Dunai hajóbaleset: újabb holttestet találtak a hajóroncsnál

Fotó: Polyák Attila - Origo -
hajóbaleset
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Újabb holttestet találtak a múlt szerdai dunai balesetben elsüllyedt hajóroncsnál – közölte a Terrorelhárítási Központ (TEK) kedden délután az MTI-vel.

Közleményükben azt írták: a Hableány termeshajó roncsának mentési munkálataival kapcsolatos egyeztetések és felderítő merülések kedden kora reggeltől folytatódtak. A magyar búvárok a reggeli merülés során a hajóroncs ablakában egy holttestet találtak és jelöltek meg, amelynek felszínre hozatala – tekintettel a továbbra is erős sodrásra és a nulla látási távolságra – bonyolult és nehezen kivitelezhető feladat elé állította a búvárokat és a tervezésben részt vevő szakembereket.
A délutáni merülés során, részletes előkészítő tevékenység és megfeszített, hatórás csapatmunka eredményeképpen sikerült a holttestet felszínre hozni – közölte a TEK.

Holttestet emeltek ki a Hableány roncsából Fotó: Polyák Attila - Origo

Úgy fogalmaztak: "a szakemberek továbbra is kiemelt kockázati körülmények között dolgoznak, és tesznek meg minden azért, hogy a munkálatok sikerrel végződjenek". A mentési munkálatokban részt vevők elsődleges feladata továbbra is a hajóroncs kiemelése, melynek kivitelezésén több tucat nagy tapasztalattal rendelkező magyar és külföldi szakember dolgozik – áll a közleményben.

Múlt szerda este nem sokkal 9 óra után a Margit hídnál a Viking szállodahajóval ütközött a jóval kisebb, dél-koreai turistákat szállító Hableány turistahajó, amely másodpercek alatt elsüllyedt. Hét embert a környező hajókon utazók kimentettek, hét dél-koreai állampolgár holttestét pedig még aznap megtalálták, 21 ember eltűnt. Hétfőn két ember, most további egy ember holttestét találták meg, így jelenleg még 18 embert keresnek.



Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.