Bros. Pictures -
2022 magazin filmek Batman
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Ha már néhány nappal ezelőtt listára gyűjtöttük a kedvenc 2021-es filmjeinket, akkor az év kezdetén itt az ideje előre is tekinteni. 2022-ben gazdag filmes év vár ránk, érkeznek a világjárvány miatt elhalasztott bemutatók is, rengeteg nagynevű rendező jelentkezik újabb alkotással és a szórakoztató szuperprodukciók rajongói is el lesznek kényeztetve. A következő filmek kedvéért mi biztosan be fogunk ülni a moziba.

Belfast (Belfast)

Az utóbbi években mintha trend alakult volna ki abból, hogy legendás filmrendezők már a pályájuk csúcsán, éretten forgatnak „így jöttem" filmet a gyerekkorukról és a felnőtté válásukról, meg persze az azt körülvevő történelmi-társadalmi környezetről. Alfonso Cuarón (Roma) és Paolo Sorrentino (Isten keze) után most a neves brit színész-rendező, Kenneth Branagh is egy hasonló személyes alkotással áll elő, ami egy kisfiú szemén át láttatja a '60-as évek polgárháborús állapotokban élő Belfastját.

Batman (The Batman)

Új Batmant is kapunk idén, méghozzá az Alkonyat-filmekkel szupersztárrá lett, és a tehetségét azóta szerzői filmek sorában is bizonyító Robert Pattinson személyében. A tervek minden eddiginél sötétebb tónusú szuperhőssztoriról szólnak, amelyben felbukkan majd a Macskanő (Zoe Kravitz), fő ellenfelekként pedig Rébusz (Paul Dano) és Pingvin (Colin Farrell).

Rémálmok sikátora (Nightmare Alley)

A művészi horror- és rémfilmek egyik legjelesebb kortárs alkotója, Guillermo del Toro (A faun labirintusa, A víz érintése) ezúttal egy kosztümös szélhámosthrillerrel jelentkezik, amiben a Bradley Cooper alakította csaló gondolatolvasónak adja ki magát, majd összefog egy még nála is veszélyesebb pszichológussal (Cate Blanchett).

Downton Abbey - Egy új korszak (Downton Abbey: A New Era)

Van, amit nem lehet megunni! Hat évadnyi sorozat és egy 2019-es mozifilm után idén újra visszatérhetünk a címben jelzett birtokra, hogy újra részesei lehessünk az előkelő Crawley család 20. század eleji életének. Az új filmben ismét felvonul a nézők minden kedvenc karaktere, a történet pedig a korábbi mozifilm közvetlen folytatásaként kezdődik.

Cyrano

Ennek a Cyranónak nem azzal van a baja, hogy túl nagy az orra, hanem hogy túl kicsi a termete. A klasszikus szerelmi történet persze ettől még ugyanúgy működik, még ha a híres monológot némiképp át is kellett fazonírozniuk az alkotónak. A főszerepben pedig a Trónok harcában az egész világ kedvencévé vált Peter Dinklage látható!

Legendás állatok - Dumbledore titkai (Fantastic Beasts: The Secrets of Dumbledore)

A Harry Potter-franchise mellékszálaként kinövő Legendás állatok-széria olyan sikeresnek bizonyult, hogy immár a harmadik mozifilm érkezik Göthe Salmander és a címbeli különleges lények főszereplésével. Az új részben a botrányai miatt lecserélték a főgonoszt játszó Johnny Deppet, akinek a szerepét Mads Mikkelsen vette át.

Top Gun: Maverick

2020-ra ígérték, majd 2021-re, de idén már tényleg a mozivásznakra érkezik a nyolcvanas évekbeli, egy egész generációt elvarázsoló világsiker felújítása, aminek kapcsán Tom Cruise úgy gondolta, hogy nem olyan öreg ő még a repülőbe szálláshoz, így egyszerűen folytatást készített a régi filmhez. Reményeink szerint nem csak a nosztalgia miatt lesz érdemes megnézni. Ráadásként Tom Cruise idén még egy újabb Mission: Impossible-részben is akciózik majd a vásznakon.

Killers of the Flower Moon

A legendás rendező, Martin Scorsese az életműve két nagy korszakának két legendás színészét egy filmben hozza össze idén, vagyis Robert De Niro és Leonardo DiCaprio együtt látható abban az epikus történetben, ami David Grann Megfojtott virágok című könyvéből készült, és ami az 1920-as években az olajból meggazdagodott oszázs indián törzs tagjai ellen elkövetett gyilkosságok ügyét dolgozza fel.

Forrás: Paramount Pictures

Lightyear

A Toy Storyból ismert Buzz Lightyear előzménysztoriját meséli el a Pixar animációs stúdió 2022-es filmje, csak egy kicsit másképp: nem a játékfigura történetéről szól, hanem az űrhajósról, akiről a figurát mintázták. Így aztán Toy Story-rajongóknak és újonc gyerkőcöknek is kötelező darabnak ígérkezik!

Jurassic World – Világuralom (Jurassic World: Dominion)

Önmagában az, hogy érkezik egy újabb Jurassic-film egy újabb óriási dinoszauruszos akciózással, már nem számítana akkora eseménynek, hogy feltegyük a listánkra. De ez a Jurassic-film lezárja a második trilógiát, ráadásul keretes szerkezetbe zárva a történetet, visszahozza a legelső film szereplőit, azaz Sam Neillt, Laura Dernt és Jeff Goldblumot is, a dinoszauruszokat pedig végképp rászabadítja az emberiségre.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.