40 éve mutatták be a Rendőrakadémiát – 15 dolog, amit biztos nem tudtál a közönségkedvenc komédiáról

Rendőrakadémia
AFP/NZ - Collection ChristopheL via AFP
mozi Tom Hanks nosztalgia Rendőrakadémia (film)
Tom Hanks hiába tepert a főszerepért, a forgatás egy elmegyógyintézetben zajlott, a rendezőnek be kellett ugrania egy részeg színész helyére, és öt év késéssel érkezett meg Magyarországra a Rendőrakadémia, ami épp 40 éve debütált a nézők előtt.

1

A Rendőrakadémia alapötlete Paul Maslansky producer fejéből pattant elő. Az igazak című filmjének forgatásán kezdő rendőrakadémisták biztosították a helyszínt, és látványosan inkompetensnek bizonyultak a járókelők távoltartásának nem túl bonyolult feladatában. Emellett a lehető legkülönbözőbb külsejű és korú kadétok szerepeltek közöttük, amit az oktatóik azzal magyaráztak, hogy bárkit felvesznek az akadémiára, az alkalmatlanok úgyis gyorsan kikopnak közülük. Maslansky filmötlete a következőképp hangzott: mi van akkor, ha az alkalmatlanok nem kopnak ki az akadémiáról?

2

A film forgatókönyvének megírására Hugh Wilsont kérték fel, ő azonban csak úgy vállalta el a feladatot, ha meg is rendezheti a filmet. Így a Rendőrakadémia lett élete első mozifilmes rendezése, amit később még olyan munkák követtek a direktori székben, mint az Elvált nők klubja, vagy Az öreg hölgy és a testőr.

3

A főszereplő Mahoney eljátszására felkérték Michael Keatont, de ő nem vállalta el. Tom Hanks szereplőválogatáson is részt vett, de őt meg visszautasították. Rajtuk kívül Billy Crystal, Bill Murray, Jerry Seinfeld, Robin Williams, Bruce Willis, John Travolta és Rick Moranis is lehetséges jelöltnek számított, míg Steve Guttenberg el nem nyerte Mahoney szerepét.

Rendőrakadémia, Steve Guttenberg
A szereplőválogatásra Steve Guttenberg egy régi egyenruhában érkezett
Forrás: AFP/movie

4

A szereplőválogatásra Steve Guttenberg egy régi egyenruhában érkezett, amit a New York-i rendőrségnél szolgáló édesapjától szerzett be.

5

A fegyvermániás Tackleberryt alakító David Graf már a castingon is terepszínű álcaruhában jelent meg. A karaktere aztán annyira népszerű lett a filmek révén, hogy a ’tackleberry’ fogalommá vált az amerikai rendvédelmi szakmában az olyan emberekre, akik megszállottjai a különféle kütyüknek.

6

A színészek közül a Hightowert alakító Bubba Smith-t válogatták be utoljára a filmbe, a rendező külön kérésére. Hugh Wilson ugyanis már a profi focista karrierje óta rajongója volt Bubba Smithnek.

7

A Rendőrakadémiát nem is az Egyesült Államokban forgatták! A felvételeknek a kanadai Toronto adott otthont, a filmbeli akadémia kampuszát pedig egy korábbi elmegyógyintézet épületeiben alakították ki.

8

A rendező Hugh Wilson maga is látható a filmben, noha ezt nem így tervezte. Hightower és Mahoney éjszakai kocsikázásának jelenetét ugyanis csak így tudták felvenni, miután a „dühös sofőr” karakterére szerződtetett színész annyira berúgott, hogy képtelenség volt kamera elé állítani, így Wilson ugrott be helyette.

9

A cuki Hooks-ot alakító Marion Ramsey a karaktere magas hangját úgy alkotta meg, hogy egyszerűen elkezdte parodizálni Michael Jacksont, akivel nem sokkal korábban találkozott egy színházi előadás alkalmából.

10

A Szex és New York Samanthája, Kim Cattrall karrierjének egyik korai szerepét jelentette a Rendőrakadémia. A színésznő több interjújában is azt állította, hogy ez a kedvence a saját filmjei között.

11

Az amerikai mozik 1984. március 23-án mutatták be a Rendőrakadémiát. Magyarországra csak több mint öt évvel később(!), 1989. április 6-án jutott el, óriási közönségsikert aratva.

12

A film szerény költségvetésből, nagy sztárok nélkül készült el, így aztán igazi meglepetéssikernek számított a maga 149 millió dolláros bevételével a mozipénztáraknál. És ehhez még csak hozzájöttek a házimozis forgalmazás nyereségei: a videokazettájából például több mint 100 ezer fogyott el rögtön az első héten.

13

Ilyen bevételek mellett nem is lehetett kérdés Hollywoodban, hogy elkészül a folytatás is. Amiből aztán hat lett, így az 1994-es Rendőrakadémia 7.: Moszkvai küldetés lett a széria utolsó darabja, miközben egy animációs és egy élőszereplős tévésorozat is készült a film nyomán.

14

Michael Winslow (Jones), David Graf (Tackleberry) és George Gaynes (Lassard parancsnok) azok a színészek, akik mind a hét Rendőrakadémia-filmben szerepeltek, sőt Winslow még a tévésorozatban is felbukkant.

15

A duci Leslie Barbara kadétot játszó Donovan Scott a saját videokamerájával rengeteg mindent megörökített a forgatáson, és ezekből a felvételekből jó néhány látható lesz a What an Institution: The Story of Police Academy című, az egykori szereplőket és alkotókat is megszólaltató dokumentumfilmben, aminek a premierje az idei évben várható.

Rendőrakadémia, 
What an Institution: The Story of Police Academy 2024
What an Institution: The Story of Police Academy
Forrás: IMDb

 

 

 

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.