Magyar lány kezét kérte meg a Gangsta's Paradise rappere: Coolio 59 évesen távozott az élők sorából

Forrás: AFP/2015 Getty Images/Brad Barket -
Gangsta's Paradise Coolio magazin
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
A 90-es évek egyik legsikeresebb rappere volt Coolio, polgári nevén Artis Leon Ivey Jr, aki önkéntes tűzoltó, majd biztonsági őr volt, mielőtt zenész lett. 

Coolio, akinek a valódi neve Artis Leon Ivey Jr. volt, a '80-as évek végén kezdett ismertté válni a Los Angeles-i rapperek között, de 1995-ben országos hírnévre tett szert, amikor kiadta a Gangsta's Paradise című dalát. A szám hatalmasat robbant, hetekig a zenei lejátszási listák élén volt, rengeteg díjat és elismerést hozott a zenésznek. Ez a dal volt a Veszélyes kölykök című filmdráma főcímdala, Coolio pedig egy Grammy-díjat is bezsebelt érte. Az év elején a dal elérte az egymilliárd megtekintést a YouTube-on, amit Coolio meg is köszönt a rajongóinak.

"Szeretném mindenkinek megköszönni a sok évnyi szeretetet és azt, hogy sokan mellettem álltak. Remélem, sikerült segítenem átvészelni néhány jó és rossz időszakot" - mondta a rapper.

Coolio a pennsylvaniai Monessenben született, majd Kaliforniába költözött. Önkéntes tűzoltóként és a repülőtéri biztonsági őrként dolgozott, mielőtt a rappnek szentelte volna az életét. Karrierje 1994-ben indult, az It Takes a Thief című debütáló albumával, ezt követte a Gangsta's Paradise sikere, ami után nemcsak zenészként, de színészként is kipróbálta magát. Több tucat filmben és sok népszerű televíziós műsorban szerepelt. Láthattuk őt a Bűbájos boszorkákban, de a a Sabrina, a tiniboszorkány című sorozatban is.

1996-ban a Nickelodeon sorozatának, a Kenan és Kelnek énekelte a főcímdalát, de a Nekem 8 című vígjáték főcímdalának is az ő zenéjét választották: a C U When U Get There című dalt.

A rapper élete során többször összetűzésbe került a rendőrséggel, először 1998-ban tartóztatták le, a bíróság pedig hat hónap próbaidőre ítélte, és 17 000 dollár pénzbírságot szabott ki rá, miután elítélték rablásban való közreműködés és testi sértés miatt. 2016-ban azért tartóztatták le a rappert és csapatát, mert a Los Angeles-i reptéren, az átvilágítás során lőfegyvert találtak a táskájukban. Cooliót három év próbaidőre és 45 nap közmunkára ítélték. 2017-ben megtagadták a belépését Szingapúrba, ám az sosem derült ki, hogy miért.

Coolio 59 évesen távozott az élők sorából Forrás: AFP/2015 Getty Images/Brad Barket

A Gangsta's Paradise rappere évekkel ezelőtt egy magyar lányt szeretett, meg is kérte az operaénekesnőként dolgozó Medveczky Katalin kezét, amikor itt járt Magyarországon 2011-ben. A kapcsolatból azonban nem lett házasság, Coolio először és utoljára 1996-ban nősült meg, Josefa Salinast vette el, akitől 2000-ben el is vált. A rappernek összesen 6 gyereke született.

A népszerű rapper 59 évesen távozott az élők sorából, barátja lakásában lett rosszul. Menedzsere nyilatkozata szerint szívinfarktus végzett a sztárral, akit a mentők még életben találtak kiérkezésükkor, de állapota olyan súlyos volt, hogy nem tudták megmenteni az életét.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.