Károly király jó ideje küzd a rák ellen. Míg menye, a szintén rosszindulatú daganatos betegséggel küzdő Katalin hercegné jelenleg remisszióban van, a brit uralkodó továbbra is aktívan küzd a betegsége ellen. Egyes hírek szerint azonban minden erőfeszítése hiábavaló, a gyógyulása kizárt.

Forrás: Getty Images
Egy jelentés szerint, Károly király rákbetegen, de nem a rák miatt fog meghalni
Miközben a királyi család és maga az uralkodó is azt állítja, hogy Károly király sikeresen küzd a rosszindulatú daganatos betegsége ellen, és hamarosan a győztes pozícióját foglalja el a rákkal szembeni háborúban, addig egy nemrég napvilágot látott jelentés szerint ennek az ellenkezője az igaz, egy kisebb csavarral.
Az elismert királyi szakértő és a brit Daily Telegraph társszerkesztője, Camilla Tominey a jelentésében azt is állítja, hogy Károly az egészségügyi problémái miatt soha nem fog beköltözni a Buckingham-palotába.
„Most arról beszélnek, hogy belehalhat a rákba, de nem, a szigorú kezelési programja miatt nem a rákba hal majd bele” — írta. És, hogy ez mit jelent? Sokan gondolják úgy, és ezzel a királyi szakértő is egyetért, hogy bár Károly rákja kezelhető, nem gyógyítható, ami sok más idősebb, rákkal küzdő ember esetében is igaz. Tehát Tominey szerint a brit király előbb hal majd meg, mint meggyógyulna.
Miközben állítólag már tervezik Károly király temetését, a 2028-ban esedékes 80. születésnapjára is készül a palota. A brit uralkodó állítólag Harry herceggel is rendezni kívánja a kapcsolatát, Tominey szerint a 2027-es Invictus Games-en már ott akar lenni, ezért már folynak az előkészületek, hogy biztonságosan lehessen ott Harry mellett a sporteseményen.
A király szóvivője az úgynevezett jelentésre nem reagált, a neki feltett újságírói kérdésekre nem kívánt nyilatkozni.


