Idegesítette a gyereksírás, halálra verte a kisbabát a drogos férfi

Forrás: Thinkstock -
halál verés drog apa gyerek
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Élettársa gyermekét verte meg a férfi, aki olyan súlyos sérüléseket okozott a kisbabának, hogy az belehalt. A korábban már többször büntetett férfi rendszeresen verte a nő másik gyermekét is, ennek ellenére vele élt az anya.

A többször büntetett férfi 2012-ben költözött össze élettársával, akinek összesen öt gyermeke volt. A közös otthonba azonban csak hármat vitt magával, kettőt a nagymamánál hagyott az anya. Ő és a férfi is rendszeresen használtak drogokat - írja az Origo.

Képünk illusztráció Forrás: Thinkstock

A férfi gyakran verte a gyerekeket, élettársa egyszer el is költözött tőle, azonban kibékültek és újra közös otthonban folytatták az életüket. A csemeték

koszos ruhában jártak, a nagyobbak az iskolában szükséges felszereléseket sem kapták meg. Elhanyagoltak voltak, alig gondoskodtak róluk.

Azon a napon, amikor a férfi megverte az akkor 9 hónapos gyermeket, drogot vett be, majd a nő az egyik ismerőséhez ment látogatóba. A gyerekek aludtak, a legkisebb egy babakocsiban, a másik kettő pedig ágyban.

Képünk illusztráció Forrás: Dreamstime

A férfi zenét hallgatott, de gyereksírásra lett figyelmes, ami nagyon feldühítette.

Először a babakocsival együtt lökte az ajtóhoz a kicsit, majd kivette a kisbabát, és legalább egyszer közepes, de inkább nagy erővel ököllel megütötte.

A gyermek rosszul lett a veréstől, a férfi megrázta, friss levegőre vitte, vízzel locsolta, de mivel nem javult az állapota, az orvosi ügyeletre vitte. Onnan került kórházba a csecsemő, mint kiderült koponyasérülése volt, és még aznap belehalt.

A férfit életfogytig tartó börtönre ítélte a bíróság tettéért, legkorábban 25 év múlva szabadulhat.

Az anyát, - mivel végig tudott arról, hogy az élettársa veri a gyerekeket, és ennek ellenére maradt vele, valamint még rá is bízta a kicsiket - 2 év börtönre ítélte a bíróság, amit azonban 4 évre felfüggesztettek.

Pesti hotelekben szálltak meg a párizsi merényletek résztvevőihttp://www.life.hu/news/20160928-budapesti-szallodakban-szalltak-meg-a-parizsi-merenylet-resztvevoi-salah-abdeslam-szervezo-haromszor.htmlBudapesten szálltak meg a párizsi merényletek résztvevői, amelyekben közel 150 ember vesztette életét. Salah Abdeslam, a szervező a Keleti pályaudvaron várakozó migránsok közül is választott maga mellé embereket. NewsFotó: Adrián Zoltán - OrigoHatalmas sztár lett a gyönyörű hangú magyar papbólhttp://www.life.hu/news/20160928-hatalmas-sztar-lett-a-szombathelyi-eneklo-papbol-gombos-balintbol.htmlMár csaknem 130 ezren tekintették meg a szombathelyi papról készült videót, amelyben egy ifjú párt örvendeztet meg a Hallelujah című dallal. A pap csodás hangjától libabőrös lesz az ember! NewsOrigoMegszólalt a robbantásban megsérült taxis: „Három centin múlt az életem”http://www.life.hu/news/20160928-megszolalt-a-szombati-terez-koruti-robbantasban-megserult-taxis-nehany-centin-mult-az-elete.htmlA szombat éjjeli robbantásban a két rendőrön kívül egy taxis is megsérült, szerencsére csak könnyebben. A sofőr beszámolt a szörnyű éjszaka részleteiről, amit elmondása szerint soha nem fog elfelejteni. NewsFotó: Polyák Attila - OrigoLakhatási problémái adódtak, majd nyert 25 millió forintot http://www.life.hu/news/20160927-titokban-lett-milliomos-judit-maradj-talpon-adasa-a-no-a-legjobb-pillanatban-nyert.htmlKiss Judit történelmet írt: ő lett a Maradj talpon! első női fődíjasa, és mindössze a negyedik játékos, akinek sikerült a vetélkedő csaknem öt adáséve alatt elvinnie a 25 millió forintos főnyereményt. NewsOrigoElítélték a magyar válogatott futballistát, Fitos Józsefethttp://www.life.hu/news/20160927-eliteltek-a-magyar-valogatott-futballistat-fitos-jozsefet-ketrendbeli-csalas-vadjaval-elso-fokon.htmlEgy év hat hónap börtönre ítélte a Szentendrei Járásbíróság az egykori válogatott futballistát, Fitos Józsefet kétrendbeli csalás miatt. Az ítélet végrehajtását viszont három év próbaidőre felfüggesztette. NewsOrigoPénzt fizetett a szexért a 13 éves kisfiúnak (18+)http://www.life.hu/news/20160927-penzt-fizetett-a-szexert-a-37-eves-ferfi-a-13-eves-keszthelyi-kisfiunak.htmlBüntetőeljárás indult szexuális visszaélés miatt a Győrhöz közel élő férfi ellen, aki az interneten megismert 13 éves keszthelyi kisfiúval létesített szexuális kapcsolatot pénzért cserébe. News--

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.