65 éves lett Holly Hunter, aki egy lerobbant liftnek köszönheti, hogy beindult a karrierje

Holly Hunter születésnap
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Nem hall az egyik fülére, baromfikkal versenyzett, szöveg nélküli szereppel nyert Oscart, és az ötvenhez közel lett anya. 65. születésnapját ünnepli Holly Hunter, mi pedig a jeles alkalomból összegyűjtöttünk egy nagy adag érdekességet a hollywoodi sztárról.

Baromfi-szépségversenyen is részt vett


1958. március 20-án született a Georgia állambeli Conyers városában. A családja egy farmot birtokolt, és ő is ott nőtt fel, sőt 10. osztályos korában még az országos baromfi-szépségversenyen is szerepelt a birtokuk legmutatósabb példányaival.

Nem hall az egyik fülére


Egy gyerekkori mumpsz betegség szövődményei miatt elvesztette a hallását a bal fülére. Ez időnként a filmforgatásokon is problémát okoz, amikor az előre eltervezett kompozíciókon módosítani kell, hogy a jobb füle kerüljön a szükséges hangforrás felé.

Egy lerobbant liftnek köszönheti a karrierje beindulását


Először Pittsburghben tanult drámát az egyetemen, majd New Yorkba költözött, hogy beindítsa a színházi karrierjét. Itt szorult be véletlenül egy liftbe Beth Henley drámaíróval, közben pedig annyira megkedvelték egymást, hogy Henley rendszeresen szerepet adott Hunternek a műveiből készült előadásokban.

Holly Hunter

Forrás: AFP/Gerard Julien

Ő hozta össze a filmtörténet egyik leghíresebb házas- és alkotópárját


A nyolcvanas évek közepén már Los Angelesben élt, méghozzá közös albérletben a szintén pályakezdő színésznő Frances McDormand-del. Egy ismeretlen filmrendező testvérpáros, a Coen fivérek felkérték Huntert az első filmjük, a Véresen egyszerű női főszerepére, de ő a színházi munkái miatt nem tudta vállalni, és a lakótársát ajánlotta maga helyett. McDormand pedig nem csak fényesen bevált a főszerepben, de össze is jött Joel Coennel, aminek a vége egy máig tartó, remekművek (Fargo, Égető bizonyíték, Az ember, aki ott se volt) és Oscar-díjak ékesítette házastársi és alkotói kapcsolat lett. Coenék pedig később viszonozták a jótettet: az Arizonai ördögfióka női főszerepét már egyenesen Hunterre írták.

Coenék az Arizonai ördögfióka női főszerepét már egyenesen Hunterre írták Forrás: Photo12.com - Collection Cinema / Photo12 via AFP

Úgy nyert Oscar-díjat, hogy meg sem szólalt a filmben


Az 1993-as Zongoralecke női főszerepe hozta el számára a karrierje legnagyobb szakmai elismerését: Oscar-díjat nyert a szerepért, amiben meg sem szólalt. Igaz, furcsa is lett volna az általa alakított karaktertől ilyesmi, hiszen egy néma menyasszonyt játszott, aki a távoli Új-Zélandra utazik, hogy férjhez menjen.

A Zongoralecke női főszerepe hozta el számára karrierje legnagyobb szakmai elismerését Forrás: Collection ChristopheL via AFP/© CiBy 2000 / Jan Chapman Productions/Ciby 2000 / Jan Chapman Producti

Nem kellett zongoraleckéket vennie a Zongoraleckéhez


Gyerekkora óta zongorázik, ezért aztán megtehették az alkotók, hogy a teljes hitelesség kedvéért tényleg vele játszassanak el minden zenét a filmben, amikor a karaktere a hangszerhez ül. Még arra is figyeltek, hogy olyan darabokat válogassanak össze, amelyek illenek a színésznő játékstílusához.

Elit Oscar-klub tagja


Az 1994-es Oscar-gálán két kategóriában is jelölték színészi díjra: a legjobb főszereplők között a Zongoraleckéért, a legjobb női mellékszereplők között pedig A cégért. Rajta kívül összesen 11 színész volt képes hasonló duplázásra az Oscar történelme során, nevezetesen Scarlett Johansson, Fay Bainter, Teresa Wright, Barry Fitzgerald, Jessica Lange, Sigourney Weaver, Al Pacino, Emma Thompson, Julianne Moore, Jamie Foxx és Cate Blanchett.

A Zongoraleckéért kapott Oscar-díjat 1994-ben Forrás: AFP/Timothy A. Clary

47 évesen lett anya


Egyszer élt házasságban: 1995 és 2001 között a világhírű operatőr, Janusz Kaminski volt a férje. 2001 óta a brit színész, Gordon MacDonald a párja és gyermekeinek apja: az ikerfiaik 2006-ban születtek meg.

Terapeutaként próbál meg életet menteni


Az utóbbi időben főként tévésorozatokban szerepelt, mint például a nagysikerű Utódlásban, vagy a Mr. Major című komédiaszériában. De már előkészítés előtt áll a következő mozifilmje is Hurricanna címmel, amiben a tragikusan elhunyt Anne Nicole Smith pszichológusát játssza, aki megpróbálta megmenteni őt az utolsó napon.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.