Fogadásból műmelleket csináltatott magának a férfi - 20 évig viselte dudáit

Forrás: Youtube -
fogadás mellimplantátum mellműtét
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
A bűvész és szerencsejátékos Brian Zembic rengeteg őrült fogadásban volt már benne élete során. Kevés dolog van, amit ne tenne meg, így kerültek rá női mellek is.

Elvetemült szerencsejátékos az 55 éves Brian Zembic. Több kisebb fogadást is kötött már barátaival a könnyen szerzett pénz reményében. Egy hónapig élt egyikük fürdőszobájában, valamint egy hétig aludt egy híd alatt, miközben 10 ezer dollár volt a bokája köré csavarva.

A legőrültebb fogadása kétségkívül a műmellek csináltatása volt. 100 ezer dollárban (27 millió Forint) fogadtak barátjával, aminek értelmében

1 évig kellett volna viselnie az implantátumokat. Ő azonban annyira megszerette a melleit, hogy közel 20 évig nem műttette le azokat.

Forrás: Youtube

Még az operációt is ingyen csinálta neki egy plasztikai sebész, aki szintén szerencsejátékos volt. Ennyi idő után most mégis úgy döntött, hogy megválik melleitől - írja a Daily Mail.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.