Lehúznak a víz mélyébe, vagy veled énekelnek – ők a filmvászon leghíresebb krokodiljai

Tarzan-filmek mozi Krokodil Dundee Krokodili (film)
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Október 27-én kerül a hazai mozikba a Krokodili című családi vígjáték, ami egy valószerűtlen barátság történetét meséli el egy magányos kisfiú és egy házias, éneklő krokodil között. A krokodiloknak persze a legtöbbször nem ilyen bájos arcát mutatják be a mozifilmek, mint az az alábbi válogatásunkból is kiderül.

Tarzan-filmek

A dzsungel simabőrű ura számos filmjében megküzdött krokodilokkal, pláne abban a korszakban, amikor a Tarzant alakító Johnny Weissmüller olimpikon úszástudását bőven ki lehetett aknázni az ilyen jelenetekben.

Pán Péter

A Tik-tok nevű krokodil egyszerre komikus mellékszereplő és félelmetesen harapós teremtmény a rajzolt Sohaországban, főleg Hook kapitány számára, akit minden alkalommal a keze elvesztésére emlékezteti. Pedig nem is olyan rettenetes fickó ő, hisz még dalra is fakad.

Krokodil Dundee-filmek

Ha krokodil és mozifilm párosításáról esik szó, akkor a legtöbb embernek vélhetően Krokodil Dundee jut eszébe. A macsó ausztrál krokodilvadász persze csak a vadonba hozzá látogató csinos külföldi nőnek adja elő a nagy nomádot, de azért a rátámadó fenevadtól is simán megvédi, ha úgy van. Aztán jöhet a nagyvárosi kaland, ami kicsit túl mozgalmas hely egy ausztrál krokodilvadásznak.

A hercegnő és a béka

Ismét egy éneklő Disney-krokodil! Sőt, trombitán muzsikáló, és rendkívül jólelkű, a nagy tragédiája pedig éppen az, hogy ennek ellenére mindenki retteg a külsejétől. Épp ezért a legszívesebben emberré változna, ezt pedig a film egyik legemlékezetesebb pillanatában dalba is önti.

Rampage - Tombolás

Hogy Dwayne Johnson mennyire hiteles szuperokos tudósként, azt ne feszegessük, de az biztos, hogy annál hitelesebb világmegmentő hősként, amikor az általa folytatott kísérletek rossz következményekhez vezetnek, és szuperóriási fenevadakkal kell szembenéznie az emberiségnek. Többek között egy hatalmas krokodillal.

Préda

Egy házban a krokodillal: amennyire egyszerű a Préda alapötlete, annyira működik. Egy hurrikán következtében elönti a víz a kisvárost, és egy házban ragadnak főhőseink, miközben a hullámok között vérszomjas aligátorok köröznek zsákmányra várva. Feszültség felsőfokon!

Krokodili

Október 27-től játsszák a hazai mozik ezt az aranyos családi vígjátékot, aminek krokodilja nemcsak ártalmatlan, de házias, és még táncolni is tud. A történet kisfiú főhőse szörnyen magányos egy költözés után, és a padláson ráakad egy kitömött krokodilra, akiről nagyon hamar kiderül, hogy egyáltalán nincs kitömve, és a legjobb barát lehet belőle. Ha sikerül megvédeni.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.