Osvárt Andrea utazás Róma
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Róma nevezetességeit szinte lehetetlen egy átlagos turistaút ideje alatt felfedezni. Az Örök Város azonban azoknak is tartogat újdonságokat, akik sokadszor járnak ott. Egy olyan ismert magyar színésznőt kértünk meg, hogy mutassa meg kedvenc római helyeit, aki töviről hegyire ismeri ezt a gyönyörű várost: Osvárt Andrea szívesen kalauzolt el minket azokra a terekre, piacokra, apró éttermekbe, amelyek a kedvenceivé váltak római évei alatt.

Campo de'Fiori

Egyesek szerint Pompeius kedveséről, Floráról, más elméletek szerint arról kapta a nevét Rómának ez a hangulatos tere, hogy a 15. századig virágos mező volt a helyén. Az 1400-as évek közepén III. Kallixtusz pápa kezdte meg a tér fejlesztését: először egy templom, majd paloták épültek ide. A tér mindig is fontos piac volt, és több kivégzés színhelyéül is szolgált: itt állították például máglyára 1600. február 17-én Giordano Brunót. A máglya helyén ma a tudós szobra áll. A Campo de'Fiori sokkal békésebb, mint a korábbi évszázadokban: Osvárt Andrea szerint reggel piac működik itt, este pedig olyan bohém társasági központtá alakul, mint a budapesti Liszt Ferenc tér. „Éjjel-nappal mosolygós, nagyhangú olaszokkal lehet itt találkozni, de sok a külföldi turista is" – meséli Andrea.

Forrás: Thinkstock

Osvárt Andrea tippje:

Andrea kedvenc vendéglője a téren az Ostaria Romana – különösen finom a L'amatriciana, a baconos paradicsomos tészta.

Trastevere

A Tevere, vagyis a Tiberis folyó bal partján terül el a római művész- és bohémvilág központja, a Trastevere. A szűk, macskaköves utcákat hagyományos hangulatuk miatt kedvelik a turisták és a helyiek. A házak között kihúzott szárítóköteleken száradó ruhák, az utcán üldögélő, szomszédaikkal beszélgető emberek igazi mediterrán légkört teremtenek, a zegzugos utcácskákon pedig számos szórakozóhely, étterem és pub várja a vendégeit. A város „hagyományos" látnivalóinak felkeresésében megfáradt turisták egy finom pizza mellett itt pihenhetik ki a sétát. Andrea is a helyi pizzára esküszik.

Forrás: Thinkstock

Osvárt Andrea tippje:

A közelben található a Porta Portese, ahol vasárnaponként nyüzsgő bolhapiacon kínálják az árusok a portékáikat. Szinte nincs is olyan áru, ami itt nem kapható, és a hangulat is egyedülálló.

Szent Péter tér

A Vatikán - bár egyszerűen Róma egyik részének tűnik - voltaképpen egy önálló állam, amely teljes egészében egy másik ország területén helyezkedik el. 1929-ben kapta ezt a jogi formát, és 44 hektáros területével a legkisebb ország a Földön. Központja a Szent Péter tér és a Szent Péter-bazilika, a katolikus egyház egyik legfontosabb temploma. Méretei lélegzetelállítóak: több mint 60 ezer főt tud befogadni – és még így is csak némi sorban állás után, és persze csak illő, térdet és vállat takaró ruházatban lehet bejutni. A Michelangelo által tervezett kupolába lift visz fel, de az utazás után még némi lépcsőmászásra is szükség van, hogy megnézhesd Róma fantasztikus panorámáját. A bazilikában és a Vatikáni Múzeumban található műkincseket szinte fel sem lehet sorolni, de mindenképp említést érdemelnek a Sixtus-kápolna csodás freskói.

Forrás: Thinkstock

A Bazilika előtti teret is úgy tervezték, hogy a lehető legtöbb ember tudja figyelemmel kísérni a pápa miséit. A tér közepén egy 25 méter magas egyiptomi obeliszk áll, a két 14 méter magas kút pedig, amelyek vize az örök életet szimbolizálja, Maderno és Bernini alkotása.

Osvárt Andrea tippje:

A Szent Péter tértől néhány utcányira található a Quattro Mori étterem, amelyet mindenkinek érdemes kipróbálni: eldugott hely, de valóságos kincs. Ráadásul pénztárcabarát hely is, ami a nevezetességek környékén levő többi étteremre nem jellemző.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.