Távozása után alig néhány nappal nyilvánosra állította közösségi profilját Natasha Archer, Katalin hercegné korábbi személyi asszisztense, aki több mint egy évtizeden át látta el feladatait. A változásokra a királyi család követői azonnal felfigyeltek.

Forrás: Getty Images
A People magazin információi szerint Natasha Archer eredetileg követte Meghan Markle hivatalos Instagram-oldalát és As Ever nevű márkáját is, ám ezek – akárcsak Meghan közeli barátai – július 17-én eltűntek az általa követett fiókok közül. Ugyanez történt azokkal a divatblogokkal, amelyek Meghan stílusához, öltözködéséhez köthetők.
Ezzel szemben továbbra is követi Abigail Spencert és Sarah Raffertyt, akik Meghan Markle-hoz hasonlóan szerepeltek a Suits című sorozatban, valamint a hivatalos királyi profilokat is.
Natasha Archer 15 évig volt Katalin hercegné asszisztense
Natasha Archer 2010-ben kezdte meg munkáját a hercegi pár mellett, először Vilmos és Katalin személyi asszisztenseként, majd az évek során a hercegné belső körének meghatározó alakjává vált. Fontos szerepet játszott Katalin stílusának kialakításában, részt vett a hercegné hivatalos ruhatárának összeállításában a nemzetközi turnék, állami látogatások és kulcsfontosságú események alkalmával.


