Dunai hajóbaleset: elmulaszthatta a segítségnyújtást a Viking Sigyn kapitánya

Forrás: AFP/Str -
Viking Sigyn segítségnyújtás elmulasztás hajóbaleset
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
A Viking Sigyn kapitánya nemcsak gondatlanság miatt felel, hanem azért is, mert elmulaszthatta a segítségnyújtást – ezt állítja a Hableányt üzemeltető cég oldalán sértetti képviselőként fellépő ügyvédek egyike.

A gondatlanság mellett azért is felelősség terheli a Viking Sigyn kapitányát, mert nem kellő mértékben nyújtott segítséget vagy azt teljesen elmulasztotta – ezt közölte az M1 aktuális csatornán a Hableányt üzemeltető cég oldalán sértetti képviselőként fellépő ügyvédek egyike.

A Viking Sigyn kapitánya a segítségnyújtás elmulasztása miatt is felelhet Forrás: AFP/Str

Sógor Zsolt azt mondta, a szállodahajó a baleset után nyolcszáz méterrel feljebb állt meg. Száz méterrel mögötte azonban közlekedett egy másik Viking hajó is, amely egy kis időre megállt, de nem biztos, hogy teljesen meggyőződött arról, mi történt a helyszínen.

Az ügyvéd úgy gondolja, több ember életét is meg lehetett volna menteni,

ugyanis nemcsak heten estek a vízbe, elmondása szerint annál többen álltak a Hableány fedélzetén.
Hozzátette a Viking Sigyn kapitányánál nem merült fel az alkoholfogyasztás kérdése, de felvetette, hogy esetleg a telefonján internetezett a baleset bekövetkeztekor, ez vonhatta el a figyelmét, és ezért törölt ki adatokat a készülékéből, azt azonban hangsúlyozta, hogy ez nem tényállás.
Elmondta, az ügyet várhatóan 2020 márciusáig fejezhetik be, akkor történhet vádemelés – írja az MTI.

A Notre-Dame-ra szánt adományoknak csupán a 10 százaléka érkezett meghttp://www.life.hu/news/20190618-a-notre-damera-szant-adomanyoknak-csupan-a-10-szazaleka-erkezett-meg.htmlA világ minden pontjáról érkezett felajánlás a leégett Notre-Dame-székesegyház helyreállítására, ám az ígért majdnem 850 millió eurónak mindössze a 10 százaléka érkezett meg eddig. News--Dunai hajóbaleset: ha törölt adatokat a Viking Sigyn kapitánya, azok akkor sem tűntek elhttp://www.life.hu/news/20190618-dunai-hajobaleset-ha-torolt-adatokat-a-viking-sigyn-kapitanya-akkor-sem-tuntek-el.htmlFelmerült, hogy talán törölt adatokat a telefonjáról a Viking Sigyn kapitánya: a szakértő szerint azonban hiába, mert visszakereshető. News--Meglett a Budapestről eltűnt 9 éves kislány, Emma Lilihttp://www.life.hu/news/20190618-meglett-a-budapestrol-eltunt-9-eves-kislany-emma-lili.htmlA 9 éves Emma Lilit kétségbeesve kereste az édesapja, és szerencsére megtalálták a kislányt. NewsThinkstockDunai hajóbaleset: a Hableány utasait mentő kapitány nem fogadta el az elismerést polgármesterétőlhttp://www.life.hu/news/20190618-a-hableany-utasait-mento-kapitany-nem-fogadta-el-az-elismerest-polgarmesteretol.htmlA Hableány két utasát is megmentette Raub Emőke, de elismerést nem fogadott el érte. News--Dunai hajóbaleset: lehet, hogy alkoholt ivott a Viking Sigyn kapitányahttp://www.life.hu/news/20190618-lehet-hogy-alkoholt-ivott-a-viking-sigyn-kapitanya.htmlA Hableány néhai kapitányának családját képviselő ügyvéd szerint elképzelhető, hogy a Viking Sigyn kapitánya alkoholt fogyasztott. News--Mentőhelikopter vitte el a férfit, aki fejest ugrott a Balatonbahttp://www.life.hu/news/20190617-mentohelikopter-vitte-el-a-ferfit-aki-fejest-ugrott-a-balatonba.htmlElővigyázatosságra és a szabályok betartására figyelmeztetnek a szakemberek, ami a strandolást illeti. A hétvégén mentőhelikopter vitt el egy férfit Siófokról, aki egy stégről fejest ugrott a Balatonba. News--

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.