90 éves lett a Tövismadarak sztárja – 10 dolog, amit biztos nem tudtál Richard Chamberlainről

Richard Chamberlain, Rachel Ward, Tövismadarak
Pro Video -
legenda klasszikus színész
Megjárta a koreai háborút, ő volt a miniszériák királya, 69 évesen leplezte le élete nagy titkát, és épp most fut az egykori sikersorozatának felélesztése. Ezekről, és sok más érdekességről olvashatsz cikkünkben a 90. születésnapját ünneplő filmcsillag, Richard Chamberlain kapcsán.

Amerika legdrágább részén született

1934. március 31-én látta meg a napvilágot a Los Angeleshez tartozó Beverly Hillsben, ami már akkor is a hollywoodi hírességek villáival volt tele, azóta pedig hivatalosan is az Egyesült Államok legdrágább ingatlanpiacának számít. Az édesapja kereskedőként dolgozott, az édesanyja háztartásbeli volt. A gyerekkora nem telt felhőtlenül: a tanulási nehézségei miatt sokat szenvedett az iskoláiban, míg rá nem talált a színjátszásra a középsuliban.

Megjárta a háborút

1956-ban besorozták az amerikai hadseregbe 16 hónapos szolgálatra, ami alatt a koreai háborúban is részt vett. Elmondása szerint gyűlölt katonának lenni, a végére mégis előléptették őrmesternek. Ezt úgy érte el, hogy legjobb tudása szerint eljátszotta a katonát, mint egy színészi szerepet.

Szexi orvosként futott be

Egy saját alapítású Los Angeles-i színházi társulatban és tévésorozatok kisebb szerepeivel kezdődött a karrierje. Az áttörést 1961-ben a Dr. Kildare című kórházi sorozat hozta el számára, amiben a címszereplő sármos fiatal orvost alakította, és rögtön meghódította a női tévénézők szívét – mint később még oly sokszor a karrierje során.

Énekesként is hallhatod

A Dr. Kildare sorozat révén szerzett óriási népszerűségét zenei vonalon is kamatoztatni próbálta, és az 1960-as évek első felében albumot is kiadott, amiről a Three Stars Will Shine Tonight című dal slágerré is vált. 

Hozzá kapcsolódik a Broadway történetének egyik legnagyobb bukása

Az énekesi képességeit musicalekben is csillogtatta: előszeretettel vállalt szerepet ilyen műfajú produkciókban színpadon és filmen egyaránt. Nem mindig sikerrel: az 1966-os Álom luxuskivitelben színpadi változata olyan katasztrofálisan sikerült a főszereplésével, hogy mindössze négy előjátszás után le is vették a műsorról, ezzel pedig a Broadway történetének egyik legnagyobb bukása lett.

Ő lett a miniszériák királya

Noha mozifilmes vonalon is jutottak neki emlékezetes szerepek olyan produkciókban, mint A három testőr vagy a Pokoli torony, de igazán a tévében jutott a csúcsra. Az 1980-as években elképesztő népszerűséget ért el három (mini)sorozat is a főszereplésével, és a Monte Cristo grófja, A tövismadarak és a Sógun után rajta is ragadt a „miniszériák királya” titulus.

Ő játszotta el először az egyik leghíresebb filmes kémet

1988-ban egy tévéfilmben bújt bele Robert Ludlum kémregényeinek hőse, Jason Bourne bőrébe, akit ő játszott el először mozgóképen. Jason Bourne aztán évtizedekkel később Matt Damon alakításában vált igazi kultikus mozihőssé.

69 évesen leplezte le élete nagy titkát

A magánéletét híresen óvta a nyilvánosságtól, 1986-ban Hawaii-ra is költözött egy visszavonultabb élet reményében. 69 évesen leplezte le élete nagy titkát a nyilvánosság előtt, miszerint mindig is a férfiakhoz vonzódott, és ekkor már évtizedek óta elkötelezett párkapcsolatban élt Martin Rabbett színésszel.

A festészet a hobbija

Nem csak kiállításokra járni és képzőművészeti alkotásokat gyűjteni szeret, de maga is alkot. A festés közben tud igazán megnyugodni, és Hawaii-on a tengeri tájképekben találta meg a fő alkotói témáját.

Felélesztették az egykori sikersorozatát

Jelenleg épp fut a Sógun című egykori sikersorozatának új változata. Ahogyan az ilyenkor lenni szokott, felmerült az ő felbukkanása is a sorozatban egy kameó erejéig, de végül ezt nem sikerült összehozni.

Ezekért rajongtak anyáink - Sorozatok, amik igazi nosztalgiabombák

Ma már nem vagyunk sem időhöz, sem helyhez kötve, ha nézni szeretnénk kedvenc sorozatunk új epizódját. Sőt, annyi újdonság készül, hogy követni is lehetetlen őket. Ebben a hatalmas kavalkádban azonban még ma is biztos helye van a nagy klasszikusoknak nemcsak a képernyőn, hanem a szívünkben is. Az ember ugyanis szereti újraélni az élményeket, felidézni a kellemes emlékeket. Egy kedvenc sorozat pedig soha nem fog csalódást okozni!

 

 

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.