Imre Géza: "Szeretjük az ezüstöt, de inkább tányér és villa formájában"

Imre Géza riói olimpia sportoló RioLife2016 párbajtőr
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
A párbajtőröző 41 évesen, egy olimpiai ezüst és bronz, valamint négy vb-arany és hat Eb-cím után karnyújtásnyira volt a csúcstól. A pengéje kilazult a döntőben, de sportszerűen elismeri, hogy nem ezen múlt igazából, hanem azon, hogy ő váltott. 

"Nagyon szeretjük az ezüstöt, de inkább tányér és villa formájában. Az ezüstérmes az első vesztes, ilyenkor nem jó szájízzel hagyja abba az ember a tornát. Ezt a meccset egy-két év múlva lehet majd elemezni, amikor "a fiataloknak, a tanítványaimnak mutatom, de most nem akarok ezzel foglalkozni, mert csak még jobban elkeserednék. Ha sima lett volna, egyszerűbb lenne feldolgozni az ezüstérmet, így azért nagyon fájó." - nyilatkozta a sportoló, aki elmondása szerint nehezen fogja feldolgzoni a történteket - írja az Origo.

Forrás: MTI/Kovács Tamás

"El kell telnie még egy pár évnek, hogy értékelni tudjam, talán még 30-40-nek. Ötvennek. Annyira sokra nem tervezek. Nem tudom. Azért büszke vagyok, mert ha valaki azt mondja másfél éve, hogy lesz egy aranyam a vébén, és egy ezüstöm az olimpián, nem hittem volna el, mert nem nagyon termett addig nekem babér egyéniben. Hát ez jutott." - tette hozzá a párbajtöröző.

Szörnyű idő lesz: lefújja a hajunkat a szél!http://www.life.hu/news/20160810-idojaras-szel-es-eso-lesz-lefujja-a-hajunkat-szukseg-lesz-esernyore.htmlÉrezhető, hogy már lehűlt a hőmérséklet, de nem ez lesz a legrosszabb, ami ma vár ránk: záporokkal, zivatarokkal és viharos széllökésekkel is számolnunk kell! News--Szörnyű! Agyoncsapta az áram a vagon tetejére mászó fiatalthttp://www.life.hu/news/20160809-meghalt-egy-fiatal-miutan-felmaszott-a-vagon-tetejere-szornyu-tragedia.htmlFelmászott a verőcei vasútállomáson várakozó egyik tehervagon tetejére két fiatalember kedd hajnalban. Egyiküket halálos áramütés érte, közölte a Pest Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője. NewsOrigoHosszú Katinka: "Sokan kritizálják mostanában a kapcsolatunkat" http://www.life.hu/news/20160809-hosszu-katinka-megszolalt-az-uszono-nem-erti-miert-kritizaljak-a-kapcsolatukat.htmlA döntő után az olimpikon úszónő az Origo kérdésére arról is mesélt, hogy edzője-férje, Shane Tusup mindennap szerelmet vall neki. News--Szörnyű balesetet szenvedett a fiatal pilóta: életét vesztettehttp://www.life.hu/news/20160809-eletet-vesztette-szombati-balesete-utan-a-27-eves-pilota-bryan-clauson.htmlA mindössze 27 esztendős versenyző halála az egész motorsportszövetséget megrázta. Bryan Clauson szombaton szenvedett súlyos sérüléseket verseny közben, életéért hiába küzdöttek, nem tudták megmenteni. News--Bugyit villantott az angol műsorvezető – kiakadtak az olimpiai játékok nézőihttp://www.life.hu/news/20160807-villantott-helen-skelton-a-bbc-munkatarsa.htmlHelen Skelton bugyiját már 2012-ben, a londoni olimpián is láthatták a szemfüles újságírók, akkor ugyanis a nagy szélben fellebbent az aprócska szoknyája. NewsAFPSokkoló! Apja talált rá az erdőben a megerőszakolt, majd megfojtott lányára (18+)http://www.life.hu/news/20160807--apja-talalt-ra-az-erdoben-a-megeroszakolt-majd-megfojtott-lanyara-karina-vetranora.htmlFutni ment, de nem ért haza a gyönyörű Karina Vetrano. A 30 éves nő gyakran édesapjával együtt rótta a kilométereket, ám az most egészségügyi okok miatt otthon maradt. NewsOrigo

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.