Nyerj jegyet a Cirkuszhercegnő című operettre!

Forrás: Budapesti Operettszínház/Gálos Mihály Samu/Gabor Monos -
sorsolás Verebes István ajándék operett szórakozás Budapest előadás Budapesti Operettszínház
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Március 7-én mutatja be a Budapesti Operettszínház Kálmán Imre Cirkuszhercegnő című operettjét, amelynek librettóját Verebes István fordította és értelmezte újra, illetve ő is állítja színpadra a darabot. A Life.hu segítségével olvasóink már április 6-án 19.00-kor megtekinthetik a darabot.

"Régóta várat magára, hogy az Operettszínház bemutassa A Cirkuszhercegnőt - ez a pillanat most érkezett el. A néző teljesen jogosan arra számít, hogy egy, a cirkusz világában játszódó darabban látványos mutatványok is lesznek - hogy ez megvalósul-e majd az Operettszínház színpadán, a bemutatón kiderül" - derül ki az Operaház honlapjáról.

Fischl Mónika és Vadász Zsolt Forrás: Budapesti Operettszínház/Gálos Mihály Samu/Gabor Monos

Ha téged is érdekel a darab, nem kell mást tenned, mint helyesen válaszolni az alábbi egy kérdésre, és elküldeni a megfejtést a nyeremeny@life.hu címre március 3-án 16 óráig.

A levél tárgya A CIRKUSZHERCEGNŐ legyen!

Mennyi ideig dolgozott Verebes István a Kálmán-operett átiratán?
1. 6 hónapig
2. 9 hónapig
3. 12 hónapig

A páros belépőjegyek sorsolásának időpontja: 2014. március 3. 16:30.
Egy játékostól csak egy megfejtést fogadunk el!

A játékos vállalja, hogy amennyiben nyer, jegyeit átveszi az Origo Zrt. székházában (1073 Bp., Dob utca 76-78) március 4-5-én 10 és 17 óra között, vagy március 6-án, az előadás napján 12 óráig. Postázásra az idő szűke miatt nincsen mód!

Sok sikert, és várjuk a válaszaitokat!

NYEREMÉNYJÁTÉK SZABÁLYZAT

1. A jelen nyereményjáték szabályzat ("Nyereményjáték Szabályzat") vonatkozik az Origo Zrt. (1067 Budapest, Dob utca 76., cégjegyzékszáma: 01-10-044389) által üzemeltetett www.life.hu weboldalon megjelenő "A cirkuszhercegnő" nyereményjátékra ("Nyereményjáték"), amelynek szervezője az Origo Zrt. (a továbbiakban: "Szervező").

2. A játékban való részvételhez az alábbi kérdésre kell helyesen válaszolni, és a megfejtést az nyeremeny@life.hu e-mail címre elküldeni. A Nyereményjáték 2014. február 27-től március 3-ig tart. A kérdésre e-mailben választ küldő személy ("Játékos") az e-mail küldésével magára nézve kötelezőnek ismeri el a Nyereményjáték Szabályzatot. A Nyereményjáték időtartamán kívül küldött megfejtés elküldője a Nyereményjátékban nem vesz részt.

A nyereményjáték kérdése az alábbi:

Mennyi ideig dolgozott Verebes István a Kálmán-operett átiratán?
1. 6 hónapig
2. 9 hónapig
3. 12 hónapig

3. A Nyereményjáték nyereményét a Life.hu ajánlotta fel, amely az alábbi: páros belépőjegy.

4. A Nyereményjátékban részt vehet minden internet-felhasználó természetes személy, aki Magyarországon tartózkodási vagy lakóhellyel, valamint magyarországi mobilhívószámmal rendelkezik. A Nyereményjátékban nem vehetnek részt az alábbi személyek:

- a Szervező tulajdonosai, vezető tisztségviselői, munkavállalói, megbízottjai, valamint azok közeli hozzátartozói (Ptk. 685. § b.)

5. A Szervező a nyereményt a megfelelő választ elküldő Játékosok között sorsolja. A nyeremény készpénzre vagy más nyereménytárgyra nem átváltható. A nyereménnyel kapcsolatos adó fizetési kötelezettségnek a Szervező hatályos jogszabályoknak megfelelően eleget tesz.

6. A Szervező a nyeremény darabszámának megfelelő számú nyertest sorsol. A nyerteseken túl továbbá a nyeremény darabszámával megegyező számú további pótnyertes kerül kisorsolásra, akik kisorsolásuk sorrendjében lépnek a nyertes helyébe, amennyiben a nyertes 2 napon belül nem elérhető illetve nem értesíthető, vagy bármely más okból, pl. jelen Nyereményjáték Szabályzat megsértése miatt nem jogosult a nyeremény átvételére. A pótnyertesre a nyertesre irányadó szabályok vonatkoznak, amennyiben a nyertes helyébe lép. Amennyiben a nyertes cselekvőképességében korlátozott, úgy a nyereménnyel kapcsolatos érdemi ügyintézésre, valamint a nyeremény átvételére csak a törvényes képviselőjével együtt jogosult. Amennyiben a nyertes cselekvőképtelen, úgy nevében kizárólag törvényes képviselője járhat el (Elvált szülők esetén a szülői felügyeleti jogot gyakorló szülő.).

7. A nyertest a Szervező ügyfélszolgálatának munkatársai e-mailben értesítik. Az értesítés során a nyertes a beazonosíthatóság illetve a nyeremény átvétele érdekében a következő adatait köteles megadni, ellenkező esetben a Szervező a nyereményt nem tudja átadni: név, lakcím, személyi igazolvány szám.

8. A Nyeremény Felajánló a nyereményt a nyertessel egyeztetett időpontban és helyszínen adja át. A nyertes hozzájárul ahhoz, hogy nevét a Szervező a www.life.hu weboldalon közölje, mint a Nyereményjáték nyertesét.

9. A Játékos a Nyereményjátékban való részvétellel automatikusan hozzájárul ahhoz, hogy:

- megadott adatai (név, e-mail cím, mobilszám, illetve a nyertes esetén lakcím és személyi igazolvány szám is) a Szervező, mint adatkezelő adatbázisába kerüljenek és azokat a Szervező minden további engedély és ellenszolgáltatás nélkül kezelje a Nyereményjátékban való részvétel, a nyeremények kisorsolása, a nyertes értesítése és a reklamációk kezelése céljából;
- amennyiben nyertes, úgy a név, lakcím és telefonszám adatait a nyeremény kézbesítése, az ezzel kapcsolatos ügyintézés és számviteli kötelezettségek teljesítése érdekében a Szervező kezelje, illetve átadja a Nyeremény Felajánlónak illetve a Magyar Posta Zrt.-nek (1138 Budapest, Dunavirág u. 2-6.).
A Játékos személyes adatainak kezelésére egyebekben a Szervező adatkezelési szabályzata irányadó, amely itt elérhető.

10. A helytelen válasz megadásáért, név, értesítési vagy szállítási cím helytelen vagy pontatlan megadásáért, értesítési vagy szállítási késedelemért a Szervező nem vállal felelősséget. A Játékos az általa tévesen szolgáltatott adatokból adódó valamennyi következményt maga viseli. Az adatok helytállóságát a Nyereményjátékra történő jelentkezés során (vagy azt követően) a Szervezőnek nem áll módjában ellenőrizni. Ezzel kapcsolatban a felelősség és minden ezzel járó jogi és anyagi következmény minden esetben a Játékost terheli. A Szervező a nyeremény hibáiért kizárja a felelősségét, kivéve, ha a felelősség kizárását a magyar jogszabályok kifejezett rendelkezéssel tiltják. A Szervező kizár minden felelősséget bármilyen kártérítési, kártalanítási igényért a Nyereményjátékban való részvétellel összefüggésben, továbbá a Nyereményjáték vagy annak lebonyolítása esetleges hibáiból, hiányosságaiból eredő vagy ahhoz kapcsolódó költségekért, károkért, veszteségekért. A Szervező nem vállal felelősséget azért, ha a Nyereményjáték időtartama alatt a Nyereményjáték, illetve az azt tartalmazó weboldal technikai okokból időszakosan nem érhető el.

11. Szervező a Nyereményjátékkal kapcsolatos panaszok kezelésére ügyfélszolgálatot működtet, amelynek elérhetőségei:

telefonszám: (06-1) 371 3497
e-mail cím: info@life.hu

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.