Sztárok, akik a rajongóik között találták meg az igazit

Anne Hathaway John Travolta Billie Joe Armstrong Patrick Dempsey házasság sztárok magazin Matthew Lewis
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Természetesen a sztárok sem csak egymás között ismerkednek. Vannak, akiknek átlagember a házastársuk, de olyanok is akadnak, akik egy rajongójukat vették el.

Matthew Lewis

A Harry Potter filmek egyik szereplője, akit Neville-ként ismerhettünk meg, az orlandói Universal Studiosban találkozott a feleségével, Angela Jonesszal. Lewis sztárvendégként szerepelt a Harry Potter témájú kalandparkban egy olyan eseményen, amit a nő szervezett, hiszen ő maga is lelkes rajongó volt. Állítólag rögtön szerelem szövődött kettejük között, és a férfi röpke pár hónapot követően megkérte Angela kezét. Végül 2018-ban össze is kötötték az életüket.

A Harry Potter filmek egyik szereplője, akit Neville-ként ismerhettünk meg, az orlandói Universal Studiosban találkozott a feleségével, Angela Jonesszal Forrás: Getty Images/WireImage/2017 Jeffrey Mayer/Jeffrey Mayer

Patrick Dempsey

A Grace klinika sztárja a kilencvenes években is ismert volt, így a fodrászként dolgozó Jillian Finknek alapos meglepetésben volt része, amikor a jóképű színész bejelentkezett hozzá egy hajvágásra. Dempsey közel három évig állandó vendége volt Jillian-nek, mielőtt elhívta egy randira, utána viszont szinte azonnal felgyorsultak az események: az összeköltözést követően 1999-ben összeházasodtak. Azóta Jillian már fodrászként és sminkesként is feltűnt egy-két Hollywoodi produkcióban.

Dempsey közel három évig állandó vendége volt Jillian-nek, mielőtt elhívta egy randira Forrás: Getty Images/FilmMagic/2017 Axelle/Bauer-Griffin/Axelle/Bauer-Griffin

Billie Joe Armstrong

A Green Day énekese az egyik saját koncertjén látta meg először a későbbi feleségét, Adrienne Nesserrelt. A nő már 1990-ben, a zenekar első turnéján jelen volt a minneapolisi fellépésükön. Afelől érdeklődött, hogy tudna-e venni egy példányt a lemezükből. Armstronggal telefonon kezdtek el ismerkedni, majd az első csókjuk ihlette a 2000 Light Years Away című számot. 1994-ben már összeházasodtak, és mind a mai napig együtt vannak, két gyermekük is született.

A Green Day énekese az egyik saját koncertjén látta meg először a későbbi feleségét, Adrienne Nesserrelt Forrás: Getty Images/2006 Getty Images/Peter Kramer

Kelly Preston és John Travolta

Kelly állítólag már azelőtt szemet vetett Travoltára, hogy a Zűrös páros forgatásán 1989-ben keresztezték volna egymást az útjaik. Két évvel később John feleségül vette, házasságuk példaértékű volt, gyermekeiket nagy szeretetben nevelték. 1992-ben született meg első fiuk, aki azonban 2009-ben elhunyt, ami óriási csapás volt számukra. Kislányuk, Ella tartotta bennük a lelket, 2010-ben pedig megszületett kisfiuk, Benjamin. A gyönyörű színésznőnél 2018-ban mellrákot diagnosztizáltak. 2020-ban két év küzdelem után Kelly örök álomra hunyta a szemét.

Kelly állítólag már azelőtt szemet vetett Travoltára, hogy a Zűrös páros forgatásán keresztezték volna egymást az útjaik 1989-ben Forrás: Getty Images/Pascal Le Segretain

Anne Hathaway és Adam Schulman

Az Oscar-díjas színésznő és férje, Adam 2008-ban ismerkedtek meg egy forgatáson. A férfi ékszerész, ám a színészkedésbe és producerkedésbe is belekóstolt már, és korábban is álmodozott a színésznőről, akivel 2012-ben kötötték össze az életüket. 2016-ban megszületett első közös gyermekük, Jonathan Rosebanks Shulman, majd 2019-ben második kisfiuk, Jack Shulman.

Az Oscar-díjas színésznő és férje, Adam 2008-ban ismerkedtek meg egy forgatáson Forrás: Getty Images/John Sciulli

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.