Pesti mesék: te tudod, milyen funkciót töltött be egykor a rakpartok két szintje?

Duna rakpart név magazin Budapest
A korábbi lejtős földpart helyett a nagy árvizek miatt lett szükség állandó védművekre, először a Lánchíd melletti szakasz épült ki, a legismertebb szakasz pedig egy korábbi városkapu nyomán kapta a nevét. Pesti mesék cikksorozatunk új darabjában a fővárosi rakpartok nevének és történetének nyomába eredünk.

Vélhetően senkinek sem okozunk nagy meglepetést azzal az információval, hogy a Duna vize és a mellette fekvő Pest, illetve Buda városai között a történelem évszázadainak nagy részében nem állt semmifajta építmény vagy védmű. Így a lakosok akadálytalanul sétálhattak le a lejtős, földes (vagy leginkább sáros) parton a folyóig, de ez fordítva is igaz volt: árvíz esetén a folyó is akadálytalanul emelkedhetett fel egészen a házakig. Ez utóbbi probléma az 1838-as nagy árvíz idején mutatkozott meg igazán élesen, és ezután vált sürgetővé a Duna partjainak kiépítése a városi szakaszon.

Mindez párhuzamosan zajlott azzal, hogy megépült az első állandó híd is a Dunán, és hogy a nemzetközi hajókereskedelemben is egyre fontosabb szerepet töltött be Pest-Buda. Így

az első kikötőpart, akkor még csak mintegy 300 méter hosszan a Lánchíd mellett, a pesti oldalon épült meg,

a mai Duna-korzó helyén. Ezt a részt már korábban is Donau Zeile néven emlegették a pestiek, magyarosan Duna-sorként, majd a rakpart meghosszabbodásával már Alsó- és Felső-Duna-sor lett belőle.

Az első kikötőpart, akkor még csak mintegy 300 méter hosszan a Lánchíd mellett, a pesti oldalon épült meg Forrás: Fortepan / Budapest Főváros Levéltára / Klösz György fényképei

Ez a meghosszabbodás a rakpart kiépítésével az 1860-as évektől kezdve indult el, főként Reitter Ferenc mérnök tervei nyomán. A parti védművek felhúzása mellett a folyót is szabályozták: lezárták a soroksári Duna-ágat, Lágymányosnál a folyó medrét jelentősen leszűkítették egy (később feltöltött) tó létrehozásával, de még a Margit-sziget is ekkor nyerte el a ma ismert alakját.

A leendő árvizek ellen védekezve a kőből épült rakpartok magasságát a korábbi legmagasabb vízálláshoz, az 1838-as veszedelem idején mérthez igazították.

Már ekkor két szintesre tervezték a rakpartokat, de még más funkcióval, mint ma: az alsó részen kötöttek ki a hajók, a felsőn pedig az áruk rakodása zajlott, miközben persze a belvárosi szakaszon a sétatérként is működött. Az 1900-as években pedig megindult itt a tömegközlekedés is, a pesti oldalon a ma 2-esként ismert villamosvonal kiépülésével a két rakpart között, Budán pedig a már korábban is létező villamosjáratok átvezetésével a Lánchíd alatti alagút megoldásával.

A rakpartok nagy része sokáig nem viselt hivatalos nevet, egyszerűen az elhelyezkedésük révén hivatkoztak rá az emberek.

Pesti alsó rakpart, piac a Petőfi téri hajóállomásnál. Forrás: Fortepan / Budapest Főváros Levéltára / Klösz György fényképei

Kivételt jelentett a már említett pesti belvárosi szakasz, ami a teljes kiépülése utám, 1873-ban megkapta az akkori uralkodó, Ferenc József nevét. Az 1918-as köztársasági hangulatban ezt eltörölték, és a felső szakasz a Petőfi rakpart, az alsó a Kossuth Lajos rakpart nevet kapta – vélhetően nem függetlenül attól, hogy az elválasztó pontjukat jelentő mai Március 15-e tér akkoriban a Petőfi tér nevet viselte. A Tanácsköztársaság bukása után visszaállították a korábbi Ferenc József rakpart elnevezést, és csak 1948-ban kapta meg a rakpart ezen szakasza a mai nevét.

Ekkor lett belőle Belgrád rakpart, de miért éppen Belgrád?

Hiszen a környező országok fővárosai közül a többi nem kapott ilyen kiemelt közterületnevet Budapesten. Nem is ez rejlik a név mögött, hanem a történelmi Pest városának egyik fontos építménye. A nagyjából a mai Kiskörút vonalán húzódó városfalon négy nagy kapu nyílt, amelyek arról kapták a nevüket, hogy merre vezetett az onnan kiinduló országút. A Váci, Hatvani, Kecskeméti és Belgrádi kapu közül így az utóbbi volt a legdélebbi fekvésű, a mai Váci utca és Fővám tér találkozásánál állt, és erről kapta a nevét aztán a rakpart is.

A dunai rakpartok sokáig fontos szerepet töltöttek be az áruforgalomban, még vasúti csatlakozással is rendelkeztek a mai Boráros tér mellett álló nagy Elevátorház révén.

Ez a funkciójuk a csepeli Szabadkikötő megépülésévél szűnt meg, és aztán a második világháború után fokozatosan vették át a hatalmat itt az autók, mely folyamatot az 1960-as évek városvezetésének azon döntése pecsételte meg, amivel Budapest észak-déli közlekedési folyosóivá, gyorsforgalmi utakká tette a rakpartok nagy részét. A város lakóit így elzárta a forgalom a Duna nagy részétől, ami ellen csak az utóbbi években történtek lépések. A budapesti rakpartok eközben a dunai panorámával együtt hivatalosan is a Világörökség részeivé váltak, 2011 óta pedig műemlékké nyilvánították. 2015-ben az egyes szakaszai nagyrészt új neveket kaptak, a második világháború hős embermentői után.

Ez is érdekelhet:

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.