NYERJ PÁROSBELÉPŐT ÉS EXKLUZÍV AJÁNDÉKOKAT A YAMATO IDEI EGYETLEN ELŐADÁSÁRA!

pr-cikk
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Október 19-én, idén egyetlen alkalommal lépnek fel a taiko dobolás legnagyobb mesterei, a YAMATO társulat tagjai. Mozgás, ugrás, üvöltés – "Nem nehéz elképzelni, milyenek a Yamato oroszlánjai, ha látsz, hallasz és érzel minket zenélni"

A 20 éves jubileumi koncertturné után újra Magyarországon, vadonatúj műsorral lép fel a japán Yamato, taiko-dob együttes. Legújabb előadásuk, a Raion – Howl of Lion, 2014. október 19-én, egyetlen alkalommal lesz látható Budapesten, a Papp László Sportarénában.

Produkciójuk során nem csak a dobosok, hanem a közönség is egy különleges tudatállapotba kerül. Olyankor nem gondolkodik a jövőn, nem ítélkezik, és nem mérlegel, csupán aláveti magát a célhoz vezető útnak. . A néző is és a dobos is egyaránt saját élte uralkodójává válik, akárcsak az oroszlánok, akiknek lenyűgöző ereje és méltóságteljes egyénisége adta az ihletet a legújabb, Raion – Howl of Lion, vagyis Oroszlánbőgés című előadáshoz. Az oroszlán a japán kultúra egyik meghatározó szimbóluma, védőállat, ami elűzi a gonosz lelket.

A Yamato művészeti vezetője, Masa Ogawa így nyilatkozott az előadásról:

"A Yamato új műsora, a Raion több mint egy színpadi show. Ez egy beavatás. Dobjaink által a természet istenei szólítják meg a Föld valamennyi emberét."

Ha érdekel az esemény, akkor játssz velünk, és nyerd meg a 4 db Yamato ajándékcsomag egyikét! Az ajándékcsomag tartalma:

  • 1 db páros belépő az október 19-i előadásra
  • 1 db Yamato póló
  • 1 db különleges Yamato dobverő, amilyet a produkcióhoz is használnak

Nem kell mást tenned, mint helyesen válaszolni az alábbi kérdésekre, és elküldeni a megfejtést a nyeremeny@life.hu címre október 12-én, 14:00-ig! A levél tárgya YAMATO legyen!

1. Hány alkalommal láthatja a hazai közönség a YAMATO legújabb előadását az ARÉNÁBAN?
a. 5
b. 3
c. 1

2. Hogy hívják a Yamato társulat művészeti vezetőjét?
a. Masa Ogawa
b. Hirotaka Suzuoki
c. Osamu Saka

3. Mit szimbolizál az oroszlán a japán kultúrában?
a. az erőt
b. a hatalmat
c. gonosz lelket elűző védőállat

Nyereményjáték szabályzat

1. A jelen nyereményjáték szabályzat ("Nyereményjáték Szabályzat") vonatkozik az Origo Zrt. (1067 Budapest, Dob utca 76., cégjegyzékszáma: 01-10-044389) által üzemeltetett www.life.hu weboldalon megjelenő "YAMATO" nyereményjátékra ("Nyereményjáték"), amelynek szervezője az Origo Zrt. (a továbbiakban: "Szervező").
2. A játékban való részvételhez a játékban feltett kérdésekre kell helyesen válaszolni, és a megfejtést az nyeremeny@life.hu e-mail címre elküldeni. A Nyereményjáték 2014. október 1-től október 12-én, 14:00-ig tart. A Játékos az e-mail küldésével magára nézve kötelezőnek ismeri el a Nyereményjáték Szabályzatot. A Nyereményjáték időtartamán kívül küldött megfejtés elküldője a Nyereményjátékban nem vesz részt.
3. A Nyereményjáték nyereményét a CrocTech Kft. (1112 Budapest, Eper u. 42.) ajánlotta fel, amely az alábbi:
4 db Yamato ajándékcsomag, ennek tartalma:
1 db páros belépő az október 19-i előadásra
1 db Yamato póló
1 db különleges Yamato dobverő, amilyet a produkcióhoz is használnak
A sorsolás időpontja és helyszíne: 2014. október 13. 10:00, Origo Zrt., 1073 Budapest, Dob utca 76.
4. A Nyereményjátékban részt vehet minden internet-felhasználó természetes személy, aki Magyarországon tartózkodási vagy lakóhellyel, valamint magyarországi mobilhívószámmal rendelkezik. A Nyereményjátékban nem vehetnek részt az alábbi személyek:
- a Szervező tulajdonosai, vezető tisztségviselői, munkavállalói, megbízottjai, valamint azok közeli hozzátartozói (Ptk. 685. § b.)
5. A Szervező a nyereményt a megfelelő választ elküldő Játékosok között sorsolja. A nyeremény készpénzre vagy más nyereménytárgyra nem átváltható. A nyereménnyel kapcsolatos adó fizetési kötelezettségnek a Szervező hatályos jogszabályoknak megfelelően eleget tesz.
6. A Szervező a nyeremény darabszámának megfelelő számú nyertest sorsol. A nyerteseken túl továbbá a nyeremény darabszámával megegyező számú további pótnyertes kerül kisorsolásra, akik kisorsolásuk sorrendjében lépnek a nyertes helyébe, amennyiben a nyertes 1 munkanapon belül nem elérhető, illetve nem értesíthető, vagy bármely más okból, pl. jelen Nyereményjáték Szabályzat megsértése miatt nem jogosult a nyeremény átvételére. A pótnyertesre a nyertesre irányadó szabályok vonatkoznak, amennyiben a nyertes helyébe lép. Amennyiben a nyertes cselekvőképességében korlátozott, úgy a nyereménnyel kapcsolatos érdemi ügyintézésre, valamint a nyeremény átvételére csak a törvényes képviselőjével együtt jogosult. Amennyiben a nyertes cselekvőképtelen, úgy nevében kizárólag törvényes képviselője járhat el (Elvált szülők esetén a szülői felügyeleti jogot gyakorló szülő.).
7. A nyertest a Szervező ügyfélszolgálatának munkatársai e-mailben értesítik. Az értesítés során a nyertes a beazonosíthatóság illetve a nyeremény átvétele érdekében a következő adatait köteles megadni, ellenkező esetben a Szervező a nyereményt nem tudja átadni: név, lakcím, személyi igazolvány szám.
8. A Nyeremény Felajánló a nyereményt az esemény helyszínén és időpontjában adja át. A nyertes hozzájárul ahhoz, hogy nevét a Szervező a www.life.hu weboldalon közölje, mint a Nyereményjáték nyertesét.
9. A Játékos a Nyereményjátékban való részvétellel automatikusan hozzájárul ahhoz, hogy:
- megadott adatai (név, e-mail cím, mobilszám, illetve a nyertes esetén lakcím és személyi igazolvány szám is) a Szervező, mint adatkezelő adatbázisába kerüljenek és azokat a Szervező minden további engedély és ellenszolgáltatás nélkül kezelje a Nyereményjátékban való részvétel, a nyeremények kisorsolása, a nyertes értesítése és a reklamációk kezelése céljából;
- amennyiben nyertes, úgy a név, lakcím és telefonszám adatait a nyeremény kézbesítése, az ezzel kapcsolatos ügyintézés és számviteli kötelezettségek teljesítése érdekében a Szervező kezelje, illetve átadja a Nyeremény Felajánlónak illetve a Magyar Posta Zrt.-nek (1138 Budapest, Dunavirág u. 2-6.).
A Játékos személyes adatainak kezelésére egyebekben a Szervező adatkezelési szabályzata irányadó, amely itt elérhető.
10. A helytelen válasz megadásáért, név, értesítési vagy szállítási cím helytelen vagy pontatlan megadásáért, értesítési vagy szállítási késedelemért a Szervező nem vállal felelősséget. A Játékos az általa tévesen szolgáltatott adatokból adódó valamennyi következményt maga viseli. Az adatok helytállóságát a Nyereményjátékra történő jelentkezés során (vagy azt követően) a Szervezőnek nem áll módjában ellenőrizni. Ezzel kapcsolatban a felelősség és minden ezzel járó jogi és anyagi következmény minden esetben a Játékost terheli. A Szervező a nyeremény hibáiért kizárja a felelősségét, kivéve, ha a felelősség kizárását a magyar jogszabályok kifejezett rendelkezéssel tiltják. A Szervező kizár minden felelősséget bármilyen kártérítési, kártalanítási igényért a Nyereményjátékban való részvétellel összefüggésben, továbbá a Nyereményjáték vagy annak lebonyolítása esetleges hibáiból, hiányosságaiból eredő vagy ahhoz kapcsolódó költségekért, károkért, veszteségekért. A Szervező nem vállal felelősséget azért, ha a Nyereményjáték időtartama alatt a Nyereményjáték, illetve az azt tartalmazó weboldal technikai okokból időszakosan nem érhető el.
11. Szervező a Nyereményjátékkal kapcsolatos panaszok kezelésére ügyfélszolgálatot működtet, amelynek elérhetőségei:
telefonszám: (06-1) 371 3605
e-mail cím: info@life.hu

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.