Középkori harcosok és modern kardforgatók: ők a filmvászon legemlékezetesebb szamurájai

filmajánló szamuráj szamurájos filmek
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Augusztus 25-től játsszák a hazai mozik a Tomboló blöki című animációs filmet, mely a maga mókásan mesés módján megidézi a szamurájok legendáját és a szamurájfilmek műfaját. A mozivászon pedig látott már jó néhány híresebbnél híresebb szamurájt, akiket cikkünkben fel is vonultatunk.

A hét szamuráj (1954)

Ha szamurájok, akkor persze mindenekelőtt Japán: itt jött létre ez a harcra kiképzett feudális társadalmi réteg, és itt született meg az ő tetteiket bemutató szamurájfilm műfaja is. A japán mozi valaha volt talán legnagyobb rendezője, Kuroszava Akira pedig ennek a zsánernek az alapművét is megalkotta A hét szamurájjal, melyben hét ronin (gazdátlan szamuráj) szegődik el egy banditák fenyegette falu védelmére. A mozis kalandokra vágyók és a művészi értékekre fogékonyak számára egyaránt csemegét kínáló film óriási klasszikussá vált, Hollywood is elkészítette belőle a saját westernverzióját A hét mesterlövész formájában.

A testőr (1961)

Egy ronin, azaz hűbérúr nélküli szamuráj a vándorlása közben olyan településre vetődik, aminek lakóit állandó rettegésben tartja két bűnbanda egymással folytatott háborúzása. Mindkét banda megpróbálja felbérelni a harcedzett jövevényt, aki ezt kihasználva elkezdi kijátszani egymás ellen a szembenálló feleket. Ha nem láttad ezt klasszikus japán szamurájfilmet, de mégis ismerős a sztorija, az nem véletlen: ezt a filmet dolgozta fel a Clint Eastwood-féle Egy maréknyi dollárért és a Bruce Willis-féle Az utolsó emberig is.

Szellemkutya (1999)

A középkori szamurájok és a modern bérgyilkosok közti hasonlóságot nem egy film felfedezte, de talán egyik sem bontotta ki olyan gyönyörűen, mint a Jim Jarmusch rendezésében készült, egyszerre filozofikus és játékos sorsdráma. A Szellemkutya főhőse afféle modern szamuráj, aki a nagy elődök erkölcsi kódexe szerint próbálja élni a magányos életét a maffia szolgálatában, de a modern világban ez nem fenntartható állapot.

Zatoichi – A szamuráj (2003)

Japánban a mai napig virágzik a szamurájfilm zsánere, és az utóbbi idők terméséből a magyar mozikba is eljutott ez a gyöngyszem. Köszönhetően leginkább a rendező és főszereplő Kitano Takesi személyének, aki elsősorban az ultraerőszakos szerzői akciófilmjeiról ismert, de ebben az alkotásában a vak szamuráj Zatoichi ősi legendáját igazi költőiséggel vitte a vászonra.

Az utolsó szamuráj (2003)

Hogy a nyugati ember számára mennyire nehezen megérthető gondolkodásmódot és világot jelentenek a szamurájok, azt Tom Cruise filmje igyekezett bemutatni, egyben elkalauzolva a nézőket abba a korba, amikor a modernizáció és a gyarmatosítás révén a nyugati ember a szamurájok hanyatlását is előidézte. Főhőse a japán hadsereg kiképzőjeként érkezik meg Amerikából, de a legyőzésre ítélt szamurájok fogságába esve sok mindent át kell értékelnie.

Kill Bill 1.-2. (2003-2004)

Hattori Hanzo fegyvere van és japán mestertől kap harcművészeti kiképzést: a szamurájfilmrajongó Quentin Tarantino a főhőse karakterébe ezt a mániáját is beépítette. A Menyasszony egykor a világ leghalálosabb bérgyilkosainak egyikeként a saját esküvőjén lett áldozata korábbi főnökének és szerelmének, majd a kómából visszatérve kezd szamurájkardos bosszúhadjáratba.

Tomboló blöki (2022)

Ha a pandák kungfuzhatnak, akkor a kutyák is szamurájkodhatnak, nem igaz? Ebben az augusztus 25-én mozikba kerülő animációs mesében egy szamurájéletre vágyó kutyus próbál meg boldogulni egy macskák lakta világban, miközben a kalandjai olyan klasszikus filmeket idéznek meg, mint a Fényes nyergek, vagy listánkról A testőr: a karakterei közül Jimbo és Toshiro Tifune neve is egyértelmű utalás (A testőr eredeti címe Yojimbo, a főszereplője Mifune Tosiró).




Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.