Az 51 milliárdos gettó - Szocsi, a sivár szellemváros

Oroszország téli olimpia Vlagyimir Putyin elhagyatott elhagyott épületek Szocsi olimpia elhagyott helyek
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Szocsi évek óta volt már Vlagyimir Putyin egyik kedvenc üdülőhelye, nem meglepő hát, hogy az orosz elnök ebbe a Fekete-tenger partján elterülő városba álmodta meg az első orosz téli olimpiát. Az álma teljesült is, nem akármilyen módon: a XXII. téli játékok minden idők legdrágább - nem mellékesen pedig legkorruptabb - olimpiája volt.

A 2014. évi téli olimpiai játékokat február 7. és február 23. között rendezték az oroszországi Szocsiban. Oroszország korábban soha nem rendezett még téli olimpiát, az egykori Szovjetunió viszont volt már nyári olimpia házigazdája, 1980-ban.

Putyin orosz atlétákkal az olimpiai karikák előtt Forrás: AFP/Mikhail Klimentyev

A téli olimpia rendezési jogát 2007-ben nyerte el Oroszország, rá egy évre pedig meg is indultak a nagyszabású építkezések.

Az orosz pályázat akkoriban 12 milliárd dolláros költségvonzatról szólt, amely végül megnégyszereződött, és összesen 51 milliárd dollárba került az olimpia megrendezése.

Az olimpiai város még az építkezés alatt Forrás: AFP/Mikhail Mordasov

Viszonyításképpen: Putyin téli olimpiája háromszor annyiba került, mint a 2012-es londoni nyári játékok.

Futurisztikus rémálom - A pekingi olimpia romjai

"Egy világ, egy álom" – ez volt a 2008-as pekingi olimpia hivatalos mottója. A hét évvel ezelőtti nyári játékok futurisztikus építményeinek akkor az egész világ a csodájára járt - az álom azonban mára rémálommá változott. Korábbi cikkünket itt elolvashatod!

A magas költségeket egyebek mellett az okozta, hogy az új stadionokat és pályákat a nemzetközi trendekhez képest nagyjából háromszoros áron építették fel, de volt olyan sípálya, amit tízszeresen túláraztak. A túlköltekezéseket nem fogadta jó szívvel a nyilvánosság, és több ellenzéki politikus is nyíltan bírálta az olimpiai építkezést.

A sípálya építése Forrás: RIA Novosti/RIA Novosti/Michael Mordasov

Bár az infrastruktúra-fejlesztést erősen túlárazták, végeredményben valóban grandiózus, vadonatúj épületeket sikerült felhúzniuk. Egy meglehetősen központi problémával viszont Szocsiban sem foglalkoztak:

az épületek utóhasznosítására nem igazán gondoltak.

Menteni próbálták a helyzetet azzal, hogy a városba hozták a Forma-1-et, és hogy az olimpiai megnyitóünnepségnek helyet adó Fist Arénát nevezték is a 2018-as foci-világbajnokság egyik helyszínének, ezeknek a rendezvényeknek viszont nincs szükségük annyi kiszolgálóépületre, amennyit Szocsiban újonnan létesítettek.

Ma már senki sem jár az olimpiai városban Fotó: Alexander Valov for blogsochi.ru

Hogy milyen jövő vár a modern létesítményekre, csarnokokra és sípályákra? A szakértők szerint a teljes pusztulás.

/1601/Szocs2016127143643

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.