Quentin Tarantino az első munkáját a pornóiparban kapta – 10 érdekesség a 60 éves rendezőről

pornó Quentin Tarantino filmrendező születésnap
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
60. születésnapját ünnepli a kortárs mozi egyik leghíresebb alkotója, aki egy leányanya gyermekéből lett forgatókönyveket író videotékás, majd Hollywoodot meghódító rendezőzseni. A jeles alkalomból összegyűjtöttünk 10 olyan érdekességet, amit talán te sem tudtál Quentin Taratinóról.

Leányanya gyermekeként született


Tarantino édesanyja még kiskorú volt, amikor egy Los Angeles-i utazása során megismerte a kezdő színész Tony Tarantinót, amit egy rövid szerelmi kapcsolat és házasság követett, Mindössze 16 évesen szülte meg Quentint, de addigra már nem is voltak együtt az apával.

Quentin Tarantino Forrás: AFP/Gerard Julien

Jerome a neve


Hivatalosan nemcsak a Quentin és a Tarantino nevekkel rendelkezik, de a kettő között szerepel egy Jerome is az irataiban. A Quentin nevet Burt Reynolds után kapta: az édesanyjának a hollywoodi sztár által játszott Quint Asper karaktere volt a kedvence a Gunsmoke című westernsorozatból Tarantino születése idején.

Olasz és talán indián származású is


A Tarantino név nem véletlenül hangzik olaszosan: a rendező apai nagyszülei Itáliából vándoroltak ki a tengerentúlra. Anyai ágon írek az ősei, és noha Tarantino váltig állítja, hogy (az amúgy örökbefogadott gyerekként felnőtt) édesanyja félig cseroki indián származású, eddig erre nem találtak bizonyítékot a családfakutatók.

A pornóhoz kapcsolódott az első munkája


16 évesen hazudott az életkoráról, hogy munkát kapjon egy pornómoziban. Jegyszedőnek vették fel, de az is az ő feladatai közé tartozott, hogy összegyűjtse a pénzérméket a pornómagazinokat áruló automatákból, és rendszerezze az újságokat.

Videotékában írta az első három mozifilmes forgatókönyvét


1985 és 1990 között a Video Archives nevű tékában dolgozott, itt szedte fel a filmes műveltsége nagy részét. Közben pedig forgatókönyveket írt: ennek az időszaknak a termékei azok a történetek, amelyek később a Kutyaszorítóban, a Tiszta románc és a Született gyilkosok révén mozivászonra kerültek. Amikor évtizedekkel később a videotéka bezárt, felvásárolta a teljes filmkészletét.

A nőkből a lábukat szereti legjobban


Legalábbis a filmjeiben mutogatni biztosan. Karakteres rendezői stílusának részei állandó motívumok, ezek közül pedig az egyik, hogy szinte az összes filmjében megmutatja jó közelről a hősnői meztelen lábfejét – nem függetlenül attól, hogy a magánéletben is rendelkezik némi vonzalommal ezen a téren.

56 évesen lett apa


A Becstelen brigantyk 2009-es izraeli bemutatóján ismerkedett meg Daniella Pick énekesnő-modellel, aki a rendezvény egyik házigazdája volt. Azóta egy párt alkotnak, 2018-ban össze is házasodtak, és két gyerekük született: egy kisfiú 2020-ban, egy kislány 2022-ben.

Quentin Tarantino és Daniella Pick Forrás: Karwai Tang/WireImage

Szeret társasozni


Igazi gyűjtögető típus, óriási film- és lemezkollekcióval rendelkezik. De gyűjti az olyan társasjátékokat is, amik azokból a régi tévésorozatokból készültek, amelyek Tarantino gyerekorra idején voltak műsoron (A szupercsapat, Hazárd megye lordjai, Jeannie, a háziszellem).

Van egy saját mozija


Megvette azt a New Beverly Cinema nevű mozit Los Angelesben, ahova gyerekként gyakran járt. Ebben a moziban továbbra is szigorúan a hagyományos 35 mm-es filmszalagról vetítik a filmeket, a programban pedig a Tarantino kedvencei közé tartozó régi mozik, a saját rendezései és a friss felhozatal arra érdemes alkotásai szerepelnek.

A visszavonulásra készül


Többször nyilatkozta már, hogy 60 éves kora körül és a 10. filmje után abba akarja hagyni a mozifilmek készítését. A 60-at most betöltötte, mozifilmből pedig 9-nél tart (ő egynek számolja a két Kill Billt). A 10., utolsó filmje a friss hírek szerint az idei év végén kezd forogni, és annak a Pauline Kael filmkritikusnak a pályája ihlette, akinek Tarantino régóta nagy rajongója.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.