Légy merész! Nézd meg mi az idei trend a fugaszíneknél!

fuga zalakerámia2018 csempe padlóburkolat
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
A csempe és járólapok esetén hajlamosak vagyunk csak azok mintájára és színére összpontosítatni, pedig egy megfelelő fuga választásával, akár jóval kevesebb pénzből is felújíthatjuk a lakásunkat.

A színes fugák már most is trendinek számítanak, de igazán 2019-ben kezdik meg térhódításukat.

Az élénk színek elsősorban fehér csempével párosítva működnek jól, de a feketét is könnyedén fel lehet dobni például egy erőteljes sárga fugával.

Forrás: smarterbathrooms.com

A konyhában a rikító zöld, a sápatag rózsaszín és a vibráló piros fugákban érdemes gondolkodni, mivel ezek mind lendületes és vidám színek. Érdemes a konyhai berendezésekkel erősen harmonizáló árnyalatot választani, melyek akár megjelenhetnek a kiegészítőkben is. Így egy tökéletes keretet adhatsz a konyhádnak, mely a pezsgés mellett harmóniát is kölcsönöz majd a helyiségnek.

Forrás: Press Loft

A fürdőszobában a zöld és kék mélyebb árnyalataival érdemes játszani, de egy meglepő sárga, narancssárga is igen jól tud működni. A szerelvények színe és a mosdókagyló anyaga azonban némiképp behatárolhatja a fantáziádat – a mostani nagy kedvenc rézhez például semmiképp se válassz hideg színű fugát, a márványmosdó mellé pedig ne a játékos színekben gondolkodj. Fontos, hogy a színes fuga egyfajta kiegészítőként működjön, egyszerre olvadva bele a térbe, és kiemelkedve belőle. Amennyiben nem vagy biztos a dolgodban, kérd szakember, lakberendező segítségét.

Forrás: Zalakerámia

A fehér fuga ugyanakkor örök kedvenc marad,

de csak abban az esetben, ha nem engedik elszíneződni. Mivel nagyon kényes, így csak akkor dönts emellett, ha van energiád és időd pár hetente alaposan megtisztítani.

A padlóburkolatok esetén érdemes óvatosan bánni a színekkel, hiszen ami jól mutat a falon, az nem biztos, hogy a földön is megállja a helyét.

Forrás: Zalakerámia

A fehér kényessége azonban az őrületbe kergetheti az embert, így a barnás árnyalatok mellett, most már a szürke is egyre elterjedtebb fuga szín.

A hidegebb árnyalatokkal, sőt, akár az egészen világos csempékkel, járólapokkal is kiválóan mutat.

Idén és jövőre tehát igen változatos lesz a fuga trend, de összességében elmondható, hogy a meghökkentő és a végtelenül elegáns megjelenés lesz a mérvadó.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.