Régi gyökereihez nyúlt vissza az Ocho Macho: új, carpe diem életérzésű dallal jelentkeztek

dal Ocho Macho zenekar
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Új, pezsgő dallal jelentkezik az Ocho Macho együttes: ezzel a szerzeménnyel a régi gyökereikhez nyúlnak vissza.

Egy magyar házaspár barcelonai sikertörténete ihlette a Fonogram-jelölt Ocho Macho új, carpe diem életérzésű dalát, és amit a csapat videóklip-forgatása fő helyszínéül választott. A nagy találkozást kalandos véletlenek szülték, miközben visszakaptuk a klasszikus Ocho-i dallamsorokat!

Kitörölhetetlen név lett a hazai zenei popszcénában az Ocho Macho. A zenekar legikonikusabb albuma, az 'El Mundo Fantastico' berobbanásával vívta ki magának ezt a pozíciót; a lemez megjelenése után rövidesen platinaminősítést szerzett, ezen szerepel a 37 milliós YouTube-megtekintésű „Jó nekem" című dal is. Kis kísérletezést követően a fiúk visszatértek a lemez klasszikus, Manu Chao-i motívumaihoz: ezt a vonalat képviselte az év elején megjelent „Lazulj bele" című könnyed számuk is.

Régi gyökereihez nyúlt vissza az Ocho Macho Forrás: Makk Vata

Az együttes új zenéjében, a „Futballárium Barcelonában" ismét a felszabadult energiák, himnikus dallamok kapták a főszerepet, illetve egy izgalmas helyszín témája:

„Van egy barcelonai vendéglő, ami az utóbbi években már egy zarándokhely lett a magyarok körében, ugyanis az étterem kiállításaival a legnagyobb magyar focistáknak is emléket állít. A „Futballárium Barcelona" egyik tulajdonosa, Büki Péter ráadásul a szomszéd utcánkból, Szombathelyről indult el a nagyvilágba szerencsét próbálni" – osztotta meg a formáció frontembere, Kirchknopf Gergő szerzeményük hátterét, akit Péter nagy Ocho Macho-rajongóként maga keresett meg az együttműködés lehetőségével.

A tagok nem is hezitáltak, hogy igent mondjanak-e a felkérésre, hiszen az Ocho Macho lételeme a spanyol virtus: „Borzasztó boldog vagyok, mert őszinte és hiteles lett, és visszakanyarodtunk önmagunkhoz" – mesélte Gergő.

A csapat repülőre is szállt, hogy videóklipjükben megörökítse a barcelonai riviérát, a pezsgő utcákat és a csodálatos, nemzetközi hírnevű vendéglőt.

A nyári koncertszerzonban pedig lesz alkalmunk élőben is meghallgatni a felvételt: Budapesten június 4-én tombolhatunk rá először az Aréna Garden hangulatos színpadán.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.