Verebes István sem látják szívesen az MTVA-ban?

MTVA Verebes István köztévé tiltólista
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Nem ő az első, aki azt állítja, hogy az MTVA műsoraiban nem szívesen látott vendég. Állítólag egy barátja vitte volna a köztévé egyik műsorába, de nem lehetett. 

Verebes István lehet egy újabb olyan személy, akit nem látnak szívesen az MTVA műsoraiban. Állítólag Verebes egy barátját hívták meg a Ridikülbe, ahol a barátság témakörét járták volna körül.

Forrás: MTI/Kollányi Péter

Amikor megkérdezték az illetőt, hogy kit vinne szívesen magával, ő Verebest említette, de azt a választ kapta, hogy őt inkább ne - írja a Blikk Verebes István Facebook-posztjára hivatkozva.

A sztárok még mindig úgy vélik, van tiltólista a köztévénél

D. Tóth Kriszta internetes beszélgetős műsorában vallotta be Kulka Jánosnak, hogy akárhányszor akarta, nem hívhatta be köztévés műsorába. Később Balázs és most Gálvölgyi János is elmondta véleményét a vélt feketelistáról.
„Egy kisebb falut ki lehetett volna irtani" – Így doppingolták a magyar sportolókathttp://www.life.hu/news/20160415-a-magyar-sportolok-doppingolasa-a-hatvanas-evektol-a-kilencvenes-evekig.htmlAz élsport kultúrájához a hatvanas évektől kezdve hozzátartozott a doppingolás, amely sokszor a sportolók egészségébe, vagy életébe került. News--A meggyilkolt Vivien nagyapja felháborodott a vádlott viselkedésénhttp://www.life.hu/news/20160415-a-meggyilkolt-vivien-nagyapja-felhaborodott-a-vadlott-k-balint-viselkedesen-aki-bemutatott-a-sajto.htmlK. Bálint, akit a kakucsi Vivien meggyilkolásával vádolnak, előzetes letartóztatásba vonulásakor középső ujját mutatta a sajtó munkatársainak. Az ügyvédje szerint, csak vakarózott. NewsOrigoMég egy nemi erőszakkal vádolták meg Kiss Lászlót és társait - Újabb áldozatról tudnihttp://www.life.hu/news/20160415-meg-egy-nemi-eroszak-ugyben-is-megvadoltak-kiss-laszlot.htmlMegrázó dolog került napvilágra a minap: állítólag Kiss Lászlóékat annak idején nem egy, hanem két esetben is nemi erőszakkal vádolták meg. News--Tovább nyomozna a rendőrség Lagzi Lajcsi ellenhttp://www.life.hu/news/20160415-lagzi-lajcsi-elleni-nyomozas-hatarideje-hamarosan-lejar-az-ugyeszseg-inditvanyozta-a-hosszabbitast.htmlHamarosan lejárna Lajcsi ellen a nyomozás határideje, de az ügyészség hosszabbítást kért. News--Kiss László exfelesége: "A volt férjem ártatlan"http://www.life.hu/news/20160415-kiss-laszlo-ex-neje-allitja-artatlan-a-volt-szovetsegi-kapitanyt.htmlKiss László volt úszószövetségi kapitány ügye mindenkit megdöbbentett. Közéleti személyiségek – mint például Friderikusz Sándor –, úszóklasszisok és civilek is megszólaltak a történtekkel kapcsolatban. Ezúttal Kiss exneje törte meg a csendet. News--Évekig mások pénzéből élt a Neptunt feltörő egyetemistahttp://www.life.hu/news/20160414-evekig-lopta-masok-penzet-a-neptunt-feltoro-egyetemista.htmlTöbb, mint ötven diáktól lopott pénzt a Miskolci Egyetem volt hallgatója, aki feltörte a Neptun elektronikus rendszerét, így hozzáfért a többiek kódjához és személyes adataihoz. A férfi pénzbüntetésre számíthat. News--

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.