Ezeket vedd figyelembe, mielőtt összeköltöztök a pároddal!

Forrás: Shutterstock -
közös élet párkapcsolat otthon összeköltözés albérlet szerelem lakás
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Mielőtt összeköltöztök, számtalan fontos kérdésben kell döntenetek, amelyek különbözőek, de egyben megegyeznek: közösen kell megtennetek, hiszen közös életet terveztek. Három fő kérdést kell feltennetek magatoknak ahhoz, hogy a lehető leggondtalanabbul kezdhessétek meg az együttélés csodás időszakát.

Hová költözzetek?

Ez az összebútorozás egyik legfontosabb eldöntendő kérdése. Választhatjátok a szűz terepet, azaz egy új lakást, aminek mindketten először lépitek át a küszöbét. Ezzel rengeteg bonyodalomtól megóvjátok magatokat, ám nem kell félni a többi alternatívától sem. Ha egyikőtök jelenlegi lakásába költözik be a másik, úgy fontos, hogy számára is legyen hely. Rendezzétek át együtt, vegyetek új bútorokat, ha az kell ahhoz, hogy két ember is kényelmesen elférjen. Ne legyenek kisajátított, „ez így marad, mert én azt mondom" pontok az immár közös otthonotokban. Senki se érezze magát benne otthonosabban, csak azért, mert ő lakott ott előbb!

Összeköltözéskor számtalan fontos kérdésben kell döntenetek Forrás: Shutterstock

Mi legyen az exek emlékeivel?

A legtöbben őrzünk régi szerelmeinktől apró ajándéktárgyakat, fényképeket, amelyekre jólesik időnként rápillantani. Sokban csupán egy letűnt korszak köszön vissza ránk, érzelmi töltetük elhanyagolható, mégis jólesik, hogy velünk vannak. Ám nem biztos, hogy az aktuális párunk is azzal a hűtőmágnessel akar a reggeli kávészeánsza alatt szemezni, amit előző szerelmünktől kaptunk, a fotókról már nem is beszélve. Dönthettek úgy, hogy ezeket elteszitek egy-egy dobozba, és a lakásban, pincében, padláson őrzitek tovább, hiszen előélete mindenkinek van, és igazából senkit sem lenne szabad ezek kidobására kényszeríteni. Ám előfordulhat, hogy egy-egy tárgy maradhat a lakás látható pontján is, minden csupán megbeszélés kérdése. A kompromisszum azonban valóban legyen is az, semmiképp se alkudjatok meg úgy, hogy közben fájdalom járja át a szíveteket, mert az könnyen felesleges konfliktusokhoz vezethet.

Alakítsd át úgy az albérleted otthonossá, hogy később visszakapd a kauciót


Az albérletekben sok a szabály, amelyek gyakran elveszik tőled a lehetőséget, hogy otthonossá tedd, saját stílusod szerint rendezd be azt. Most azonban mutatunk pár remek ötletet, amelyek nem állnak majd közéd és a kauciód közé. Olvasd tovább!

Ki mit és mennyit fizet?

A rezsi és a lakbér pénzügyi finanszírozása általában felesben történik, de ez is megegyezés tárgya. Például ha valamelyikőtök kirívóan többet keres a másiknál, úgy százalékos arányban is kiszámolhatjátok, kire mennyi essen a közös terhekből. Ugyanez vonatkozik az élelmiszer és háztartási cikkek vásárlásakor. Hidd el, jobb előre tisztázni ezeket, akármennyire is hangulatrombolónak tűnnek, minthogy később komoly viták alakuljanak ki belőlük.

Az összeköltözés során tehát egyikőtök se kényszerítse rá az akaratát a másikra, se a lakás elhelyezkedése, se a költségek, se más egyéb kérdés tekintetében. Egy jól működő kapcsolat alapja ugyanis a kölcsönösség és a másik tisztelete, amelyeknek ebben az esetben is teljesülnie kell.

Egy budapesti apró garzon átalakulása, a lakberendező szemévelhttp://www.life.hu/otthon/20171106-egy-budapesti-apro-garzon-lakas-atalakulasa-a-lakberendezo-szabo-ildiko.htmlSokszor mutatunk be gyönyörű hazai otthonokat, melyek érdekes tervezői háttérrel rendelkeznek. Ám, nem csupán hatalmas házakat, de kisebb lakásokat is szeretnek az emberek megújítani, melyekkel nem feltétlenül kell például belsőépítészhez fordulni. Most Szabó Ildikó lakberendező mutatja be egy érdekes kis budapesti garzon csodálatos átalakulását, valamint mesél nekünk munkájáról is. Otthon--Vadássz célirányosan albérletet – Tanácsok, hogy minél előbb költözhesshttp://www.life.hu/otthon/20190205-vadassz-celiranyosan-alberletet-tanacsok.htmlAz albérlő és a tulajdonos közti kényes kapcsolatról korábban már írtunk, most nézzük meg kicsit az albérletválasztás szempontjait. Mi alapján válaszd ki a számodra megfelelő albérletet? Mutatjuk! OtthonOrigoFiatalként szinte lehetetlen lakást venni Budapest belvárosábanhttp://www.life.hu/otthon/20190322-fiatalkent-szinte-lehetetlen-lakast-ingatlant-venni-budapest-belvarosaban.htmlEgy friss felmérésből kiderült, melyek azok az európai fővárosok, ahol a legkönnyebb megvásárolni az első lakást. A következőkben megmutatjuk a legelőkelőbb helyen végzetteket, valamint a sereghajtókat. OtthonOrigoA kis alapterület nem mindig egyenlő a szűk élettérrel – 36 négyzetméteres álomotthonhttp://www.life.hu/otthon/20190504-a-kis-alapterulet-nem-mindig-egyenlo-a-szuk-eletterrel-36-negyzetmeteres-alomotthon.htmlA 30–40 négyzetméteres, egyszobás lakásokat leginkább galériával tesszük élhetőbbé, ám ezt csak bizonyos belmagasságon túl lehet megtenni. Az apró és szűk helyiségek helyett nyisd egybe a tereket és élvezd a szellős minimalizmust. OtthonOrigoA pihentetőbb alvás érdekében vidd be a hálószobádba a kutyádathttp://www.life.hu/otthon/20190421-a-pihentetobb-alvas-erdekeben-vidd-be-a-haloszobadba-a-kutyadat.htmlA kutyákat az ember legjobb barátjaként emlegetjük. Hűségesek, szeretőek, odaadóak és ott segítenek, ahol csak tudnak, és ez alól a nyugodt alvás sem kivétel. OtthonOrigoIlyen volt egy hamisítatlan tiniszoba a 90-es évekbenhttp://www.life.hu/otthon/20190410-ilyen-volt-egy-hamisitatlan-tini-szoba-a-90es-evekben.htmlA kilencvenes években még igazán lehetett lázadni. Akkoriban még nem a feng shui szerint rendeztük be a szobánkat, nem számított sem a színek összhangja, se a luxus érzése. Az egyediségen és praktikusságon volt a hangsúly. Ezek tették és teszik ma is igazán különlegessé az akkori tiniszobákat. OtthonOrigo

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.