közösülés fa Debrecen aktus
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Nem hittek a szemüknek a járókelők Debrecenben. Az egyik parkban egy férfi egy fával közösült – derült ki a Tények riportjából.

A férfi puszilgatta a fát, teljesen hozzá simult, és kicsit sem zavarta, hogy az aktus közben telefonnal filmezik. Amikor kielégült, felhúzta a nadrágját és egyszerűen elsétált.

A férfit videózó egyik fiatal nyilatkozott is: „Beszélgettünk, szokás szerint hülyéskedtünk, és ahogy az egyik barátom oldalra nézett, látta, hogy a parkban az egyik öregebb férfi ott élte ki a vágyait. Akkor még poénosnak tűnt, de így visszagondolva azért elég fura, hogy az utcán is sétálhat valaki, és ott, mellette ugyanezt művelheti szintén egy fával vagy egy bokornál, vagy akármi, degenerált dolog.”



Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.